Heti hetes: nem kell haragudni a politikusokra

Új arcokkal bővül az RTL Klub közéleti kabaréja: ősztől Galla Miklós, Fodor János, és vendégként Para-Kovács Imre is látható lesz a műsorban. A választások előtt a kormányt gyakran élesen bíráló show újraindulása után kevesebbet foglalkozik majd politikával.
Galla Miklós, Fodor János és Para-Kovács Imre is szerepel majd az ősszel újrainduló Heti hetesben, vendégként Kern Andrásra és Havas Henrikre is számít a műsor producere, Ónodi György, írja a Blikk hétfői száma. Havas korábban már többször távozott, majd visszatért az RTL Klub kabaréjába.

Hagyjuk a politikát

A Heti Hetes, amely a választások előtt élesen bírálta a Fidesz-kormányt, sőt Grespik Lászlóval szemben el is vesztett egy becsületsértési pert, ősztől kevesebbet politizál majd, "inkább a kabarés vonulatot erősítik".

"Nem kell haragudnunk a politikusokra" - mondta a lapnak Ónodi, aki szerint a műsorban szereplők feladata az, hogy "az emberi ostobaságot" figurázzák ki. A nyári szünet előtti utolsó műsorban Verebes István idézett egy újságcikket, amely szemére vetette a show-nak, hogy az új kormánnyal szemben kevésbé kritikus. Verebes akkor arra hivatkozott, hogy a pár hete kormányzó új kabinet ballépéseire még várni kell.

Kitüntetett nagyágyúk

A Heti hetes sztárjai közül ketten részesültek kitüntetésben augusztus 20-án. Gálvölgyi János "sokoldalú, nagy közönségsikert arató, több évtizedes művészi pályája elismeréseként"; Farkasházy Tivadar "a magyar szatíra, humor és kabaré műfajában végzett nagy népszerűségnek örvendő munkásságáért" kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32