Rendezőt gázoltak Cannes-ban

Egy koreai rendezőt ütöttek el a Cannes-i filmfesztiválon, a tettes megállás nélkül tovább hajtott.
Az ismert dél-koreai rendező Kwak Yae-young (Cannes-ba a "My Sassy Girl" című munkája kapcsán érkezett) a Petit Majestic nevű bárból egy partiról tartott kifelé éppen, amikor egy arra haladó autó - amelyik lassítás nélkül belehajtott a tömegbe - elütötte.

Kwak a földre került, az autó tovább ment, majd kis távolság megtétele után megállt volna, ha a zömmel franciákból álló tömegből nem válik ki több személy is azzal, hogy nem történt semmi különös, hajtson tovább. A sofőr habozott, de engedett az unszolásnak és továbbgördült anélkül, hogy egy pillantást vetett volna a még mindig földön fekvő Kwakra, majd az eset közvetlen közelében leparkolt és hölgykísérőjével a Fesztiválpalota felé vette az irányt.

Közben Kwak ismerősei - köztük a parti házigazdája, a Mirovision nevű cég igazgatója - hiába győzködték az utcán állókat, hogy állítsák meg az autót és hívják ki a rendőrséget, minden próbálkozásuk kudarcot vallott. A mentők perceken belül a helyszínen voltak és a Mirovision elnökével együtt kórházba szállították a rendezőt, aki szerencsére csak kisebb zúzódásokat szenvedett és még aznap, a reménytelennek látszó rendőrségi vizsgálat előtt elhagyta Cannes-t.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

1 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04