Beavis és Butthead esete a süket lánnyal

A nézők jókat röhöghetnek a poénokon

Az, hogy valójában mi is a munkájuk hat hetes kiküldetésük alatt végig homályban marad, mert a lényeg, hogy - Chad ötletére - elégtételt vegyenek az őket ért sérelmeken, hogy keményen kicsesszenek egy nővel, s imígyen álljanak bosszút az egész női nemen. A hivatali ranglétrán Howard áll feljebb, a kiküldetés projektjének is ő az irányítója, de valójában Chad a kezdeményező, munkájukkal kapcsolatban is állandóan tanácsokat ad önbizalom hiányos társának. Áldozatukat hamar megtalálják Christine-ben, a süket gépírólányban, aki céljaiknak tökéletesen megfelel, s kezdetét veszi a ,,hódítási verseny". A bájos és vonzó külsejű süket lány értetlenkedő boldogsággal fogadja a két pasi nyomulását. Howard és Chad karakterbéli különbségei udvarlásukon is látszik, Howard nem tud elszakadni a kispolgári hagyományok kereteitől, virágot küld, gyűrűt akar ajándékozni ,,kedvesé"-nek, Chad egyszerűbben oldja meg ezt a problémát is, s természetesen eredményesebben.

A történet zökkenőmentesen csordogál előre, minden hiteles, élethű, nincsenek váratlan fordulatok, a néző mindenből annyit kap, amennyi szükséges, a végkifejletre utaló kisebb zűrök (az elveszett fájlok, Chad és az egyik ifjú titán irodai jelenete, stb.) ügyesen vannak elhelyezve az eseménysorban, így a befejezés valóban váratlan és meghökkentő. A film tragikus csúcsának tűnő jelenete - Howard kiborulása és vallomása Christine-nek - hiteles és dramaturgiai szempontból is jól megkomponált. Az, hogy még ezután is meg lehet lepni a nézőt, a rendezőt dicséri.

A nézők jókat röhöghetnek a poénokon, s persze a káromkodásokon, az igazán humoros mondatok a dialógusokban elhangzó életbölcsességek, közhelyek (amin a közönség az általam látott előadáson nem nevetett, vajon miért?), bár néhány szituáció is kifejezetten komikus (Howard és Christine az állatkertben, Chad és Howard a klozeton, stb.). Szintén a rendező erénye, hogy a yuppie-világ embertelenségének ,,realista" megjelenítésében helyet kap a hétköznapok rasszizmusa és a fogyatékos emberekkel szembeni álságos viselkedés ironikus leleplezése is. A ,,vájtszemű" nézők, persze, gyorsan fölismerik a film párhuzamait (Veszedelmes viszonyok, Amerikai Psycho), s van módjuk az összehasonlításokra is, de a film - azt hiszem - kiállja ezt a próbát. Nem fognak ezrek sietni, hogy láthassák, de megérdemeltnek tűnik az első filmes rendező sikere (több fesztiválon is díjat nyert).