Már csak filmeket nézünk

2005.06.30. 19:22
Egyre kevesebbet tévézünk a melegben, a műsorok többsége is nyári szünetet tart, így a filmek vezetik a nézettségi listát. Bud Spencer birkózik Chris Tuckerrel, az MTV becsületét pedig a körözött bűnözök mentik meg.

Mindenki nyaral, kerthelyiségekben, kocsmákban tölti az estéket, esetleg a telken nyesi a sövényt, de tévét, azt nem nagyon nézünk. Míg karácsony környékén a legnépszerűbb tévéműsorokat 2,2-2,5 millióan láttak, addig a múlt hét legnézettebb adása is csak alig több mint 1,7 millió embert ültetett a képernyők elé.

A jó idő mellett a tévézés ellen szól az is, hogy ebben az időszakban a legtöbb saját gyártású műsor szünetet tart, és csak ismétlésekkel jelentkezik. Éppen ezért nem meglepő, hogy a tíz legnépszerűbb műsor között sokkal több a film, mint egy hónappal korábban.

Bud Spencer kiütött mindenkit

A hét legnézettebb műsora az RTL Klubon sugárzott Nyomás utána című olasz vígjáték volt. Bud Spencer és Terence Hill pofonjai ezúttal 1 762 152 nézőt csaltak be a szabadból a tévé elé. A második lett a Barátok közt, amelynek legnépszerűbb csütörtöki adása 1 586 636 nézőt vonzott az AGB Nielsen statisztikai adatai alapján, vagyis az olasz pofonok majdnem kétszázezerrel több embert érdekeltek, mint bármi más ezen a héten.

A harmadik lett a Pénz beszél című amerikai film, amiben Chris Tucker próbál Charlie Sheen idegeire menni. Az akcióvígjáték ezen a héten 1 577 050 nézőt hozott az RTL Klubnak.

Columbo felügyelőt ezen a héten 1 476 101 látták, de a Tv2 legsikeresebb műsora ezzel csak a nézettségi lista negyedik helyére tudott felkapaszkodni. A Tv2 ennek ellenére elégedett lehet a nyári műsorrenddel, hiszen jelentősen csökkent a két kereskedelmi adó közti különbség, a teljes napot és a teljes lakosságot tekintve már csak 0,9 százalékkal vezet az RTL Klub, de a hirdetőket vonzó főműsoridőben, a reklámok célcsoportjának tekintett 18 és 49 év közötti korosztályban is csak 2,5 százalék a Tv2 lemaradása.

Rablók a közszolgálati tévéért

A közszolgálati csatorna legnépszerűbb műsora ezen a héten is a Kékfény lett, a rendőrségi hírekre és fantomképekre ezúttal 959 471 néző volt kíváncsi.

A hirdetők számára oly kedves 18 és 49 év közötti rétegben is a filmek taroltak, ebben a korcsoportban a Pénz beszél megelőzte a Nyomás után című vígjátékot, a harmadik pedig Tom Hanks Tv2-n vetített egyszemélyes túlélőshowja, a Számkivetett lett.

A legnépszerűbb műsorok
(Egy-egy műsor csak a legnépszerűbb adásával szerepel a listán)
Teljes lakosság
01. Nyomás utána (RTL Klub) 1 762 152
02. Barátok közt (RTL Klub) 1 586 636
03. Pénz beszél (RTL Klub) 1 577 050
04. Columbo (Tv2) 1 476 101
05. A gyémánt románca (Tv2) 1 429 504
06. A csaj nem jár egyedül (tv2) 1 305 568
07. Fókusz (RTL Klub) 1 291 757
08. Számkivetett (Tv2) 1 283 842
09. Tények (Tv2) 1 244 610
10. Napló (Tv2) 1 223 143

A legnépszerűbb műsorok
(Egy-egy műsor csak a legnépszerűbb adásával szerepel a listán)
18-49 év közöttiek
01. Pénz beszél (RTL Klub) 877924
02. Nyomás utána (RTL Klub) 792751
03. Számkivetett (Tv2) 681892
04. Barátok közt (RTL Klub) 666243
05. A csaj nem jár egyedül (tv2)td> 649370
06. Támad a Mars! (tv2) 614470
07. Columbo (Tv2) 599254
08. Lángoló pokol (RTL Klub) 569835
09. A gyémánt románca (Tv2) 566584
10. Napló (Tv2) 558594

Az AGB Nielsen adatait az RTL Klub és a Tv2 bocsátotta rendelkezésünkre.