Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Csodagyerekre bízták Luke Skywalker sorsát

2013.02.02. 15:47
JJ Abrams már akkor hipszterszemüvegben járt, amikor azt még Woody Allen-keretesként emlegették, a Lajtán innen meg SZTK-keretesként, de nem azért, mert annyira menő volt, hogy korát megelőzően divatot teremtett, éppen ellenkezőleg. Abrams az egyik legnagyobb kocka a filmvilágban, igazi geek, akit a középiskolában rendszeresen szívattak a futballcsapat játékosai, és senki meg nem mondta volna róla, hogy egyszer majd a Csillagok háborúja-franchise új rendezője lesz.

Ha valaki azt mondta volna Jeffrey Jacob Abrams haverjainak 1982-ben hogy a hiperaktív, Csubakka-pólós haverjuk 2013-ban a Csillagok háborúja harmadik trilógiájának első darabját rendezi majd, biztos kiröhögik, igaz, azt sem sejthették még akkor, hogy a Jar-Jar Binks név szitokszóként vonul be a geek-szókincsbe. A New York-i születésű Abrams viszont nagyon is tudatosan készült arra, hogy egyszer megrendezhesse minden idők legsikeresebb űroperájának folytatását. A szülei a tévébizniszben dolgoztak, ennek köszönhetően már az érettségi előtt minden tudott arról hogyan készül egy sorozat. Ezt később kamatoztatta is, de először írt egy filmzenét valaki zséfilmhez, majd egy haverjával közösen összerántotta a nálunk Filofax címen ismert Jim Belushi-vígjáték forgatókönyvét. Ekkor éppen 24 éves volt.

Tanulóévek

A film szép sikert aratott, így Abrams könnyen talált munkát magának, 1991-ben Harrison Ford Csak egy lövés című filmjét írta meg, egy évre rá pedig Mel Gibson romantikus filmjét, a Halhatatlan szerelmet is ő jegyezte. 26 évesen ez nem rossz, az meg pláne nem, hogy az utóbbi két film esetében producerként is szerepelt a stáblistán. A következő mérföldkő Michael Bay istállója volt, ahová az Armageddont adta el, és ez a film hozta meg neki az első díjat is, az Aranymálnát, amit az év legrosszabb forgatókönyvéért kapott. Pedig a film a saját kategóriájában (nyári blockbuster/popcornfilm) tökéletes volt, aminek kellett, az felrobbant, Bruce Willis megmentette a világot, Abrams pedig megtanulta, hogyan kell akciófilmhez írni - erre Michael Bay agyatlan filmjeinél jobb iskolát el sem tudunk képzelni.

1998-ban kezdte páratlan tévés karrierjét is, a Felicity című sorozattal, amiben egy egyetemista csaj életének négy évét krónikálta az azóta megszűnt The WB nevű tévéadónál. Abrams munkamániája már ekkor megmutatkozott, a forgatókönyvírás mellett ő volt a sorozat egyik producere, pár epizódjának rendezője, és ő írta a főcímzenét is, ami egyébként végig jellemző karrierjére. A Felicityt a mai napig egyik kedvenc sorozatának tartja. „Nagyon hiányzik, hogy egy olyan története írhassak megint, amiben nincs főgonosz, ami nem scifi-témájú, amiben a tét nem a világegyetem sorsa, hanem egyszerű emberi kapcsolatokról szól" – mondta tavaly a Hollywood Reporternek.

A tévé

A Felicityben már feltűnt az Abrams-sorozatok egyik jellegzetes stíluslegye, az erős, független női főszereplő karaktere, ami tulajdonképpen végig kísérte az író/rendező pályafutását. Keri Russell után az Alias főszereplője, Jennifer Garner következett 2001-ben, abban az évben, amikor Abrams megalapította Bad Robot nevű produkciós cégét. Az Alias már sokkal inkább hasonlított egy igazi Abrams-sorozatra, scifi-elemekkel teletűzdelt high-concept sorozat volt egy csajról, aki kettős életet élve dolgozik a CIA-nak és egy SD-6 nevű titkos szervezetnek. Az Alias öt évada alatt Garnerből igazi hollywoodi sztár lett, Abrams pedig az ABC-től kapott egy zsíros szerződést, hogy nyugodtan fejleszthessen még sorozatokat a tévének.

Az Aliasben a női főszereplő mellett megjelent a másik állandó Abrams-téma, a Nagy Rejtélyé, ami nemcsak egy évadon, de egy teljes sorozaton áthúzódó, összefüggő történet, és amihez az egyes epizódok (az Alias 105 részt ért meg, hetente 8,7 milliós átlagnézetttséggel ) mindig hozzátesznek valamit. Mint később a Lost vagy a Fringe (Rejtély) esetében is, a misztikus, titokzatos maszlag, amivel leöntik a történetet, visszavezet a sorsszerűségre, arra, hogy minden és mindenki mindig összekapcsolódik és olyan, hogy véletlen, nem nagyon van az Abrams-univerzumban.

Lost

A titok, a rejtély iránti vágyát saját bevallása szerint az váltotta ki, hogy még gyermekkorában kapott egy bűvészdobozt, amiben mindenféle kellékek voltak egy trükkhöz - de azt nem lehetett tudni, milyenhez. A doboz a mai napig kinyitatlanul áll Abrams íróasztalán, arra emlékeztetve, hogy nem maga a titok a lényeg, hanem a felfedezés öröme, az, ahogy elképzeljük, mi lehet a dobozban. Ez a motívum a Lost egyik központi témája, ahol maga a sziget a rejtély, a Doboz, amit tejesen felnyitni csak az utolsó részben sikerül, igaz, ahhoz Abramsnek már nem sok köze volt. A Lost a 2004/05-ös tévés évadban robbant be az ABC műsorára a Grace klinika és a Született feleségek mellett és indította el az amerikai tévézés újkori aranykorát, a gondosan felépített, jól megírt network-sorozatokét.

A Lost nem Abrams ötlete volt, amikor az ABC elkezdett foglalkozni vele, ő az Aliason dolgozott éppen készítőként, producerként, rendezőként és itt is ő írta a főcímzenét (és magát a bevezető grafikát is neki köszönhetjük), illetve egy The Catch című sorozat fejlesztésével volt elfoglalva, amiből végül nem lett semmi (fejvadászokról szólt volna, és Abrams haverja, Greg Grunberg színész játszotta a főszerepet - Grunberg valamilyen formában szinte minden sorozatában feltűnik). A Loston Damon Lindelof íróval kezdett el közösen agyalni, és csak azért vállalta el a feladatot, mert Lindelof is pont akkora Csillagok háborúja-geek volt, mint ő.

A repülőszerencsétlenség titokzatos szigeten rekedt túlélőiről szóló sorozatot az ABC-nek még úgy adták el, hogy az Abrams-kánonnak megfelelően egy nő legyen a főszereplője, ezúttal Kate Austen, a szökött bűnöző, a tradicionális férfi főhőst, Jack Shephard dokit ugyanis a 15 millió dollárból forgatott pilot közepén szépen kiírták volna, ezzel is azt erősítve, hogy a szigeten bármi megtörténhet. A karaktert ráadásul Michael Keaton játszotta volna, egy ismert név, akiről egy néző sem feltételezte volna, hogy nem éri meg az első 60 perc végét sem. Abrams a pilot rendezéséért Emmy-díjat kapott, a Lost pedig hat évadon át szegezte a képernyők elé az átlagosan 14 milliós nézőközönséget.

A munkamániás

Ekkorra Abrams már nagyon keresett író/producer volt, akit nem elégített ki az, hogy egy sorozaton dolgozzon, ráadásul ugye az ABC sem elsősorban ezért fizette. A Lost első évadának fő történetszálait felvázolta, megrendezte a pilotot és a sorozatot onnantól kezdve rábízta Carlton Cuse tévés veteránra (a Nash Bridges egyik készítője volt) és Lindelofra, ő maga pedig inkább a Lost miatt ismét divatba jövő szerializált, azaz összefüggő történetet elmesélő sorozatok fejlesztésével kezdett el foglalkozni. A What About Brian és a Six Degrees nem volt túl sikeres, talán azért, mert az abramsi formulából egyikük sem merített igazán, és Abrams csak az ötletet adta és produceri szinten foglalkozott velük.

2006-ban elkészítette a Mission Impossible III-at, a franchise anyagilag legkevésbé sikeres darabját, ami bizonyos részleteiben az Aliasra, másutt a Lostra emlékeztetett, de igazán koherens egésszé nem állt össze. Mindenesetre első nagyfilmes rendezésnek nem volt rossz, és bebizonyította Hollywoodnak, hogy bátran rá lehet bízni nagyobb feladatokat is - így kaphatta meg a Star Trek-reboot rendezői feladatát 2009-ben. Előtte beindította a Fringe (Rejtély) című scifi-sorozatot, amiben ismét egy erős női karakter állt a középpontban, majd 2009-ben az Undercovers című kémes sorozatot és 2010-ben a hamar megbukó Alcatrazt - ebben a kettőben is a női főszereplők kaptak hangsúlyt.

Trek

A Star Trek váratlanul óriási sikert aratott, pedig egy interjúban Abrams bevallotta, hogy rettegett a feladattól, hiszen egy olyan ikonikus franchise-hoz kellett hozzányúlnia, amin generációk nőtte fel. Nem akart hibázni, így a forgatókönyvet a Fringe-t készítő  Roberto Orci - Alex Kurtzman párossal íratta meg, és jól járt, mert a filmet minden idők egyik legjobb Trek-mozifilmjének tartják, 400 millió dollár körüli bevételével pedig messze a legsikeresebb az eddig elkészült 11 mozifilm közül. A folytatás borítékolható volt, az Abrams-Orci-Kurtzman trió idén márciusban szállítja le az Into Darkness alcímű folytatást, amitől már most nagyon sokat várnak a kritikusok.

Abrams 2013 januárjában a tőle megszokott tempóban foglalkozik egyszerre hat dologgal, hiszen a Star Trek 12 utómunkálatai mellett előkészíti a Cloverfield 2-t, a Mission Impossible 5-t, és eladott három pilotot is az amerikai tévéknek, melyek közül kettőt rendezni is akar. És ez még mind semmi ugye, mert a Disney nemrég jelentette be, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat vele az egyelőre csak Csillagok háborúja VII címen emlegetett folytatásról, amivel végképp felérhet a csúcsra.

Star Wars

Abrams az lehet a klasszikus űroperának, ami Joss Whedon jelentett a képregényfilmnek. Whedon a Bosszúállókból milliárd dolláros bevételt termelő franchise-t csinált a Disney-nél, mert volt valaki a cégnél, aki rájött, hogy geekeknek csak egy másik geek tud rendes filmet forgatni, olyan valaki, aki nemcsak a szakmához ért, de az alapanyaggal is tisztában van - és nem azért, mert a forgatás előtt elolvasott egy képregényfüzetet, hanem mert gyerekkorától kezdve ezeket olvasta. Abrams scifi-fanatikusként nőtt fel, George Lucas volt az egyik olyan filmes, akinek hatására elkezdett super 8-as filmeket forgatni a hátsó kertben, és aki előtt szinte minden sorozatában tisztelgett egy-egy popkult kiszólással.

jj abrams star wars star trek crossovers

Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy Lucas (vagy a Disney) olyan filmet rendeztet vele, amilyet akarnak, mint szegény Richard Marquanddal Lucas tette a Jedi visszatér idején, amiről ordított, hogy azért lett olyan gyerekes (ewokok vs. rohamosztagosok), mert Lucas így akarta kiélni gyermeki énjét benne. Abramsnek neve van a szakmában, ha pedig a Start Trek 12 siker lesz, akkor még inkább várható, hogy nagyobb szabadságot kap majd, mint egy újabb Lucas-bábu. A rajongók azért járnak jól a szemüveges zsenivel, mert nagyon tud látványos akciójeleneteket rendezni, nagy barátja a lenyűgöző méreteknek, és az űrben is otthon van - viszont van benne annyi geekség, hogy mindezt pont annyira giccsesen csinálja meg, mint amilyen az eddigi hat Star Wars-film volt.

Nem lesz persze könnyű dolga, hiszen nemcsak egy sima szent tehenet kell elterelgetnie, hanem a scifi Szent Grálját kell újra felfedeznie. Az ugyanis teljesen világos, hogy az az irány, amibe Lucas a második trilógiával vitte el a történetet, 2013-ban nem életképes. Az a dagályos, de egyben igen primitív, mondvacsinált konfliktusokra épülő történet, amit Lucas Jar Jar Binksszel és a videójátékokra és járulékos termékekre kihegyezett látványvilággal együtt prezentált 1999 és 2005 között, ma már nem kell senkinek. Nagyobb tét kell, igazi küzdelem a jó és a rossz között, mindez akár azon az áron is, hogy igenis bele kell nyúlni az eredeti történetbe, és nem feltétlenül onnan folytatni a sztorit, hogy Han Solo vigyorogva átveszi a kitüntetést az Endoron.

Abrams a Star Treknél bátran nyúlt hozzá az eredeti sorozat karaktereihez. Az új Kirk és Spock vagy az évtizedek óta kőbe vésett történetszálak megbolygatása fel is idegesítette a hardcore rajongókat, de mindez lényegtelen annak fényében, hogy Abrams egy számára nem túl kedves franchise-ból (többször nyilatkozta, hogy nem rajong a Star Trekért) kihozta a maximumot, és új rajongókat szerzett egy egyébként feledésbe merülő sorozat mellé. A Csillagok háborúja ráadásul egyik kedvence, egy olyan történettel, amiért őszintén rajong, és amibe remélhetőleg ebből a megközelítésből, a széksorokban ülő nézőéből fog új életet verni. Ha így lesz, Joss Whedon és a Bosszúállók felkötheti a színes gatyát.