Intenzív áremelés miatt nem fogható a Viasat3

2009.01.13. 13:21
A népszerű adó intenzív áremeléssel próbálkozott, ezt azonban a kisebb kábelszolgáltatók képtelenek voltak követni.

A kábeltelevíziós szolgáltatók országszerte sok helyen arra kényszerülnek, hogy az idén megszüntessék a Viasat3 tévécsatorna műsorának továbbítását, mivel a tévétársaság csaknem a duplájára emelné a műsordíjait. A megfizethető árú kábelszolgáltatások fenntarthatósága érdekében és az előfizetők hosszú távú érdekeinek védelmében eddig már több, mint kétszázötven település 200 000 háztartásában voltak kénytelenek a szolgáltatók a kínálatból kivenni a műsort.

Az érthetőség kedvéért röviden annyit kell tudni, hogy a tévéadásokat két csoportba sorolhatjuk: vannak a szabadon fogható, antennával, illetve műholdvevővel mindenki számára elérhető, ingyen vehető adások (pl. a kereskedelmi tévék, a Eurosport vagy a német RTL, stb.) és vannak azok, amikért fizetni kell. A Viasat3 a kezdet kezdetén a szabadon fogható csatornák közé tartozott, aztán lekódoltatták adásukat, és csak azok a szolgáltatók adhatták tovább a műsort, akik fizettek is érte. Az idei áremelés egyébként nem az első ilyen húzása az egyes mérések szerint harmadik legnézettebb adónak: a gondok a TV6 bevezetésével kezdődtek.

Egyedül nem megy

Az ország a több mint négyszáz kis- és közepes kábelszolgáltatóját képviselő Magyar Kábelkommunikációs Szövetség és Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség sajtóközleményben tájékoztatott arról, hogy a Viasat3 2008. december 31-én lejáró szerződését a csatorna olyan feltételekkel akarja megújítani, amit sem a két szövetség, sem tagjai nem képesek vállalni. Míg a nagy szolgáltatók (UPC, T-csoport, Digi-csoport) külön-külön tárgyalnak az egyes csatornákkal, így a Viasat3-mal is, a kicsiknek erre nincs lehetőségük, mert mint ahogy azt Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke elmondta, nem rendelkeznek külön jogi osztályokkal, amik ezeket a meglehetősen bonyolult, sugárzási szerződéseket elkészítenék.

A két szervezet segít a tagságnak az ilyen ügyek elintézésében, ők tárgyalnak a csatornákkal (hazai és külföldi adókkal egyaránt), majd egy szerződéstervezetet tesznek a mintegy 400 cégből álló tagság elé, amit ők vagy elfogadnak, vagy nem - a két szövetség ugyanis erre nem kötelezheti őket a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében, csak tanácsot adhatnak annak tartalmát, és ami a legfontosabb, a műsorok árát illetően. Az egyes kábelszolgáltatók csomagjaiban ugyanis az ingyenes adók mellett számos olyan is található, amiért fizetni kell - a "kábeltévé díj" minimum felét erre fordítják a cégek.

Sokat ér az angol foci

Egy-egy műsor árát természetesen a kínált tartalom határozza meg, ezért kérhet magasabb összeget a Eurosport2 és alacsonyabbat mondjuk a Zone Club: az előbbi az angol Premier League kizárólagos közvetítője Magyarországon (állítólag szeptembertől a német Bundesliga mérkőzései is csak náluk lesznek láthatók) és ezért a kiemelt, exkluzív tartalomért a plafont súroló összeget is elkérhet. Persze nem kell több tízezer, de még csak ezer forintban sem gondolkodnunk, az egyes előfizetőkre lebontott csatornadíjak információink szerint 10-150 forint között mozognak, ami első olvasásra nem tűnik soknak, de ha belegondolunk, hogy egy közepes kábelcsomagban 40-45 csatornát kínálnak havi 2500-3500 forintos előfizetési díjért (aminek a felét teszi ki a műsordíj) akkor máris érthető, hogy miért okozhat problémát egy-egy adó hirtelen áremelése.

Rajkai László, a Magyar Kábeltelevíziós és Hirközlési Szövetség elnöke szerint a Viasat első barátságtalan húzására akkor került sor, amikor bejelentették, hogy elindítják a TV6 nevű testvéradójukat, ezzel párhuzamosan mintegy 60%-al megemelték a műsordíjat, ráadásul a Viasat3 fő vonzerejének számító Bajnokok ligája-meccsek közvetítését a TV6-ra tették át, ezzel nagy dilemma elé állítva a kábelszolgáltatókat. "A Viasat így leértékelte a saját adóját, elvitt róla egy olyan programot, amivel el lehetett adni, és még az árait is megemelte. Ez nonszensz." A Viasat ajánlata az volt, hogy rendeljék meg a szolgáltatók a TV6 műsorát és a Viasat3-at egy csomagban, így elengedik a 60%-os felárat. "Igen ám, de amikor összeadtuk a két adásdíjat, az összeg magasabb volt, mint a 60%-kal megemelt Viasat3-díj. A felárat tulajdonképpen a BL-meccsekért kellett kifizetni."

Annyit nem ér a Viasat

Számos szolgáltató már ekkor, a 2008 augusztusi emeléskor nemet mondott a csomagra, és nem kértek a TV6-ból, inkább kifizették a Viasat által kért 60%-os felárat, és bent tartották a csomagban a nézők körében népszerű adót. A mostani emelés azonban erre, a megemelt árra is rátesz egy lapáttal, mivel információink szerint 100%-os áremelkedésről van szó, olyanról amit a kis szolgáltatók nem tudnak, és nem is akarnak bevállalni. "Ha elfogadják az emelést, a szolgáltatóknak a többletköltséget át kell ruházniuk az előfizetőkre. A jelenlegi gazgasági helyzetben ezt senki nem meri meglépni, még az infláció indokolta, rendes éves emelés is el fog maradni a legtöbb helyen" - véli Rajkai.

Az országban jelenleg úgy 2,2-233 millió háztartásban van kábeltévé, ezek közül mintegy 200 000-ben január 1. óta Viasat3 nélkül, ugyanis a csatorna és a szolgáltatók közötti szerződés december 31-én lejárt, és ugyan a Viasat3 január 31-ig garantálta a régi adásdíjat (abban reménykedve, hogy sikerül a szolgáltatókal megegyezniük), sok kis cég inkább egy másik, olcsóbb, de hasonló tematikájú adóval helyettesítette műsorukat. Információink szerint ez az adó az RTL-közeli Sorozat+, ami eddig főleg régebbi, de közkedvelt szériákat sugárzott, de mostanában markáns profilváltáson megy át, például négy vadonatúj amerikai széria is csak náluk lesz látható. A TV6 árát egyelőre nem emelik, de a szolgálatók máris arról beszélnek, hogy a BL-közvetítések joga idén lejár, és ha valaki ráígér a Viasatra, akkor a TV6-al sem újítják meg a decemberben lejáró szerződést, mert a foci nélkül nem ér annyit az adó.

Vannak, akik egyenlőbbek

Kérdésünkre a két kábeltévés szövetség képviselője elmondta, hogy az álláspontok valamivel közelítettek egymáshoz: a Viasat3 a korábbi 100%-os áremelés helyett mostanra már megelégedne egy 75-80%-os emeléssel, de szerintük még ez is vállalhatatlan, hiszen az adó nem sugároz olyan prémium vagy exkluzív tartalmat, ami indokolná a többletköltséget. Az ország legnagyobb részét lefedő nagy szolgáltatók sokkal jobb helyzetben vannak, mint a kicsik, hiszen ők nem csomagban tárgyalnak, hanem egy az egyben, és az erő pozíciójából: a Viasat3-nak nem érdeke, hogy mondjuk a UPC hálózatán ne legyen látható adásuk, így a nagyok olcsóbban juthatnak hozzá a műsorukhoz, mint például a soltvadkerti Trapp és Társa Ktv.

A Viasat szerint ők nem drágák

A Viasat úgy gondolja, hogy ez a fajta és mértékű áremelés teljesen jogosnak és elfogadottnak tekinthető, mivel közönségarányuk tavaly, a második félévben 7 százalékos volt, amive messze a Viasat3 a legnézettebb hazai kódolt adó. Számos felmérésük és közvéleménykutatásuk is azt erősítette meg, hogy a magyar tévénézők körében a harmadik legnépszerűbb csatorna a Viasat3, melynek tartalmát folyamaqtosan fejlesztik. Sajtóközleményük szinte fuldoklik az adatoktól, melyek közül a legérdekesebbek azok, amikkel a tévéadás árát érzékeltetik (pontos összeget a szerződések titoktartási záradéka miatt nem közölhet egyik fél sem): "a Viasat3 adásának havi előfizetőnkénti ára a kábelszolgáltatók számára kevesebbe kerül, mint a legnépszerűbb magyarországi hetilap kiskereskedelmi ára, kevesebbe kerül, mint a legnépszerűbb politikai napilap kiskereskedelmi ára, kevesebbe kerül, mint a legnépszerűbb bulvár napilap két száma, kevesebbe kerül, mint 1 kg kenyér vagy 1 l tej".

Ami az emelés mértékét illeti, a Viasat csak 40-65 százalékról beszél a kábelszövetségek által említett 75-80 százalékkal szemben, de azt elismerik, hogy a nagyobb szolgáltatókat kevésbé hátrányosan érinti a mostani emelés, mint a kicsiket. A Viasat Hungária Zrt hivatalos álláspontja az, hogy harmadik legnépszerűbb magyarországi adóként teljesen természetes, hogy emelnek áraikon, amik szerintük még így is alatta maradnak egyes hazai, kódolt adók díjainak, ráadásul ha a Viasat3-at és a TV6-ot csomagban rendelik meg a szolgáltatók, kedvezményekben részesülnek. A cég továbbá vállalja, hogy a földi digitális rendszeren csatornáikkal legalább egy évig nem jelennek meg (az ugyanis szabadon fogható, tehát nem díjköteles, kódolt adás lenne), és amennyiben a 2010-es év során mégis a digitális elosztás mellett döntenének, akkor a szolgáltatók díjfizetési kötelezettsége automatikusan megszűnik.

Egyelőre megegyezés a nagy szolgáltatók (T-csoport, UPC, DigiTV) mindegyikével van, így az ország nagy részén továbbra is fogható a Zrt mindkét csatornája, és a Viasat tájékoztatása szerint számos közepes és kis szolgáltatóval is sikerült már megegyezésre jutniuk, a többiekkel pedig folyamatosan tárgyalnak - az adásukat január 31-ig minden eddigi szerződéses partnerüknek a korábbi feltételekkel kínálják, csak utána fognak végleg elsötétülni a képernyők.