Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Bio-thriller

2002.10.29. 12:17
Sorozatgyilkos mozit, természetfilmet, interaktív játékot vagy lételméleti értekezést nevez hazánk az Oscar-díjra? Annyi biztos, hogy egyetlen filmről van szó. Középpontban a mágikus táplálkozási lánc
Még nem láttunk valódi filmet - mondta egy nyári sétánk alkalmával Greenaway, a világhírű filmrendező. - Miért vélekedsz ekképpen, Pítör? - kérdeztem, és kezébe adtam az elkészült vattacukrot. - Azért András, mert a film százhét éves története alatt sem lett több mint képekkel illusztrált szöveg.

Képtelen voltam érvelni, lefoglalt a fogamba ragadt zöld (kivi) cukorhab, most azonban, hogy sikerült végre kipiszkálnom, a leghatározottabban ellent kell mondanom. Készült ugyanis "igazi" film, a mozgókép lehetőségeivel élő alkotás. Például a Hukkle, amelynek már címe is jelzi, hogy alkotói nem a kikoptatott csapáson gyalogolnak. A szó ugyanis kimondhatatlan, a csuklást utánozza, azt a hangot, amely némi mormogással és szuszogással együtt a film emberi eredetű zajainak összességét adja. A Hukkléban amúgy egy árva szó sem hangzik el, zörejek, neszek, hangeffektek közt rajzolódik ki a film sajátos világa.

Szó sincs azonban kísérleti filmről, Pálfi György nem a szűk, szakmai elithez kíván szólni. A megértéshez szofisztikált ismeretek helyett nyitott, előítéletektől mentes tudat szükséges.

Katicabogár-szemszög

Egy katicabogár átszáll a fa alatt heverésző lányról a leskelődő fiúra, akinek lovai elunják a várakozást és megindulnak a falu felé, mögöttük szárba szökken egy gyöngyvirág, gyökerei alatt gilisztát fog a vakond, akit kikapál egy öregasszony, és odadobja a kerítés túloldalán heverő kutyának. Így sodródunk a tájon, a dombok közül a faluba, majd vissza. A film első harmadában nehéz eldönteni, hogy játék- vagy természetfilmet látunk egyáltalán.

Később kiderül, hogy van cselekmény is, ezt azonban nem lenne szerencsés ismertetni. Nem a csattanót hagynám életben, ilyesmivel a hagyományos értelemben nem is bír a sztori. A játék lehetőségétől azonban nem fosztanék meg senkit. A rendező-forgatókönyvíró Pálfi György kimozdítja a nézőt renyhe passzivitásából. A Hukkle alatt nem elég hátradőlve bámulni a vásznat: a történetet nekünk magunknak kell megtalálni és kifejteni a film szövetéből.

A Hukkle attól válik "igazi" filmmé, hogy a történet csak egyik eleme a műnek, nem fontosabb a hangoknál, a színeknél, a kompozíciónál. Nincs kihangsúlyozva, hogy ki főszereplő, ki pedig mellék, és kik a statiszták.

Emberek, állatok, növények, tárgyak szerepelnek egyenlő hangsúllyal a képeken. A makro-felvételek használata révén a vásznon hasonló méretben jelenik meg a mezőn lapuló nyúl, a mérget keverő banya, a stampedlibe csorgó pálinka, a faluban masírozó kan disznó.

Ufó-szemszög

Szabadon áramolva a képekkel, úgy láthatjuk a világot, mint egy tájékozatlan, ám érdeklődő földön kívüli. Semmit nem tudunk az emberről, civilizációról, evolúcióról, de odafigyelünk mindenre. Ebből az el nem kötelezett pozícióból szemlélődve eltűnik a különbség lényeges és lényegtelen, ember és állat, sőt, bűnös és áldozat közt is.

Díjak
2002 Magyar Filmszemle:
Legjobb elsőfilm díja
külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díja
Diákzsűri díjai: Legjobb film és legjobb elsőfilm

2002 San Sebastian:
elismerő oklevél a legjobb új rendező szekcióban

Egymásba fonódó események láncolatait látjuk csupán. Nem csodálkozunk, innen nézve az ember is csak egy állat. A lényeket nem a kommunikáció, hanem a táplálkozás fűzi szerves közösséggé. A Hukkle szinte minden jelenete étkezéssel zárul, valaki elfogyaszt valaki mást. Nincs jajszó, nincs szenvedés, minden egyértelmű és szükségszerű. Csak a bizonytalanság marad meg: lételméleti értekezést vagy sorozatgyilkos-krimit látunk? Mágikus világban barangolunk.

Oscarnál jobb

Mindez csak sovány váza a filmnek, szólni kellene a találó képi poénokról, az önironikus, kikacsintó gesztusokról, a szikár tárgyilagossággal felvillantott élethelyzetekről, a játékos átkötésekről, vagy a férfi és női társadalom szembenállásának témájáról, amelynek filmbeli jelentőségét ugyan tagadta a rendező, de ez nem számít.

A Hukkle nem csak a film lehetőségeit kihasználó alkotás sikeréről tanúskodik, hanem a tehetség elsőbbségéről is, a belterjes és hierarchikus filmgyártási struktúrával szemben. Hiszen ez a film nem betagozódott alkotó munkája, hanem egy végzős rendező vizsgadarabja.

A Hukkle, jellegéből adódóan nem fémjelezhető egyedül rendezőjével. Pálfi György mellett ki kell emelni az operatőr, Pohárnok Gergely, a hangmérnök, Zányi Tamás és a zeneszerzők, Barna Balázs és Gryllus Samu nevét is.

A Hukkle fiatal alkotók sziporkázó munkája, hibája is csak annyi, hogy túl sok ötlet zsúfolódott a 75 perces vetítési időbe. Ennek ellenére olyan jó film, hogy hazánk a Hukklét nevezi a külföldi filmek Oscar-díjára. Olyan jó film, hogy ott biztosan nem fog nyerni, de ennek örülnünk kell.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?