Jónás, Renátó
5 °C
18 °C

A vérig sértett plebshez

2002.01.24. 02:06
Az első jelek arra engednek következtetni, hogy volna közönsége egy olyan zenetévének, ahol élesben és szándékosan kerül képernyőre az, ami a Viva+ adásaiból kimaradt. Nyilván megosztaná a közvéleményt, mert a közvélemény már csak olyan matematikai csodabogár, hogy mindennel osztható - de hát az nem baj. Ami nem osztja meg, az alighanem rém unalmas.
Úgy néz ki, nem tekinthetünk el attól, hogy megcsillagozzuk a Viva-videók kiszivárgásának aktusát, és a lap alján felkínáljunk némi segítséget. Két kérdésre keresünk választ: miért hír ennek az anyagnak a kiszivárgása, és hogyan érdemes reagálni a hírre.

Az olvasó, a hallgató, a néző szereti steril 3D-figurának tekinteni a műsorkészítőt
A hír jelen esetben arról szól, hogy egy tévé munkatársai elvesztették az uralmat olyan felvételek felett, amelyek aktív öntudatlanságban ábrázolják őket. Hírré a tipikus társasági ugrabugrát elsősorban az teszi, hogy közismert emberkék a cselekvők. Ez a fajta hír mindennapos a sajtóban; színészek, tátogóművészek és hercegek válása, esküvője és betegsége annak ellenére tart számot a tömegek érdeklődésére, hogy a történés maga nem rendkívüli. A nyilvánosság hajszolásával, a képernyőre furakodással a kedves jelölt vállalja, hogy akkor is foglalkoznak vele, amikor számára ez nem szerencsés.

A másik, amiért hírnek minősül, az az aktus, ahogy egy videoanyag kidugja a fejét az archívumból, s ha sikerül elsunnyognia a legközelebbi terminálig, akkor az isten sem állíthatja meg, szó szerint. Internet nélkül mindez nem történhetett volna meg: konkurens adó jogi okokból nem adhatja le a felvételeket, a VHS-terjesztéshez pedig ez nem elég nagy ügy.

De hagyjuk is - elég annyit érteni, hogy a videók sorsa már akkor biztos volt, amikor kikerültek a stúdióból. Inkább az a meglepő, ahogy a felháborodás hullámai végigborzolják a tisztelt nagyközönség fehér selyemből szőtt lelkét; az, ahogy következményeket követel az ostoba plebs. Már miféle következményeket és miért, kezicsókolom?

A tömegmédia mindig mosolyogni fog, de a kamerákon kívül jórészt joggal veti meg a fogyasztóit
A felhorgadt pórnép valószínűleg azon kapja fel a vizet, hogy azonosul a "meggyalázott" nézőkkel, és sértve érzi magát, amiért a médiamunkásnak eldurran az agya az ő gügyögő leveleitől, növényi intelligenciát tanúsító kérdéseitől és általában attól a kényszertől, hogy a közönség nehezen vállalható szegmensének is megfeleljen. Aki vizsgált már effajta betelefonálós-levelezős műsort, az egyfelől fogalmat alkothatott a butaságkutatás embert próbáló hétköznapjairól, másfelől meg akkor is a műsorvezetővel érez együtt, ha az éppen voodoo-varázslatokkal próbálja elpusztítani a kedves telefonálót. Az olvasó, a hallgató, a néző szereti steril 3D-figurának tekinteni a műsorkészítőt, és cserébe pedig elvárja, hogy fecsegjenek vele, válaszoljanak éjsötét kíváncsiskodására ("tervezel családot alapítani?"), sőt érezzék magukat megtisztelve. S ez így is lesz: az olvasó, a hallgató, a néző megkapja, amit akar, rajonghat tovább, zavartalanul. Ne feledjük: a most megismert anyagok nem a nyilvánosságnak készültek, nem a Viva+ képernyőjén láttuk őket. Mit is kérhetünk számon ezek után?

Csak egyvalamit: a tévések magánvéleményét. Azt várja el a (fel)háborodott plebs, hogy a kötelező - és lefutott - tiszteletkörök után buta levelének címzettje még ne is nézze hülyének őt.

Senki nem lőtt szét semmilyen műkincset, ezek a fiúk nem közpénzen mulattak, törvénytelenségre nem került sor
Nem várhatja el. Ezek a srácok-lányok teljes joggal gondolják azt magukban, hogy a levélíró hülye, Kozsó az, ami, a cédékért pályázó megfejtők pedig agyhalott tinédzserek. Nem azért, mert igazuk van, csupán azért, mert jogukban áll azt gondolni, amit csak akarnak. Ez - szerencsére - egy ilyen ország. Az nem az ő hibájuk, hogy a kikerült videók által most beleláttunk a fejükbe. A munkájukat elvégezték, és meg is nézhettük magunknak, ha nem volt épp jobb dolgunk. Saját örömükre pedig akár feketemisét is celebrálhatnak a stúdióban. Ehhez senkinek semmi köze nincsen, ahogy ahhoz sem, mit tart az újságíró az alig érthető nyelven megfogalmazott gyalázkákról, amelyeket neki címez némely önjelölt népképviselő. Nekünk a munkájukat kell megítélnünk, semmi mást: kit érdekel, hogy Arthur király minden bizonnyal az égig bűzlött? Vegyük tudomásul: a tömegmédia mindig mosolyogni fog, de a kamerákon kívül jórészt joggal veti meg a fogyasztóit. Vagy pedig higgyünk el minden vállalati nyálcsorgatást - tessék választani.

Ennyit a nézőgyalázás szépségeiről, az őszinteség felszínre buggyanásáról. Ami ezen kívül történt, az még ennyire sem tartozik ránk. Senki nem lőtt szét semmilyen műkincset, ezek a fiúk nem közpénzen mulattak, törvénytelenségre nem került sor - nem tartoznak elszámolással. Ízléstelenségről meg akkor lehet magyarázni majd, ha az Oktogon közepén nyilvánul meg a bennük bujkáló majom. Addig próbáljuk néha mi is jól érezni magunkat egymás között és röhögjünk a - tényleg szórakoztató - Viva-jeleneteken, ha már ehhez van szerencsénk. És kapcsoljuk ki a kamerát, nehogy holnap saját szent személyünket lássuk viszont, amint halkan böffentünk egy jólesőt a nagy jókedv közepette.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?