Romantikus nagyregényből nehéz filmet készíteni, hiszen a több száz oldalas mű szerteágazó cselekményszálait, a gondosan kidolgozott karakterek árnyalt jellemvonásait, vagy a regény alapját adó elméleti fejtegetéseket szinte lehetetlen százhúsz percbe összesűríteni. A klasszikusokat ennek ellenére előszeretettel dolgozzák fel, hiszen Victor Hugo vagy Dumas regényeit könnyedén bele lehet tuszkolni az érzelmes-érzelgős kalandfilmek nyákos falú sablonjaiba, és az alkotókat általában még az sem zavarja, hogy a kimaradó részeket levagdosva végül csak egy naplementével, pálmafával és fodrozódó hullámokkal zsúfolt, giccses képeslapot kapnak.
A bosszúszomjas Monte Cristo gróf történetének legújabb klónozói azonban nem elégedtek meg az elcsépelt kalandfilm-klisékkel, az üres kardcsörtetéssel és a színpompás jelmezversennyel, megpróbálták átadni az eredeti műbe zárt értékeket is. Sajnos a producerek már az alkotói folyamat elején hibát követtek el, hiszen a forgatókönyv írását egy másodvonalbeli szappanopera-szerzőre bízták, míg rendezőnek azt a Kevin Reynoldsot kérték fel, aki a minden idők legkínosabb bukása címet birtokló Waterworlddel már kompromittálta magát.
Jay Wolpert, a főállásban délutáni vígjátékok barkácsolásával foglalatoskodó forgatókönyvíró jelentősen átdolgozta az eredeti történetet, de ez a változat még így is sokkal jobban hasonlít Dumas könyvére, mint a legtöbb Monte Cristo-adaptáció. Megmaradt a hamis vádakkal börtönbe vetett naiv fiú alakja, If, a rettenetes várbörtön, Faria abbé és rejtélyes kincse, és tulajdonképpen csak a történet második felét, a bosszúszomjas gróf rafinált ámokfutását kellett jelentősen megcsonkítani. A cselekmény átírása során ráadásul néhány érdekes új szálat is sikerült a történetbe sodorni, így például Edmond Dantes, a későbbi gróf ebben a filmben közeli barátságban van árulójával, ami még feszültebbé teszi a bosszú jeleneteit.
Az alkotók tehát meg akarták őrizni az eredeti mű cselekményének sokszínűségét, és talán éppen ez okozta vesztük, hiszen a több mint két órás film így tulajdonképpen csak Dumas híres regényének kivonata, amolyan képes olvasónapló. A film az ártatlanság elvesztéséről szól, legalábbis a sajtókönyv szerint, de igazi személyiségfejlődésről persze szó sincs, hiszen a főszereplő James Caviezel először csökkent szellemi képességű matrózt alakít, majd hirtelen, minden átmenet nélkül vált, és a film hátralévő részében az okos, de gyűlöletén uralkodni képtelen büszke ifjú sablonját adja. Ráadásul a jellemrajz vázlatosságát az akciójelenetek sem ellensúlyozzák, hiszen a dinamikus kameramozgások és a számítógéppel feltupírozott látványvilág korában két nyamvadt kardpárbaj nem elég a nézők figyelmének ébrentartásához.
A Monte Cristo legújabb feldolgozása tehát irodalmi adaptációnak túl vázlatos, kalandfilmnek pedig egyszerűen unalmas. Persze ettől még szerezhet pár kellemes percet a moziban, főleg ha van légkondi is, de nem érdemes sok pénzt adni a jegyre, hiszen néhány év múlva úgyis leadják a tv2-n, mint nyári, szombat esti szuperfilmet.