Elhunyt Schiffer Pál filmrendező

2001.10.04. 18:10
Életének 62 évében, hosszú, súlyos betegség után szerdán elhunyt Schiffer Pál filmrendező, a Balázs Béla-díjas alkotó temetéséről később intézkednek.
Schiffer Pált - aki főként dokumentumfilmeket rendezett - munkásságáért kitüntették SZOT-díjjal (1979), érdemes művész elismeréssel (1987), a Magyar Művészetért díjjal (1998), Pulitzer-emlékdíjjal (1999), illetve többszörösen is kiérdemelte a filmkritikusok díját.

Schiffer Pál
(1939-2001)
Schiffer Pál a Hunnia stúdió stúdióvezető-helyettese, a Magyar Filmklubok Szövetségének elnöke volt.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1963-ban szerzett diplomát; 1964-től 1976-ig a Mafilm munkatársa volt, majd a Balázs Béla Stúdió kísérleti dokumentumfilmes műhelyének tagja lett. Ott készítette első jelentős alkotását, a Fekete vonat című dokumentumfilmet.

A cigány kisebbség sorsát több filmjében és első nemfikciós játékfilmjében, a Cséplő Gyuriban is bemutatta.

Schiffer Pál a paraszti életet dokumentáló, majd múltfeltáró filmjei után sorozatban dolgozta fel a Videoton gyár és munkásainak a rendszerváltozás utáni történetét.

1983-tól a Magyar Filmklubok Szövetségének alapító alelnöke, majd 1993-tól elnöke. Egy éven át - 1993 és 1994 között - ellátta a Nyilvánosság Klub ügyvivői tisztségét is.

Schiffer Pál rendezte többi között az Ilyen ez a háború (1966), a Tiszazug (1968), az Ellenérvek (1969), a Faluszéli házak (1974), A pártfogolt (1981), a Nyugodjak békében (1982), a Földi paradicsom (1983), az Elektra, avagy: Bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába (1995), a Rutinműtét (1996) és a Törésvonalak (1998) című háromrészes dokumentumfilmet.