A nemzethalál vérbunkói

Klasszikus verset deklamáló nemesek olykor rozsdamarta kardot rántanak. Összeesküdnek és visszaesküdnek. Rabolni, lázadni, birtokot hősvérrel visszaperleni készülődnek. Gyönyörű tavaszi tájban nemeskisasszony sikkant: álruhás pap, valójában sötétlelkű kalandor ólálkodik a várkertek alatt. Mindenki vívni kész, mindenki hol gazember, hol nemeslelkű, majd mégis inkább az utóbbi. Alvégi kisnemesek, akik vérre szomjazó nagy tragédiába képzelik magukat. Vezérük egy hasítottpofájú, győzhetetlen dalia... Még az orosz hadsereget is legyőzik - majdnem. Igazi vérbunkók hát, kedvem is támadt jól kiröhögni őket, de a végére valahogy bepaliztak, és már tapsoltam fenségesen röhögnivaló romantikájuknak.

Históriai érzék azért kell egy csöpp ehhez a filmhez. Nem a történelem mélyebb ismerete, se nem a lengyel klasszikusoké. Érzékről beszélek: megérezni a kisszerű magán-hősiesség és magán-gazemberség mögött-fölött, miként viharzik a történelem. Hogyan is mennydörög rá a deklamáló romantikára. A várbirtokló és földnélküli nemesek komikus békaegér-harcába hirtelen beleszólnak az orosz fegyverek: itt aztán a humor hideglelősebb lesz kicsit, bár a hangerő nagyobb. Karikatúra? Panoptikum? Romantikus freskó? Mindegyikből van valami Andrzej Wajda új - és sokak szerint pályazáró - filmjében. Irónia, az biztos, de az irónia milyen foka? Bundás indulatok, sok haza-puffogás: akkor meg minek és hogyan a nosztalgia? Az ironikus történelemfelfogás, a romantikátlan józanság hogyan is fér össze a romantika naív színeivel? Mickiewicz eposzában van ugyan irónia, de nem több, mint a Toldi estéjében. Inkább együttérző, nosztalgikus mosoly. Wajda nem félt csikorgóvá, nyerssé, gyilkosan gúnyossá tenni.

Két hatalmas formátumú szinész teremt a vad deklamálásból igaz művészetet. Daniel Olbrychskit tán a mai húszévesek is látták néhány régebbi Wajda-filmben. Most bőszülten halandó félistennek látszik. A sötét tettét papként vezeklő Bogislaw Linda eddig nyafogó értelmiségieket játszott, jónéhány magyar filmben is. Itt ő is tarra borotvált ijesztő fejjel, kardhasitotta képpel rántja ki a honvédő szablyát. Mindent elhiszünk nekik, még azt is, hogy eredetiben biztos szivdobbantóbb a lengyel romantika nagy eposza, mint magyar szinkronhangon.

De, hogy azért ne andalodjunk el teljesen: a vége felé, amikor a lengyel nemesi hadsereg győzedelmes indulattal masíroz Napóleon mögött Moszkva felé, a kék levegőégben feltűnik egy nagy gólyamadár - és, hogy mondjam, hát igen: fosik egy hosszancsorgót. Ilyen romantikus eposzt sem láttam még.

Pan Tadeusz
színes magyarul beszélő lengyel-francia háborús filmdráma
125 perc, 1999

rendező: Andrzej Wajda
szereplő(k):
Michal Zebrowski (Pan Tadeusz)
Boguslaw Linda (Ksiadz Robak)
Daniel Olbrychski (Gerwazy)
Grazyna Szapolowska (Telimena)
Wojciech Alaborski (Buchman)