Tarolt az Index a VOLTfolión

2003.06.21. 10:56
A VOLTfolió szavazásán a közönség a legjobb újságírónak Uj Pétert, az Index főszerkesztőjét választotta. A legjobb internetes portál a szakma szerint az index.hu. A legjobb internetes újságíró kategóriában Uj Péter vihette haza a közönség-, míg Tóta W. Árpád a szakmai zsűri díját.
Harmadik alkalommal adták át péntek este a VOLTfolió díjat, mellyel a zenész szakma és a közönség jutalmazta az általuk legjobbnak ítélt médiumot, műsort illetve újságírót. A Fiatalok Színházában és Stefánia Palotában tartott ceremónián jelen volt a szakma színe-java. Rendkívül aktív volt a szavazó közönség, részükről sms-ben és a VOLTfolió honlapjára, e-mailben összesen 204.029 szavazat érkezett.

Szakmai zsűri
A VOLTfolió kuratóriumának elnöki posztját Hajdú István, az ORTT elnöke tölti be. A kuratóriumban helyet foglalt Besnyő László, a Magyar Koncertszervezők Szövetségének elnöke, Bródy János, az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Hivatal elnöke, Feövenyessy Krisztina, a Pannon GSM sajtó és információs igazgatója, Kovács Ákos zenész, Kovács Kálmán informatikai miniszter, Körmendy Ferenc, a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottság elnöke, Lovasi András zenész, Mesterházy Attila, a GYISM politikai államtitkára, Musinger Ágnes, a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége elnöke és Náksi Attila Dj. Az általuk delegált közéleti személyiségekből álló zsűri szavazatai alapján állt össze a nomináltak köre, akikre a közönség szavazhatott az interneten illetve SMS-ben.
A VOLTfolió 06 20 Kulturális Médiadíj, a Pannon GSM támogatásával, immár az egyik legismertebb, neves szakmai zsűrit és széles tömegbázist maga mögött tudó elismerés. Ezzel egyedülállóan, az ifjúsági kultúrával foglalkozó médiumokat és munkatársait díjazzák azok, akikkel foglalkoznak, így a "művészvilág" (zenészek, színművészek, közéleti személyiségek), a popszakma háttérszereplői (lemezkiadók, szervezők, promóterek) és akik olvassák, nézik, hallgatják: tehát a közönség.

A díjakat 10 kategóriában adták át, kategóriánként egyet-egyet a szakma és a közönség által legjobbnak ítélt médiumnak, műsornak illetve újságírónak. Kiosztották a fő támogató, Pannon GSM által alapított különdíjat is.

A TV csatornák közötti versengésben a közönség a Spektrumot, míg a szakma, e kategória díját megosztva, a VIVA-t és a Magyar Televíziót ítélte érdemesnek az elismerésre. Televíziós műsorok versengésében a TV2 tarolt, a közönség a Dalnokok Ligáját, a szakma a Propaganda c. műsort díjazta. TV-s műsorvezetők között Hajós András és Till Attila lett díjazott, előbbi a közönség, utóbbi a szakma szerint.

Csatába álltak a rádiók is: a Danubiust választotta a közönség, míg a szakma a Klub Rádiót. A rádióműsorok között a közönség a Sláger Rádióban hallható Bumerángra, a szakma a Danubiuson hallható Hajrá magyarok! c. műsorra voksolt. A rádiós műsorvezetők közül Bochkor Gábor lett a közönség kedvence és Abaházi Csaba a szakma díjazottja.

A legjobb magazin a közönség szerint a Bravo, a szakma szerint a WAN2 lett. Az újságírók közül Uj Pétert a közönség, míg a szakma Para Kovács Imrét díjazta. Az internetes portálok között a habostorta.hu a közönség, az index.hu a szakma díját kapta. Internetes újságíró kategóriában Uj Péter és Tóta W. Árpád, mindketten az index színeiben, lett díjazott, előbbi a közönség, utóbbi a szakma szerint.

A Pannon GSM, mint a rendezvény főtámogatója "A magyar kultúra szószólója" elnevezéssel díjat alapított, melyet a Kuratórium szavazata alapján ítélnek azon médiaszemélyiségnek, aki a magyar kultúra népszerűsítésében hosszú évek óta élen jár. Ezt a díjat Váradi Júlia kapta.