Nagyonpíszí Őrmester kalandjai Vietnamban

Az Apokalipszis most, a Szakasz, a Szarvasvadász és a Jó reggelt Vietnam óta nem sűrűn nyúltak a vietnami háborúhoz a rendezők. Mivel az utóbbi években a második világháborút csontig rágták (és velőig fogják: John Woo - Windtalkers), és a közelmúltban sem maradt sok érintetlen téma (Bosznia, Szomália, Irak megvolt), Randall Wallace elérkezettnek látta az időt egy újabb megközelítésre.

Skót hérosz a dzsungelben

A hős elsőként érkezik és utolsónak távozik

A rendező kipróbált szakértőnek mondható a nagy tömegeket megmozgató hazaszeretet témakörében, hiszen a Rettenthetetlen (hú!) és a Pearl Harbor (azta!) megírása mellett még egy olyan filmet is bírt rendezni, mint a Vasálarcos, ami nem ér ugyan, de legalább szép. A Hazafiban hasonló szerepben nagyot alakító Mel "Mad Max" Gibsonnak sem lehetett idegen a mélyen hívő, családszerető amerikai veterán karaktere. Jóhogy.

Félreértés ne essék, a film nem foglalkozik a vietnami háborúval. Wallace egyetlen ütközetre koncentrál, az amerikai csapatok és a Vietkong első nagy csatájára. 1965 novemberében, a Halál Árnyékának Völgyében négyszáz amerikai elitkatona próbált ellenállni kétezer vietnami szorításának, míg nagy veszteségek árán evakuálták az egységet (á la Black Hawk Down). A főként Harold G. Moore alezredes (Mel Gibson) és Joseph L. Galloway katonai riporter (Barry Pepper, a Ryan közlegény mesterlövésze) könyvén - és ebből következően jórészt megtörtént eseményeken - alapuló történet megfelelő alapanyag a háború borzalmainak és a katonák szenvedéseinek bemutatására, sőt esélyes arra is, hogy feltegyen egy-két kérdést, netalán válaszoljon is rájuk. De nem.

A szponzorok mást akartak

Közös ima a családdal Apu megy komcsit lőni

Megszokhattuk, hogy a NASA űrhajósfilmekkel szerez költségvetési támogatást, a US Army pedig háborússal lelkesít, de úgy tűnik, új és az eddigieknél sokkal erősebb szponzor tette be a lábát az ajtóba: az Egyház. Ezt a filmet nem lehet elintézni a harcos-baszós képlettel, mert a Katonák voltunk teljesen új műfajt dob be a közbeszédbe: a harcos-imádkozósat.

Semmi gond, ha a katona hisz Istenben és szereti a családját, ám megterheli a nézőt, amikor ezt minden jelenetben a tudomásunkra szeretné juttatni. Egyenesen elfojtott sikolyra ingerlik az embert a búcsúzás pillanatai, család családdal, katona családdal, katona katonával elmélkedik a hit és a hazaszeretet nagy kérdésein, sőt azt is megtudjuk, hogy a hadseregben nyugodtan el lehetett felejteni az (akkor még) ereje teljében lévő rasszizmust, hiszen nem számít, ki fekete, ki indián, Costa Rica-i vagy ukrán, amikor megyünk meghalni Istenért és a Hazáért. Feláll a szőr a hátamon, amikor azt próbálják beadni nekem, hogy a katona tetteit az magyarázza, hogy ő abban hisz, amiben. Vietnamban, pláne.

Katonákat alakítottunk

Mel Gibson és Sam Elliott Az egyik legalább jó

És mindehhez Mel Gibson asszisztál, aki sajnos nem tudott túllépni a Rettenthetetlen-Hazafi ún. nyálgép-hérosz vonalán, de a rendezést nézve nem is hiszem, hogy lehetősége lett volna rá. A film eredetijét nem olvastam, de nem hiszem, hogy Harold G. Moore így írta le saját magát, noha vitathatatlanul hősként hagyta el a csatateret. A könyvben talán a vietnami konfliktusról is mond véleményt, a vászonról ez valahogy lemaradt.

Egy érdekesség a rágógumimozi barátainak: Chris "Szopj le szépségem" Klein (Amerikai pite) Jack Geoghegan szerepében imádkozik és hal meg hősként, számottevő színészi alakítás nélkül. Sam Elliott (Basil Plumley) viszont hibátlanul kemény, őt szerettem egyedül.

Az istentelen kommunisták

A hangsúlyok túlzásba hajló tologatása mellett a rendezőnek még arra is maradt ideje, hogy megpróbáljon szakítani a gonosz-arctalan ellenség szokásosnak mondható ábrázolásával. Az ellenfél parancsnokának katakombában ülő, félfamentes papírra nyilakat rajzolgató, pattogva parancsokat (Kerítsétek be és öljétek meg mindet!) osztogató figurája azonban ugyanolyan sztereotip, mint a halálba rohanó kalasnyikovos katonái. Nesze semmi, fogd meg jól - mondhatnánk, éppen amikor az érzéseit feltáró és éppen szimpatikussá váló vietnami közlegényt Mel Gibson egy laza mozdulattal fejbelövi. Itt már vártam, hogy vége legyen.

25%-kal több hazaszeretet most bónusz hősiességgel

Ez a film nem arról a háborúról és nem arról az országról beszél, amiről Coppola vagy Oliver Stone. Innen távolból azt is mondhatnánk, hogy a szeptember 11. utáni (egyébként érthető) hangulat hollywoodi mutációja talán elért arra a határra, ahol a nem a csillagsávval ébredő néző kezdi soknak érezni a mellékes mondanivalót. Sajnos, nem szórakoztatnak Nagyonpíszí Őrmester kalandjai a nemtudommelyik Amerikai Szent Háborúban, és azt sem hiszem, hogy a háborús filmnek ez a jövője. Isten bocsássa meg.

Katonák voltunk (We Were Soldiers) - 2002
Rendező: Randall Wallace
Írta: Harold G. Moore és Joseph L. Galloway
Főszereplők: Mel Gibson, Madeleine Stowe, Greg Kinnear, Sam Elliott, Chris Klein, Barry Pepper