Sopsits Árpád filmjét nevezi Magyarország az Oscarra

2001.10.09. 17:01
Sopsits Árpád: Torzók című alkotását nevezi Magyarország a 74. Oscar-díj legjobb idegen nyelvű film kategóriájába.
Az Oscar-díj szabályzatának megfelelően országonként egy-egy szakmai bizottság dönt a nevezendő filmről. Arról, hogy a díjért versengő jelöltek közé mely öt film kerülhet be, az Amerikai Filmakadémia tagjai határoznak. A jelöltek listáját 2002. február 12-én hozza nyilvánosságra a testület. A 74. Oscar-díj átadását 2002. március 24-én rendezik.

Az évente változó összetételű zsűrit az idén Barbalics Péter producer, Hirsch Tibor kritikus, esztéta, Janisch Attila rendező, Koltai Lajos operatőr és Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára alkotta. Az öttagú grémium huszonkét film közül választott, azokból, amelyek tavaly novembertől ez év október végéig moziforgalmazásba kerültek, illetve kerülnek.

Sopsits Árpád filmjének október 25-én lesz a bemutatója a mozikban. A Torzók 140 millió forintból készült a Budapest Filmstúdiónál - tájékoztatta Kántor László, a film producere az MTI-t. A történet az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején egy vidéki intézetben játszódik, szereplői 6-11 éves gyerekek. A film operatőre Szatmári Péter volt.

Az önéletrajzi ihletésű alkotás a Millenniumi 32. Magyar Filmszemlén rendezői díjat kapott, illetve a filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi epizódszereplőnek járó elismerést Mácsai Pál vehette át. A Torzók az elmúlt hónap elején megosztott fődíjat nyert el a montreali nemzetközi filmfesztiválon, ahol megkapta az úgynevezett ökumenikus zsűri díját is.