Újra frekvenciát kapott a Tilos

Négy budapesti körzeti frekvenciát osztott ki csütörtöki ülésén az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Így két éves kábeles sugárzás után a FM 90,3-on újrakezdhet a Tilos Rádió, de sugározhat a 92,1 BBC által alapított Ariel Rádió Kft. is. A 94,2-n az FM4 Kft, míg a 105,8-en a Műsor-Hang konzorcium ad majd.
Két éves szünet után újra az éterbe, a FM 90,3-ra költözik a legendás Tilos Rádió, az első magyarországi kalózadó. Az ORTT-vel jelenleg is perben álló rádió 2000-ben vesztette el frekvenciáját: az addig három rádió által használt hullámhosszt ugyanis a másik két adó alkotta páros nyerte el.

A Tilos azóta néhány alkalommal egy-egy hónapig volt újra az éterben hallható. A Tilos pályázott a végül a Rádió C-nek ítélt frekvenciára is és az elutasító döntés után bírósághoz fordultak, mert méltánytalannak ítélték a médiahatóság pontozását.

A Tilos gyorsan indít

A Tilos Rádió az egyetlen olyan rádió, amely úgy kapott frekvenciát, hogy korábban már rendelkezett ilyennel, nyilatkozta az Indexnek Weyer Balázs, a Tilos Rádió kuratóriumának elnöke.

Ily módon alig két-két és fél hónap szükségeltetik ahhoz, hogy újraindulhasson az adás. A rádió egyébként csaknem Budapest egész területén fogható lesz.

Kérdésünkre Weyer Balázs elmondta, arról még nincsen döntés, hogy mi legyen az ORTT ellen indított perrel.

A többiek fél év múlva kezdhetnek

Frekvenciához jutott az ORTT csütörtöki döntése nyomán a 92,1-n adhat a BBC által alapított Ariel Rádió Kft., a 94,2-n az FM4 Kft, míg a 105,8-en a Műsor-Hang konzorcium sugároz majd.

Vékony Éva, az ORTT szóvivője szerint a most frekvenciához jutott rádiók legkorábban fél év múlva kezdhetnek sugározni, ennyi időbe telik ugyanis a szükséges engedélyek beszerzése.

Mint hozzátette: a meghirdetett frekvenciákon nem nyereségérdekelt, illetve közműsor-szolgáltató adók sugározhatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19