Az uborkaáruházon kívül eszünkbe juthat még egy másik abszurd kereskedelmi egység, amely azonban létezik: az ajándékbolt. Itt ugye csupa olyan dolog kapható, amit saját magának senki nem venne meg. Értelmetlen, funkciótlan, fölöslegességre tervezett apróságok. Ilyen a Story magazin minden egyes cikke, minden egyes híre. A lényeges különbség: ezt a lapot maguknak veszik a népek.
Az újság címlapján - alcímként - szerepel egy bájos önmeghatározás: ,,az ötcsillagos sztármagazin". Ott is van az öt csillag egy pecsétféle formában, mintha bármilyen hivatal tüntette volna ki. Persze nem kétséges, hogy magukat díszítik fel, mint kisfiú a mackófelsőt anyu fülbevalóival, ha ezredest játszik. A Story pedig újságot játszik; úgy tesz, mintha a cikkeinek lenne értelmezhető tartalma.
Pedig nincsen. Az úgynevezett sztárok - legyenek bár külföldiek vagy magyarok - azért ismertek, amit sztárként csinálnak, például kiemelkedően dilettáns műsorvezetőként, mint Ábel Anita, vagy egyszerű hírolvasóként, mint Erős Antónia. Nem a fürdőszobájuk vagy az alsóneműjük miatt. A Storynak még hírrovata is van: innen tudom, hogy Bajor Imre több tucat használt zakót kapott ajándékba. És itt már tetten érhető az a paradox folyamat, amely működteti az ilyen újságírást.
Eredetileg a hír úgy (is) képződik, hogy valaki - bárki - csinál valami érdekeset: Matuska Szilveszter felrobbantja a viaduktot, Kun Béla tanácsköztársaságot alapít. A Story-féle szerkesztésben azonban a folyamat megfordul: nem az a téma, hogy valaki tesz valami érdekeset, hanem hogy a Valaki - a Sztár - csinál bármi érdektelent. Ha még azt se, akkor a sztoris újságíró beférgelődhet a sztárzoknik közé, debilis gügyögéssel faggathatja lakkozott vigyorú alanyát a derelye erejéről és a gyermekszeretetről meg a magánélet szövődményeiről. Kedélyes csevegés, könnyű, de nem finom. Érezhetik is a munkatársak, hogy a Storyban megjelent írásaik, sekélyinterjúik és tudósításaik nemigen válnának be referenciaként: az aktuális számban például egyetlen cikk mellett olvasható csak a szerző neve. Ezenkívül sem a hazai, sem a külföldi - nyilván más orgánumokból átvett - témáknál sincs sem forrás, sem szerző megjelölve. De hát már a Hahotánál is így volt ez. ,,Szarnak, bajnak nincs gazdája" - mondja Moldova őrmestere bölcsen.
|
| |
Miniszter a szomszédunk
| | |
Ómolnár Miklós főszerkesztő Dávid Ibolyáról
"Talán nem sértés azt mondani rá, hogy a politikai feladatait is úgy kezeli, mint egy működő háztartás elvégzendő teendőit. Ráadásul elhisszük neki, hogy nincs fontosabb számára, mint a lánya szalagavatója, s még hivatalos programot is képes csúsztatni, ha a gyerekei miatt haza kell rohannia."
|
|
Van tehát egy ilyen, legalábbis kétes értékű és presztízsű újság. Felmerülhet a kérdés: miért engedi Koltay Róbert, Vágó István és más hasonló, a Story mézesmázos-émelygős világától viszonylag távolabb elhelyezkedő személyiségek, hogy ez a lap velük adja el magát? A válasz egyszerű. Azért, mert éppen ők adják el magukat a Story interjúival, kacéran fellebbentve a sztárság fátylát, ,,megmutatva, hogy ők is emberek". A Story népszerűséget kínál. Nem elefántcsonttorony-imázst, hanem egyszerű plebejus-ismertséget; nem a kisszámú, igényes közönség, hanem a Dáridótól Dáridóig éldegélő tömeg előtt. És ez nem egetrengető felfedezés, nem olyan megvilágosodás, amitől kigyulladna a kritikus olvasó szájában a minyonizzó. Rezignált beletörődést vált ki csupán ez az árukapcsolt termelés: a média termékként futtatja a maga kisebb-nagyobb figuráit. Csak az okozhat némi szomorúságot, amikor a címlapon - némi lauffal követve hazánk kilencoktávos fegyverbarátját - Dávid Ibolya, Magyarország igazságügy-minisztere mutatkozik be, mint háziasszony. Férjétől faszobrot kap minden évben. Kitűnő pizzát készít. Konditerembe jár. A munkája nem téma... ez a Story magazin.
Alig várom, hogy Rockenbauer Zoltánt is meghívják végre. De kultúráról egy szót se! Ne kísértsük a paradoxont.