Roma gyakornokok az MTV-ben

Öt tehetséges és felkészült fiatal nyerte el a lehetőséget, hogy a Magyar Televízióban tanulja a televíziós újságírást. A Roma Ösztöndíjas Médiaprogram célja, hogy roma újságírók, műsorvezetők jelenjenek meg a képernyőn, dolgozzanak a kamerák mögött és egyedi látásmódjukkal segítsék a hiteles romakép kialakítását a médiában.

Ötven egyetemi, főiskolai hallgató, sőt többdiplomás jelentkező közül választotta ki a szakmai zsűri Bogdán Máriát, Lakatos Beátát, Balogh Máriát, Szénási Józsefet és Berkes Bélát, hogy a médiaprogram keretében a köztévében tanulják meg a televíziós újságírást.

A BBC-be is eljuthatnak

Az öt gyakornok egy éven keresztül a köztelevízó különböző szerkesztőségeiben meghatározott időt tölt el. Ezalatt kölcsönösen megismerik egymást a gyakornokok és a területek vezetői, dolgozói. A gyakornokok megtanulják a gyártási-működési folyamatokat, televíziós újságírói ismeretekre tesznek szert. Havi százezer forintos ösztöndíjat kapnak.

A gyakornokok mellett tutorok dolgoznak, akik személyesen követi a jelöltek szakmai előmenetelét. A legkiválóbbak az egy év leteltével az MTV munkatársai lehetnek.Ötük közül ketten Londonban ismerhetik meg a BBC-t, a brit közszolgálati televíziót. A kiutazást a budapesti Brit Nagykövetség támogatja.

A Roma Ösztöndíjas Médiaprogramot az indította el, hogy a lélekszámukhoz képest a roma kisebbségből kevés szakember dolgozik a médiában. A programot tavaly december 8-án írta alá dr. Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, Joka Daróczi János, a Roma Produkciós Iroda Alapítvány vezetője, dr. Herbai István, a Partners Hungary Alapítvány igazgatója és dr. Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája