Nagyon jól megy a Viasat3-nak

2007.10.25. 15:53
A többi csatornához képest jóval nagyobb léptekkel nő a Viasat3, nyáron volt, hogy megelőzték az m1-et is, idén pedig várhatóan közel 50 százalékkal nőnek majd a bevételeik a tavalyi évhez viszonyítva.

Nyilvánosságra hozta harmadik negyedéves eredményét a Modern Times Group (MTG) nemzetközi szórakoztatóipari vállalatcsoport, a Viasat3 tulajdonosa. Az adatok szerint a csatorna harmadik negyedéves árbevétele a tavalyi év hasonló időszakához képest 46 százalékkal, 23-ról 34 millió svéd koronára (körülbelül 930 millió forintra) nőtt. Az év első kilenc hónapjára vetítve ez a növekedés 48%-os; vagyis a bevételek 78 milllióról 116 millió svéd koronára (körülbelül 3,16 milliárd forintra) emelkedtek. (A Viasat3 anyavállalatát Svédországban jegyezték be, a hivatalos közlemények ezért ebben a pénznemben közlik a számokat).

A bevétel-növekedés hatására a Viasat3 első három negyedéves nettó nyeresége 19 millió svéd korona, azaz körülbelül 517 millió forint lett, míg a tavalyi év ugyanezen időszakában 1 millió svéd koronás (27 millió forintos) veszteséggel zárt még a csatorna.

A bevétel-növekedést első sorban a csatorna nézettségének növekedése, illetve a reklámpiac átrendeződése okozza. Amíg azonban idén körülbelül 5 százalékkal nő az előrejelzések szerint a teljes tévés reklámpiac, és ebből a gyorsan növekvő kábeltévék akár átlagosan 15-20 százalékkal is növelhetik bevételeiket, addig a Viasat3 ezt jóval meghaladva, akár 50 százalékos árbevétel-növekedéssel is számolhat év végéig.

Rekordnézettség

„A harmadik negyedévben tovább nőtt a Viasat3 közönségaránya, augusztusban megdőlt minden napi, heti és havi rekordunk. A további befektetésekkel kapcsolatban már meghozott idei döntések is azt a célt szolgálják, hogy nézettségi és bevételi fronton egyaránt megalapozzuk a további növekedést” – mondta Kocsis Attila vezérigazgató, aki egyébként pár hete jelentette be, hogy a Viasat-csoport új adót indít januártól Tv6 néven. A Skandináviában bevált módszer alapján az új adót a férfinézőkre hangolják, míg a Viasat3 még erőteljesebben a női nézőkre koncentrál majd.

A Viasat3 átlagos nézettsége 5,6 százalék a 18 és 49 évesek körében főműsoridőben és például júliusban ebben a reklámelszámolásban használatos célcsoportban a teljes napot nézve megelőzte még a közszolgálati televízió egyes csatornáját is.