Születési agónia

A Való Világ első része hangos premier helyett csak visszafogott főpróba lett, aminél még a Duna Televízió éjszakai komolyzenei akváriuma is izgalmasabb, ráadásul több benne az egy másodpercre jutó valóság. Médiataktikai ballépés a kritikus idősávban!
Hétfő este nyolc óra huszonegy perckor televízió-történeti eseménynek lehettek szem- és fültanúi azok, akik az RTL Klubra tévedtek, hiszen Stohl András, a nemzet Bucija egy töküres stúdióban feszengve bejelentette, hogy márpedig itten most televízió-történeti esemény zajlik, és ugyan semmi jel nem utal rá, de elindult az első magyar valóságshow. Pár perc múlva a képernyő elsötétült és felkúszott a stáblista is, az egyszeri tévénéző pedig a döbbenet és a csalódottság első bamba percei után eldönthette, hogy kicsoszog-e egy újabb adag élőflórás joghurtért a frigóhoz, vagy inkább átkapcsol a Big Brotherre, ahol Évi és Renato éppen ambuláns testi örömökben részesítette egymást, természetesen az éjjellátó kamerának legmegfelelőbb szögben és pozitúrában.

A Való Világ, és ami mögötte van

Nóci és Buci a VV-villában
Jobban jártak tehát azok a realityshow-függők, akik nem dőltek be az RTL Klub hecckampányának, és a szexszel és politikai tahóságok felböffentésével tarkított Big Brother hétvégi összefoglalóját választották, hiszen a Való Világ bemutatkozó adásában egyelőre nemhogy valóság, de még show sem volt igazán. Egyszerűen körbevezettek minket a luxusvillának álcázott tévéstúdión, meghallgathattuk, ahogy az utca embere számtalan alakban és formában lenyilatkozza, hogy szerinte a Való Világ sokkal jobb lesz, mint az a másik, az a nem magyar és erkölcstelen műsor, aztán mindennek ellenpontjaként láthattuk Nócit, a Viva+ Lilu-hasonmásverseny debreceni elődöntőjének különdíjasát, ahogy tenyérnyi méregzöld bikinijében kikászálódik a pezsgőfürdőből. Ezek után már csak három bemutatkozó videoklipre volt idő, amikben - a konkurens adón egy hete lefektetett műfaji szabályok alapján - a rokonok és üzletfelek elismerő szavai közé ékelve feltűntek a jelentkezők is, amint lassított felvételben lóbálják frissen mosott hajukat.

A Big Brother első adása ugyan nem volt több egy flitteres nagyestélyibe csomagolt méretes fenék produkciójánál, de legalább nagyot pukkant, ami az RTL Klub nyöszörögve induló műsoráról nem mondható el. A Való Világ visszafogott játékszabály-ismertetéssel kezdődött, mintha az Olimpia ünnepélyes megnyitóján színes zászlók és hungarocell jelmezbe bújtatott önkéntesek felvonulása helyett felolvasnának egy esszét a fair playről, köszönetet mondanának a gyeptéglákat szállító cégnek, és aztán még sötétedés előtt hazazavarnának mindenkit. A valóság érdeklődés hiányában elmarad?

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25