Egy film mind fölött

2003.11.13. 02:07
A film, amiben mesterséges intelligencia rendezte a csatajeleneteket. A film, amiből kicenzúrázták a gonosz Szarumánt. A film, amiért lábát törte Aragon, és a film, amiért három hétig álltak sorba a rajongók. Tudjon meg majdnem mindent a Gyűrűk Ura befejező részéről már a premier előtt egy hónappal!
A Mátrix után újabb trilógia zárul le, amikor december 17-én a világ minden táján egy időben elkezdik vetíteni a Gyűrűk Ura harmadik epizódját. A király visszatér alcímet viselő befejező részt már évekkel ezelőtt leforgatták, azonban nem csak pénzügyi okokból vártak eddig a premierrel, hiszen a filmbe zsúfolt digitális trükkökön még november elején is dolgoztak a számítógépes effektekért felelős szakemberek.

Sztrájkol a gonosz

A filmstúdió ígéretei szerint azonban az utolsó kis digitális trükkel is végeznek a díszbemutatóig, amit Wellingtonban, a forgatásnak otthont adó Új-Zéland fővárosában tartanak majd. Az ünnepi ceremónián ott lesz a trilógia minden sztárja, így Elijah Wood, Liv Taylor és Cate Blanchett, sőt a bulvárlapok értesülései szerint megjelenik a film betétdalát éneklő Annie Lennox is.

Egyedül a Szarumánt alakító Christopher Lee marad távol az eseménytől, mivel így akar tiltakozni az ellen, hogy egyszerűen kivágták a harmadik rész végleges verziójából. A gonosszal szövetkező varázsló a film első felében egy hét perces párbajjelenet végén halt volna meg, de Peter Jackson végül ismeretlen okokból kihagyott minden képkockát, amiben feltűnt volna a fehér szakállú, de sötét lelkű varázsló. A 81 éves színész rajongói ugyan internetes tiltakozó akciókat rendeztek, és petíciókat is benyújtottak a filmstúdióhoz, az alkotók azonban hajthatatlanok, ráadásul az okokról sem beszélnek.

Tekintse meg képeinket!
Egy ideig egyébként úgy tűnt, hogy a díszbemutatót nem Új-Zélandon, hanem Los Angelesben tartják majd, mivel Wellington legpatinásabb mozija sem volt elég elegáns az eseményhez. A hetvenkilenc éves Embassy filmszínházra közel 966 millió forintnak megfelelő új-zélandi dollárt kellett volna költeni, hogy megfeleljen a filmstúdió elvárásainak, de a városi tanács mindössze az összeg huszonöt százalékát lett volna hajlandó állni, pedig a produkció közel 350 millió új-zélandi dollárt, azaz több mint 4,8 milliárd forintot pumpált az ország gazdaságába. Végül a kormány közbenjárására volt szükség, hogy az Új-Zélandnak ingyen reklámot csapó alkotás Wellingtonban maradjon.

Nem csak Új-Zélandon, hanem a világ minden pontján nagy várakozások előzik meg a film bemutatóját. Norvégiában sokan három hétig álltak sorba a december 17-ére szóló jegyekért, az Egyesült Államokban pedig volt, aki 455 dollárt adott egyetlen belépőért egy internetes aukción.

Virtuális vérontás

A Gyűrűk Ura befejező epizódjáról felröppent információk szerint a trilógia rajongói és a fantasy szerelmesei nem fognak csalódni a filmben, hiszen A király visszatér trükkjei felülmúlják az eddigi epizódokban látott effekteket, a csatajelenetek pedig sokak szerint egyenesen megújítják majd a háborús- és kalandfilm műfaját. A filmtörténet eddigi legnagyobb csatajeleneteit ugyanis újszerű módón, mesterséges intelligencia segítségével forgatták le az alkotók.

A digitális effekteket szállít Weta Digital négy évnyi kemény fejlesztőmunka eredményeképpen megalkotta a Massive elnevezésű tömegszimulációs programot, amely képes önállóan irányítani akár több százezres virtuális hadseregeket is. A programot ugyan már bevetettek az első rész prológusában és a Két torony ostromjelenetében, de a szoftver a harmadik részben, Minas Tirith ostrománál és a Fekete Kapunál mutatja meg igazi erejét.

A Massive mesterséges intelligenciával ellátott szereplői felismerik egymásban az ellenséget, így ha például a szimulációban egy ork találkozik egy tündével, biztos vérrontásba torkollanak az események. A harcot a karakterek előre beállított biológiai és mentális jellemzői határozzák meg, és természetesen hat az eseményekre a környezet is.

A program figyel arra, hogy a szereplők nem menjenek át egymáson, kikerüljék az akadályokat, felmásszanak az eléjük kerülő falra, és még egymással is harcoljanak, így egy nagy csatajelenet pontos kiszámítása akár napokig is eltarthat. Ez azonban még mindig gyorsabb, mintha egyesével kellene megrajzolni a karaktereket, és olcsóbb, mintha több százezer statisztát kéne alkalmazni.

A program tehát szimulálja a csata minden pillanatát, csupán azt kell neki megadni, hogy melyik fél nyerjen. A szoftver tesztelése során azonban az is előfordult, hogy az elfek az előre beállított végkifejlettel mit sem törődve egyszerűen megfutamodtak a túlerőben lévő orkok elől.

A Massive minden egyes szereplője háromszázötven előre gyártott egy másodperces mozdulatsorral rendelkezik, amiket élő emberek mozgását digitalizálva alakítottak ki. A mozdulatokat ráadásul úgy vették fel, hogy azokat akár össze is lehet fűzni, így például egy kardcsapásból vissza lehet vonulni, de a pengeváltás után akár védekezhet, támadhat, vagy futhat is a karakter. Minden alapmozdulatból többféle változat létezett a véletlenszerűség szimulálására, éppen ezért az alkotók a számítások végéig nem tudhatták, hogy a virtuális szereplők pontosan mit is csinálnak majd a jelentben.

Az emberi tényező

Nem minden tömegjelenet született azonban a számítógépek merevlemezén, a forgatáson több ezer statiszta vett rész, így például az új-zélandi hadsereg szinte teljes állományát megcsodálhatjuk ork vagy éppen elf jelmezbe bújva. A csatazajokat sem a számítógép generálja, az öldöklést kísérő hangorkánt ugyanis egy wellingtoni rögbistadionban vették fel. A tavalyi szezonnyitó meccs után a produkció hangmérnökei egyszerűen megkérték a nézőket, hogy maradjanak még pár percig, és üvöltsenek, amilyen hangosan csak tudnak.

Klikk a képre!
A veszélyes jeleneteket sem bízta Peter Jackson a számítógépekre, ezért jó néhány színész és kaszkadőr sérült meg a forgatás alatt. Az Aragornt alakító Viggo Mortensen mindkét nagylábujját eltörte, amikor belerúgott egy páncélba, Orlando Bloomnak eltörött egy bordája, amikor leesett egy lóról, John Rhys-Davis dublőre pedig kificamította a térdét.

A színészek azonban nem hiába szenvedtek, hiszen megpróbáltatásaik közepette is sikerre vitték a filmtörténelem egyik legnagyobb üzleti vállalkozását. A trilógia ugyanis már most vastagon nyereséges, hiszen a három részbe fektetett 297 millió dollár már az első kép epizód alatt 1,78 milliárd dollárt fialt. Ha a filmstúdió számításai bejönnek, és a harmadik film összbevétele világviszonylatban meghaladja az egymilliárd dollárt, a befektetők alig három év alatt akár meg is tízszerezhetik befektetett dollárjaikat, ez pedig még a filmiparban is kiugróan magas hozamnak számít.