A főleg Hollywoodban nagy karriert befutó első verzió mostanában hitelét vesztette, miután Ted Demme, a Betépve rendezője némi kokain véráramba engedése után szívrohamot kapott egy jótékonysági kosármeccsen, és a magyar rendezők amúgy is jobban vonzódnak a véres rögvalósághoz, mint a talmi csillogáshoz, ezért nem meglepő, hogy az idei filmszemlén a drog árnyoldalait bemutató filmeken volt a hangsúly.
Dettre Gábor Felhő a Gangesz felett című filmje egy különös találkozás története. Juli és András életük mélypontján botlanak egymásba: a nő éppen agresszív, újgazdag férjétől próbál megszabadulni, míg a férfi épp azt fontolgatja, hogy a kábítószer elől egyenesen a halálba menekül. A két ember egymásba kapaszkodva próbálja meg átvészelni ezt a kilátástalan élethelyzetet, egy lakásba zárkózva próbálnak megküzdeni a kábítószerrel és a múlttal. A monoton, mégis feszült történetet visszafogott vizuális eszközökkel vitte filmre Dettre Gábor, a fekete-fehér képek és a kézi kamera csak közvetítik a két színész Tóth, Ildikó és Ternyák Zoltán lenyűgöző játékát.
Nem első randis, szombat esti mozi ez a film, ráadásul az igaz megpróbáltatásokat nem a nagy adag nyomor és a romantikusabb jelenetekben fel-felbukkanó hányadék jelenti a nézőknek, hanem a kimért, feszes párbeszédekben rejtőző mindennapi szenvedés. De ha sikerül rászánnunk magunkat arra, hogy visszavonhatatlanul rosszkedvbe hajszoljuk magunkat és elrontsuk egy esténk, akkor sokáig kísértő élményeket szerezhetünk a moziban.
Dér András Kanyaron túl című filmje viszont még csak múló rosszullétet sem okoz, pedig ebben az alkotásban is találkozhatunk bélsárral meg másnapos gyomortartalommal. Egyedül az unalommal kell megküzdenünk, mivel az alternatív zenekarban éneklő drogos lány és az elesett fiatalok megmentésén fáradozó katolikus pap kapcsolatát boncolgató történet az első harminc perc után nem tudja fenntartani a nézők érdeklődését. Az ötletes beállítások és a szép képek ellenére ez az alkotás nem veheti fel a versenyt a jellegtelen és szürke vizuális megoldásokkal dolgozó Dettre Gábor filmmel, mivel a merev, hiteltelen történet sablonokba kényszeríti az amúgy tehetséges színészeket. Dér András sajnos nem tudta, hogy egyes témák esetében a kevesebb sokkal több, és néha elég, ha a stilizált, kiagyalt történet helyett hagyjuk, hogy az élet meséljen.