Nyakhaj és fejrúgás

Azoknak, akik még emlékeznek a honi videózás hőskorára, az alámondásos kalózfilmekre a vállalati üdülőben, amikor a videót még képmagnónak hívták - fölösleges ecsetelnem a Chuck Norris-jelenség lényegét. Chuck egy legenda, az Amerikára törő kommunistákkal foglalkozó akciófilmekben vált azzá, majd a hidegháború befejeződésével - a szerepkeresés rövid válsága után - talált rá mostani énjére, Walkerre, a kőkemény texasi zsarura.

Walker, a texasi kopó

A figura tökéletesen illik hozzá, akárcsak a cowboy-kalap, a veszkó-csizma vagy a fényes övcsat. A sorozatban a higgadtabb, de még mindig félelmetesen verekedő sztár, egy afroamerikai és egy nőnemű társsal oldalán veszi fel a harcot Texas mocskaival, az aljas kábítószer- és fegyverkereskedőkkel. Ahogy az elvárható, a történet szinte teljesen érdektelen, és meglepő fordulatok sincsenek. A hős minden pillanatban uralja a színt, oldalán az egyenlőséget és testvériséget jelképező társaival. Az epizódokat az ő verekedései tagolják kisebb részekre: egy közepes az elején, egy kisebb a közepén és a legnagyobb a végén (a köríves általában csak itt kerül elő). Fegyvert szinte kizárólag csak a gonoszok használnak, no, de miért is használna fegyvert valaki, aki már a nézésével is öl? A nyomozás intellektuális oldalát két társa: Egyenlőség és Testvériség intézik, míg az igazságnak maga a két lábon járó Törvény szerez érvényt. Meseszép.

Nem vitás, hogy a mai világban, ahol bűn szennye öntött el mindent, ahol a korrupció polipkarjai a legfelsőbb szintekig érnek, ahol az olyan szavak, mint az erkölcs és az igazság már gúnnyá aljasultak a bűnözők száján, a remény pislákoló mécsesét tartja életben egy-egy köríves fejrúgás, minden kedden 20.30-tól a tévékettőn.