Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Megszűnik a Stúdió 11 zenekar

2007.06.22. 23:55
A hatvanegy éve működő, profi zenészeket foglalkoztató Stúdió 11 együttes a Magyar Rádió létszámleépítési programjának áldozatává válik. A Magyar Jazz szövetség sajnálatosnak tartja, hogy a rádió jelen vezetősége nem hajlandó megtalálni a módot az együttes további működésére.

A Magyar Jazz Szövetség pénteken nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a Magyar Rádió könnyűzenei együttese, a Stúdió 11 folyamatban lévő megszüntetése miatt. Csepregi Gyula szaxofonos, a Stúdió 11 vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy az együttes több zenészét érinti a rádió által bejelentett létszámleépítés.

Régi, jó

"A rádió könnyűzenei együttese 1946-os megalapítása óta, 61 éve működött folyamatosan egészen mostanáig" - olvasható a Magyar Jazz Szövetség által az MTI-hez eljuttatott közleményben, amit Márkus Tibor elnök jegyez. A szervezet kiemelte, hogy az együttes tagjai speciálisan képzett stúdiózenészek, akik otthonosan mozognak a különböző műfajokban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közszolgálati rádiók - ahogy ezt számos külföldi példa mutatja - sok országban tartanak fenn és működtetnek olyan könnyűzenei együttest (sok helyen nagyobb létszámút is), ami művészi értéket hoz létre, működése pedig professzionális.

A Jazz-szövetség közölte: a Stúdió 11 zenekar nemzetközi színvonalú és a fiatalításokkal a mai kor zenei igényeihez is képes volt alkalmazkodni. "Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Magyar Rádió illetékesei nem tudták, vagy nem kívánják megtalálni az együttes működtetésének céljait, professzionális módját, és a jelentős költségvetéssel működő közszolgálati rádió így lemond egy értékteremtő, nagy múltú művészeti együtteséről" - áll a közleményben.

Csepregi Gyula dobos, a Stúdió 11 vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy a múlt héten négyükkel, akiknek határozatlan idejű szerződésük van, közölték: a csoportos létszámleépítés keretébe tartoznak. További négy zenekari tag szerződése június 30-án lejár, a nemrég fölvett négy fiatal muzsikus szerződését pedig megszünteti sem szükséges, az teljesítési igazolás híján érvénytelen.

Történet

A Magyar Rádió Tánczenekarát 1946-ban hozták létre, majd 1963-ban karcsúsították. Az együttes nevét Dobsa Sándor zongoraművész, a zenekar akkori vezetője választotta: Stúdió, mert ott dolgoznak, és 11, mert ennyien muzsikálnak.

Az akkori felállásban Virág Ferenc, Nagy Marcell és Söptei Géza volt a szaxofonos, Zsoldos Imre és Bleyer Péter a trombitás, Zsoldos Ernő és Selényi Dezső harsonázott, Kóródi "Pempő" Rezső dobolt. Berkes Balázs bőgőzött, Berki Géza gitározott, Dobsa Sándor volt a billentyűs. Három évvel később csatlakozott hozzájuk a dobos Dán András, aki 1995-ig dolgozott a csapatban. Szimfonikusokkal és vokállal kibővülve ők alkották a televíziós táncdalfesztiválok zenekarát 1966-ban, 1967-ben, 1968-ban, 1969-ben, 1971-ben és 1972-ben.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft