Megfilmesítik a magyar 'Bonnie és Clyde'-sztorit

2002.12.06. 11:54
A sajtóban a magyar "Bonnie és Clyde" néven emlegetett rablópáros története alapján készíti új játékfilmjét Deák Krisztina. A rendező szilveszter tájékán kezdi a forgatást, s reményei szerint a 2004-es Magyar Filmszemlén már bemutathatják a filmet.
A Jadviga párnájával a 2000. évi filmszemlén különdíjat nyert Deák Krisztina az MTI-nek nyilatkozva elmondta: hitelességre törekszik, de nem feltétlenül követi majd minden fordulatában a valós eseményeket.

A névadók
Az amerikai Bonnie és Clyde a múlt század harmincas éveiben az Egyesült Államokban több mint egy tucat bankot fosztott ki, a gengszterpáros 15 embert ölt meg. Clyde Barrow-t és mennyasszonyát, egyben tettestársát, Bonnie Parkert 1934-ben rendőrök lőtték agyon.
A magyar Bonnie és Clyde - Novák Tünde és Fekete László - története 1995-ben azzal kezdődött, hogy egy nyíregyházi bankfiókból, ahol a férfi biztonsági őrként szolgált, a véletlenek és mulasztások sorozatos egybeesése által kínált lehetőséget kihasználva, mintegy 27,5 millió forintot loptak el.

Ezután Miskolcra helyezték át székhelyüket, ahol álnéven béreltek lakásokat, garázsokat, s miközben fegyveres autórablásokat hajtottak végre, egy nagyszabású bűncselekményre készültek.

Szerelmi történet - magyar valóságba ágyazva

A rendező úgy érzi, olyan sztorira talált, amelyből kiindulva egyszerre kommersz és művészfilm-jellegű alkotást készíthet. Szavai szerint a film alapvetően egy egyszerű szerelmi történet, amely ugyanakkor nagyon pontosan tükrözi a magyar valóságot.

A forgatókönyv az idén jogerősen tizenegy év fegyházra ítélt Novák Tünde könyve alapján készült. A lány egy budapesti elmegyógyintézetben tavaly írta meg könyvét szerelmükről, éveken át tartó "izgalmas" bűntetteikről és az utánuk folyó hajszáról. Társa, Fekete László - aki 2000-ben, néhány nappal elfogásuk előtt, menekülés közben, fegyverével életveszélyesen megsebesítette az őket üldöző egyik rendőrt - őrizetbe vételük után két hónappal, előzetes letartóztatása idején öngyilkos lett a miskolci börtönben.

Vidéki 17 éves lányt keresnek Bonnie szerepére

A filmet Miskolcon forgatják. A női főszereplőt még nem találták meg; nem profi színésznőt, hanem egy 17 év körüli, vidéki lányt keresnek.

"- Törekszem arra, hogy fikciót és ne dokumentumfilmet készítsek" - mondta a rendező, hozzátéve, szinte gyerekekről szóló filmjében sem hősöket, sem bűnözőket nem kíván kreálni.