Ha az ember a média figyelésével teszi magát hasznossá, nem kerülheti el az
óévbúcsúztató műsorszerkezetek vizsgálatát sem; olyan kötelező gyakorlat ez, mint politikusoknál az ötvenhatos filippika. Szerencse a balszerencsében, hogy az elektronika segítségével elodázható a szenvedés: a csatornák közé eresztett videómagnó hűséges szondaként begyűjti a sivár holdkőzetet, és elég másnap nekilátni az elemzésnek. Igaz, már a műsorújságból is rájöhetünk, hogy a tévével szilveszterezés legfeljebb az öngyilkosság helyett ajánlható jó szívvel, de azért csak szaladjunk végig a 2002-t köszöntő terítéken.
Minden csatorna ünnepi alsóneműbe öltözve köszöntötte az újévet. Színes biszbasz a logón, negédes mosoly és ostoba viccek a híradókban. Erre a miliőre épül a holdudvartartásból toborzott emberi erőforrások szorzata, vagyis az illető adó saját, csaknálunk-csakönöknek bulija.
Királyi egyes
A közszolgálati televízió nem vágyott se nézettségre, se presztízsre, ezért aztán megfontoltan, előre tönkretette az egész műsorát azzal, hogy a komposztokádék-gyártásra specializált Szféra TV produkciós irodára bízta a mulatságot. (Hm. Az okádék a Word szerint csúnya szó. Bazmeg.) Míg a Bruhaháért még kárhoztatható volt ez a társaság, a mostani eredmény már a döntéshozók lelkiismeretét terheli; ugyanazokét, akik a Bruhahát megszüntették.
Mert mi is történt az m1 szilveszteri műsorában? Például: Vissy Károly és H. Bóna Márta meteorológusok - egyéb m1-figurák mellett - betyárnak öltözve, cigányzenére énekelnek. Papp Endre híreket olvas fel, ahol a poénforrás az, hogy kormány helyett
bormány, minimálbér helyett
minimálbor szerepel. Komikusként Ihos Józsefet, szegény nyomorult, véletlenül foglalkoztatott Kató nénit láthatjuk, akit már a Pethő Intézetbe sem hívnak műsort csinálni - de a királyi tévébe igen. Még szánalmasnak sem nevezhető; mert azt a minősítést a Csíííz-féle műsorok már kiérdemelték, márpedig ez a fajta kabaré nem is nevezhető műsornak. Szerkesztve nincsen, egymásra hajigált resztli, törmeléknugát az egész. Talán elment volna valamikor év közben, szombat este, 1969-ben, amikor még az is örömet okozott a művelődési házban, ha jutott áram a tévébe.
Nem érdemelne ennyi szót amúgy a közszolgálati adó szerencsétlenkedése, hiszen dilettáns műsort bőven találni másutt is (Anettka sem pihent ám az év utolsó napján) - ha nem volna a világ elé tárt, tetten érhető példája annak, hogyan folyik szanaszéjjel a pénz egy állami intézményben, hogyan aláznak meg hozzá nem értő döntnökök másra szerződött szakembereket és hogyan csókolnak pénztárcán semmihez sem értő, bármire elszerződő haknistákat.
Nevessünk, dáridózzunk, buzizzunk együtt