"A Tilos Rádió műsorkészítőinek közössége örömmel tájékoztatja a szabad magyar rádiózást kedvelő lakosságot, hogy március 23-án szerdán 0 órától újra hallható a Tilos az éterben (FM 90,3), kábelen (UPC 103,7) és interneten (www.tilos.hu).
A Tilos Rádió, mely jelenleg az újkori magyar médiatörténet kirívóan legsúlyosabb büntetését tölti, bizakodva tekint a jövőbe." - áll a Tilos Rádió honlapján kiadott közleményben.
A médium hangvétele és műsorstruktúrája nem változik, mivel "az összes olyan változtatást, amire szerintünk szükség volt, korábban már megtettünk" - mondta még keddi sajtótájékoztatóján Tóth Szabolcs, az adó szóvivője.
A szóvivő hangsúlyozta, a külső - például törvényi - előírások mellett a közösségnek "ennél sokkal keményebb" belső szabályai is vannak, amelyeknek minden műsorkészítőnek meg kell felelnie.
25 napig hallgattak keresztényellenesség miatt
A Fővárosi Ítélőtábla korábbi döntését végrehajtva február 25-én éjféltől 25 napra eltűnt az éterből és az internetről a Tilos Rádió adása. Kovács Ágota, a rádió ügyvezetője akkor úgy nyilatkozott, hetekbe telt volna, mire megkapják írásban az akkor azonnal végrehajtandó ítéletet, ezért úgy gondolták, "minek ezt megvárni, essünk túl rajta".
A Fővárosi Ítélőtábla napokkal a leállást megelőzően meghozott döntésében példátlan esetként észlelve és kirívóan súlyosnak minősítve a Tilos Rádió 2003 decemberi magatartását, amikor a rádió azóta már menesztett munkatársa a keresztényellenes megjegyzéseket tett, és a keresztények kiírtásáról beszélt. A Fővárosi Ítélőtábla döntésében úgy foglalt állást: az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogszerűen döntött a műsorszolgáltatás harmincnapos felfüggesztéséről.
Az ORTT a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát egyes, 2003 decemberi műsorokban elhangzott keresztényellenes kijelentések miatt függesztette fel. A médiumot emellett hat hónapra kizárták a Műsorszolgáltatási Alap támogatásából és "utolsó figyelmeztetésben" részesítették.
A Tilos Rádió időközben öt napra beszüntette a műsorszolgáltatást, majd miután a bíróság eleget tett a végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérésének, folytatta a sugárzást, ezért most februárban már csak huszonöt napig kellett szüneteltetniük a műsorszórást.
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon