Amerikai rapszódia

2003.02.25. 00:48
Nyomor, kilátástalanság, szókimondó szövegek és kendőzetlen pattanások. Eminem magát alakítja, de azt nagyon jól.

Eminem és az ihlet
Mellettem hidrogénezett Eminem-hasonmás beszélget a holnapi bioszdogáról pár albínó Coolio-klónnal, előttük túlméretezett fekete farmert és U-alakúra gyűrt baseballsapkát viselő Cypress Hill-rajongók röhögnek egy srácon, aki pechére Everlastnak öltözött, körös-körül pedig csacsogó lányok, akik Pinket követve szeméremvonalig lehúzva hordják a gyakorlónadrágot, vagy, mint J Lo, hagyják a farmerből elővillanni a fekete csipketangát. Mögöttem pár szakközépiskolás unalmában rap sessionbe kezd, egyvalaki a ritmust percegi vadul, míg a többiek nagy beleéléssel hadarnak és gesztikulálnak; a monoton mormolás csak néha torpan meg, olyankor együttes lelkesedéssel skandálják, hogy kinyírnak minden ringyó magyartanárt.

Az elsötétítés után a hangzavar alábbhagy, a teremben gyéren mutatkozó nagykorúak idegeit már csupán néhány bekiáltott "Yo!" borzolhatja, de a rap-rajongók gyakorlatilag néma áhítattal fogadják be a 8 mérföld minden kockáját.

Távol Hollywoodtól

Pedig Eminem első filmje nem egy elnyújtott rapklip, nincsenek gyors vágások, se fürdőmedencés jelenetek, nem tűnnek fel luxusautókban pózoló, vastag aranyláncos szövegi gengszterek, és egyetlen feka táncosnő sem rázza a seggét a kamera előtt. Sőt a 8 mérföld tulajdonképpen nem is csak a rapről szól, hanem a kilátástalanságról, és az álmokról, ráadásul ezúttal hollywoodi cukormáz nélkül.

Kim Basinger és az alkohol
Detroit, az amerikai autógyártás egykori fellegvára, a rozsdamarta iparváros szolgál a történet díszletéül. Itt lakik ifjabb Jimmy Smith, aki a semmi szélén egyensúlyozva él, alkalmi munkákból tartja fent magát, miközben rapklubokba jár, és arról álmodik, hogy végre felfedezi valaki. A film elején azonban még ennél is mélyebbre bukik, leég egy fellépésen, ráadásul szakít barátnőjével, így kénytelen hazaköltözni alkoholista anyjához, aki egy rozoga lakókocsiban lakik kislányával és új pasijával, aki annak idején Jimmy gimnáziumi évfolyamtársa volt.

Ebben a kilátástalan helyzetben egyedül barátaira, a rappárbajokat szervező Future-re, a magát polgárjogi aktivistának képzelő Iz-re, a debil, de jóindulatú Bobra, és a produceri babérokra törő Os-ra számíthat. Mindannyian támogatják is Jimmy-t, aki fehérként a feketék uralta rap világában akar a csúcsra törni, lemezszerződést szeretne, de egyelőre még a helyi dumakirályt sem tudja legyőzni a hétvégi párbajok során. A film száztíz percében feltűnik még Alex, a modellpályára ácsingózó lány, és persze szó esik szerelemről és némi szexről is, de azért a lényeg a rapen és az önmegvalósításon van.

Kislátószög

Nem a váratlan fordulatok védelmében kanyarítottam ennyire vázlatosra a történet összefoglalóját, egyszerűen arról van szó, hogy a 8 mérföld cselekménye annyira semmitmondó, hogy tulajdonképpen nem is lehet kivonatolni. Mindez azonban nem hiba, hiszen a csonka és befejezetlen történet, az elvarratlan szálak hitelessé teszik a filmet. A 8 mérföldben az alkoholista anya nem hagyja abba az ivást, a szerelmesek nem találnak egymásra és még Jimmy sem kap lemezszerződést, csak kis sikereket engedélyeznek az alkotók, csak rövid, kidolgozatlan igazságokat vágnak a képünkbe, de legalább mindez jobban emlékeztet az életre, mint egy hollywoodi vígjáték hamis happy endjére.

A dokumentarista képek, beállítások szinte európai művészfilmmé változtatják a 8 mérföldet, hiszen itt nincs gondosan dizájnolt nyomor, lakberendezők által összeválogatott szegénység, ellenben a szereplők minden pörsenése látszik a közeliken, sőt még a Brittany Murphy fenekén vöröslő pattanásokat sem sminkelték le a szexjelenetekben. Mindezt mesterien erősíti fel az operatőr, a mexikói származású Rodrigo Prieto, aki a Korcs szerelmekben már bebizonyította, hogy mindenkinél jobban ért a nyomorból gazként előburjánzó szépségek megragadásához.

8 mérföld, 120 millió dollár
A 8 mérföldet az a Curtis Hanson rendezte, akit a szakma és a közönség is a legnagyobb hollywoodi rendezők közt tart számon a szigorúan bizalmas és a Wonder Boys című filmek óta.

A 50 milliós költségvetésű 8 mérföld pár nap alatt visszahozta az árát, hiszen már az első hétvégén 54 millió dollárt jövedelmezett, ami az idei év ötödik legjobb nyitása a tengerentúlon, ráadásul a film zenéje is hetekig első volt a lemezeladási listákon. Azóta a film már több mint 120 millió dollárt termelt csak az Egyesült Államokban, és öt héten át szerepelt a tíz legjövedelmezőbb film ranglistáján.

A főszereplő Eminem sem járt rosszul a filmmel, hiszen négy díjat kapott az MTV Awards-on és az American Music Awards díjkiosztó ünnepségén, és a Grammy gáláról is hazavitt egy szobrocskát, a film általa írt zenéje pedig hetekig tanyázott az amerikai slágerlista első helyén.

De nem feledkezhetünk meg a szereplőkről sem, különösen Eminemről, aki ugyan könnyű helyzetben volt a forgatáson, mert végső soron saját magát alakítja, de már így is sikerült kivívnia a minden idők legjobb rapszínésze kitűntető címet, hiszen nem csak Ice T, de Will Smith is szinitanodából piacra dobott reklámszínésznek tűnik hozzá képest.

Kim Basinger is remekel az alkoholista anya szerepében, de az afroamerikai mellékszereplőkre sem lehet panasz, mindenkinek sikerült elkerülnie a "laza feka srác vadul gesztikulál" kliséit. Egyedül Brittany Murphy játszik haloványan, de ő legalább még smink nélkül is dögös.

A szorongatóan reális történetet a rapbetétek sem teszik tönkre, nem lesz a film musical, sőt az agresszív, elkeseredett szövegelés kiegészíti a történetet, aláhúzza a fontosabb részeket.

Mindet egybevetve a 8 mérföld reálisan, sőt értékes művészi eszközökkel ábrázol nem csak egy élethelyzetet, de egy különleges szubkultúrát is, így a mozikat elárasztó kiskorú raprajongók tudtukon, és talán akaratukon kívül végre egy értékes filmet is végigülnek.

8 mérföld színes feliratos amerikai filmdráma, 110 perc, 2002

rendező: Curtis Hanson
forgatókönyvíró: Scott Silver
operatőr: Rodrigo Prieto
zene: Eminem, Kid Rock, Dr. Dre, Jay-Z, Xzibit

szereplők:
Eminem
Kim Basinger
Brittany Murphy
Mekhi Phifer
Taryn Manning
Eugene Byrd