A munkanélküli forradalmár

Sokan vallják, hogy legutóbbi századunk, a húszas számú, kiemelkedő jelentőségű volt az emberiség történelmében. Lehet ebben valami, hiszen éppen az elmúlt száz esztendő alatt sikerült az említett emberiségnek totális irányítása alá vonnia a Földet, ebben a történelmi szakaszban lett feltalálva a világháború, mint új műfaj, és került bemutatásra az atombomba is, megalapozva az evolúció következő formájának majdani színrelépését. A XX. századnak van még egy átfogóbb eredménye is: a humán létformák kulturális programjainak - úgymint hit, vallás, ideológiák - relativizálódása, kiüresedése, eltűnése.

A tény, hogy elvek és morál helyett immár gazdasági szükségszerűségek rendezik életünket, annyira nyilvánvaló, hogy az már közhely. Fekete Ibolya filmje, a Chico a bizonyíték rá, hogy a témában mégis lehet újat mondani. Mégpedig azért, mert ezt a közhelyet jó párszor elpuffantották ugyan, de kevesen vizsgálták meg, miért és miként ábrándul ki az ember a lelkesítő, életprogramot nyújtó eszmékből: hogyan múlnak el a forradalmak.

A rendezőnő nem didaktikus tanmesét készített. Inkább kalandfilmet látunk: egy alanyi forradalmár, Eduardo Rózsa Flores életét és kalandjait, a Föld körül. A történet hitelességét fokozza, hogy a főhőst bizonyos Eduardo Rózsa Flores nevezetű amatőrszínész alakítja.

A kis Eduardo Bolíviában látja meg a világot, de talán helyesebb, ha azt mondjuk, két ideológia bölcsőjébe születik. Anyja a katolikus hagyományok, festőművész apja a világforradalom és a kommunizmus szellemében neveli. Rá ez utóbbi van nagyobb hatással, hiszen a lánglelkű apa a családi házban rendezi gyűléseit, alternatív színiiskoláját, olvasókörét. Meg persze Dél-Amerikában a forradalom úgyszólván népszokás: a lelkesült ifjaknak maga Che Guevara, a pólónyomatként elhíresült forradalmár szolgáltatja a példát.

Az évszakok változásával cserélődő rezsimek menekülésre kényszerítik a családot Bolíviából, majd Chiléből, aztán ki tudja, még honnan. Letartóztatottak, géppuskások, széttúrt lakások búcsúztatják őket. Hogy ők mégis megmaradnak kommunistának, érthetetlen lenne a piacgazdaság áldásaiba bódult nézőnek, ha a rendező egy Internacionálé-éneklésen keresztül (micsoda bátor gesztus manapság!) nem mutatná meg pontosan, ugyanakkor szerethetően: amiről itt szó van, az nem száraz ideológia, hanem a forradalomba, az emberiség végső összefogásába vetett romantikus hit.

A föld körüli dalolászást követően a család a létező szocializmusban, a 70-es évek Magyarországán landol. A felcseperedett, menthetetlenül forradalmi lelkületű Eduardo katonának áll, a Szovjetunióban tanul, de kilép, mert rajta kívül senki sem hisz már az eszmében. Itthon az elhárításhoz kerül, de kilép, mert a szervezetet nem a világmegváltó elvek, hanem merev szabályok irányítják.

Azonban hiába botladozik végig szeretnivaló főhősünk Magyarország langyos kommunizmusán, sajnos nem tudunk meg többet világunkról, mint bármely más stációjáról. A hazai néző joggal várná el, hogy kiderüljön, milyennek látja ezt a kelet és nyugat között ügyeskedő országot egy vérbeli, latin internacionalista. Személyes érintettségünkön túl már csak azért is, mert Eduardo éppen itt éli meg a nagy változást. Útkeresése közben ugyanis az egész kommunista blokk kilép, a kommunista eszméből persze, rendszerváltás. Eduardo meg marad aki volt, forradalmár.

Újságíróként küzd a szabadság eszméjéért: helyszíni tudósít a háborús Balkánról. Majd nem meglepő módon, hirtelen katonának jelentkezik a szerbek ellen küzdő horvát hadseregbe. Kis csapatot szervez maga köré, harcol, énekel, míg forradalmi hevület ide vagy oda, lassanként elfogynak az emberei, megalakul Horvátország is, és béke köszönt Európára.

Eduardo talajt veszt. Utazgatni kezd, felkeresi múltja, származása helyszíneit, régi, lehiggadt barátokkal találkozik, keres valamit, ami már nem létezik. Végül szerepet vállal a saját magáról szóló filmben, csak hogy a megváltást nem akaró világ láthassa egy munkanélküli forradalmár bús képét. Hogy a megváltást nem akaró világ elgondolkozzon: a megváltás ellenében mihez ragaszkodik annyira?

színes magyar-német-jugoszláv-chilei filmdráma, 110 perc, 2000

rendező: Fekete Ibolya
forgatókönyvíró: Fekete Ibolya
operatőr: Jancsó Nyika, Erdély Mátyás, Antonio Farias
szereplő(k):
Eduardo Rózsa Flores
Sergio Hernandez
Bodrogi Gyula