Halálos baleset Luc Besson forgatásán

Nem szándékos emberölés és súlyos sérülés okozása miatt vizsgálat indult A nagy kékség, Az Ötödik elem, a Jeanne d'Arc rendezője, Luc Besson ellen.
A világhírű francia filmes kedd este négy órán keresztül válaszolt a vizsgálóbíró kérdéseire a párizsi igazságügyi palotában, majd közölték vele, hogy a Gérard Krawczyk rendezte Taxi 2 1999-es forgatásakor bekövetkezett halálos végű véletlen baleset kapcsán eljárást kezdeményeznek ellene.

A szerencsétlenség akkor történt, amikor egy rámpáról levegőbe repülő kaszkadőrautó a vártnál messzebb ért földet, és rázuhant a jelenetet filmező operatőrre, aki a helyszínen szörnyet halt, segédje pedig súlyos lábtörést szenvedett.

Luc Besson a Párizs XVI. kerületében történt fatális eset idején 18 ezer kilométer távolságban, Los Angelesben tartózkodott, és a nyomozás jelenlegi állása szerint mint a film producere vonható felelősségre a hatáskörébe tartozó forgatáson történtek miatt.

A kaszkadőrjelenetek vezénylésével megbízott Rémy Julienne az eset után pár nappal egyértelműen magát hibáztatta a balesetért, ő adott engedélyt a kockázatos akció elindításához. Ügyvédje viszont arra hivatkozik, hogy védencének nem volt módja a jelenet biztonságos lebonyolításához szükséges valamennyi próba végrehajtásához, s mint Luc Besson stábjának tagja osztozik a felelősségben főnökével.

A vizsgálat egyelőre nem jelent hivatalos vádemelést. Besson ügyvédei szerint a vizsgálóbírónő alapállása eleve hibás, semmilyen meggyőző érvet nem tudott felsorakoztatni a filmes állítólagos bűnössége mellett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25