Életmódcsatorna indul

Az Echo Tévét és a Magyar Hírlapot is tulajdonló Széles Gábor most wellness-csatornát indít. Jön a Vital TV.

Május elsejétől a nap huszonnégy órájában sugározza adásait a Vital TV, az új magyar életmódcsatorna.

"A Vital TV nem azt szeretné megmutatni, hogy hogyan élnek mások, hanem hogy hogyan élhetnénk az adott körülmények között jobban" - mondta az MTI-nek Óvári András, az induló csatorna vezérigazgatója, aki ezt megelőzően tizennégy éven át volt a Műszertechnika Holding informatikával és telekommunikációval foglalkozó kereskedelmi cég vezérigazgató-helyettese.

A Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozó Vital TV egyaránt foglalkozik majd gasztronómiával és környezetvédelemmel, turizmussal és sporttal, egészségüggyel és wellness-szel, divattal, természetgyógyászattal és lakberendezéssel, de szándéka szerint szigorúan politikamentes lesz.

"Nem az extrém, a luxus, az ötcsillagos szállodák bemutatására törekszünk, hanem az átlagember számára is elérhető belföldi és külföldi kirándulási, turisztikai lehetőségek ismertetésére" - hozta fel a csatorna műsorkészítési elvének példájaként Óvári András, aki szerint ezt tartják majd szem előtt akkor is, ha főzésről, kultúráról, sportról, vagy bármi egyébről esik szó.

A vezérigazgató érdekességként említette meg, hogy a Vital TV más életmódcsatornákkal ellentétben reggelente kétórás aktuális magazinműsorral jelentkezik majd.

A műsorok negyven százaléka saját készítésű lesz, hatvan százalékát pedig vásárolt programok alkotják. A szerkesztőgárda már felállt, ami a műsorvezetőket illeti, meglepetésekre lehet majd számítani, hiszen lesznek közöttük ismert arcok, de kipróbálnak fiatal, ígéretes tehetségeket is - mondta.

A Vital TV ugyan csak május elsejétől sugározza teljes műsoridőben adásait, ám április közepétől kedvcsinálóként programjai megjelennek az ECO TV-ben. A Vital TV mint kreatív műsorkészítő teljesen önálló lesz, saját stúdióval, vágószobákkal rendelkezik, ám infrastruktúrákban osztozik az ECO TV-vel - mondta végül Óvári András, az új életmódcsatorna vezérigazgatója.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17