Birkagázolás és a Tesco-Jézuska miatt vizsgálódik az ORTT

2007.11.23. 11:56
Az ORTT nézői panaszok alapján vizsgálatot indított a Sofőrök című műsorban látott állatkínzás és a jézuskás Tesco-reklám miatt.

Nézői panaszok alapján rendelt el hatósági ellenőrzést a médiahatóság a Viasat3 Sofőrök című műsorának egyik adása és egy Tesco-reklám miatt. Előbbinél állatkínzást, utóbbinál a reklámszabályok sérelmét gyanítják, tudható meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) határozataiból.

Az első esetben amiatt fordult a testülethez valaki, mert a műsor egy október végi adása "élő gerinces állatok (birkák) veszélyeztetésével készült, közülük egy olyan súlyosan megsérült, hogy ennek következtében életét vesztette" - idézi fel az előterjesztés. A kifogással élő szerint ez kimeríti az állatkínzás fogalmát, és a tévécsatorna eddig semmiféle szankcióval nem sújtotta a helyzetet előidézőket, a műsort pedig bármiféle kommentár nélkül sugározta.

A több tévécsatorna által is sugárzott karácsonyi hipermarketreklámmal kapcsolatban azt kifogásolta egy néző, hogy a hirdetés végén egy kisgyerek így kiált fel: ,,Megmondom anyának, hogy az én Jézuskám a Tescóból jöjjön".

Az előterjesztésben az áll: "a panaszos szerint ez a mondat, mivel elárulja, hogy az ajándékot valójában nem a Jézuska hozza, megtöri a 3-6 éves gyermekekben még meglévő karácsony körüli varázst és titokzatosságot", és ő maga is borzasztóan élte meg, amikor háromévesen egy óvodástársától tudta meg az igazságot.

A néző véleménye szerint nem etikus, ha egy televíziós reklám fosztja meg a gyerekeket a varázslattól, ezért azt kérte a testülettől, tegyen valamit azért, hogy a reklám lekerüljön a képernyőkről.

Az ORTT a médiatörvény azon szakasza alapján rendelte el az ellenőrzést, amely egyebek mellett kimondja, hogy "reklám nem szólíthat fel közvetlen formában kiskorúakat, hogy szüleiket vagy más felnőtteket játékok, illetve más áru vagy szolgáltatás vásárlására vagy igénybevételére ösztönözzék", és "televíziós vásárlás nem szólíthatja fel a kiskorúakat áruk beszerzésére (vásárlására, bérletére) vagy szolgáltatások igénybevételére".