A piszkavas kérdez

Kivégzi az önmegvalósítás kerékkötőinek bizonyuló nagyszülőket

Harry nem érti, hogy Michel, a gimi Don Juanja, az élet néhai császára, a tizenéves írófejedelem, miért áldozza föl idejét és tehetségét a családi élet szürke oltárán. Életre kelt tudatalattiként először szembesíti Michelt vágyai elvesztésével, majd megpróbálja megvalósítani mindazt, amiről az Apa feltehetőleg csak álmodott. Először csak ártalmatlan luxusautót vesz a családnak, de később kivégzi az önmegvalósítás kerékkötőinek bizonyuló nagyszülőket, sőt a (több empátiát követelő mamával súlyosbított) bömbölő kölyköket is célba veszi.

A néző, csakúgy, mint Michel, csak kapkodja a fejét értetlenségében. Mi motivál egy ismeretlent arra, hogy belenyúljon más életébe? De a kezdeti megrökönyödésen túl felmerülnek súlyosabb kérdések is: Miért ne hágjunk át erkölcsi és jogi szabályokat, ha megtehetjük? Miért ne semmisítsük meg az életünket megnehezítő személyeket, ha ettől jobb lesz nekünk? Miért nem ugrunk ki egy szituációból, ha már unjuk? Miért nem tesszük mindig azt, ami jólesik?

A Harry csak jót akar erőssége a visszafogottság. Az előbbi banálisnak tűnő kérdéseket a giccsekből jól ismert didaxis helyett szenvtelenül, valóban csak kérdésként teszi föl, és ami ennél is jobb, nem próbálja megválaszolni. Nem kapunk tanítást az ösztönök elfojtása és az erkölcsös magatartás helyességéről, de kimaradunk a mára gejl koka kóla aromával átitatott Carpe diem bölcsességből is.

Ez a humor és a szép fényképezés dekoratív, elegánsan visszafogott ornamentikáját magán viselő film olyan, mint egy jófajta piszkavas. Kemény dramaturgiai alapanyagból készült kaparó eszköz, mely képes arra, hogy egy felkavarja a kedélyeket az általános emberi kérdések kandallójában. Parázsból lángot szít, vagy épp ellenkezőleg, lehűti a kedélyeket, de tüzet eloltani nem akar, mert tisztában van vele, hogy nem arra készült.