A Sorstalanság főszereplője nem tudja, hogy kiválasztották

2003.10.31. 10:36
Angliában befutott fiatal magyar filmes lesz a Nobel-díjas regényből készülő szuperprodukció operatőre. A titkos főszereplőt azonban még ő is csak fotón látta. A 2,7 milliárdos film az Európa Tanács ösztöndíjára vár.
A hazánkban még ismeretlen, Angliában azonban számos művészfilmet forgató Pados Gyula lesz a Sorstalanság című szuperprodukció operatőre. Mint ismeretes, a film rendezője, az operatőrként világhírű Koltai Lajos nem szeretett volna egyúttal a kamera mögé is állni. Sokáig úgy tűnt, nem magyar filmest választ maga mellé a rendezőként most debütáló Koltai.

Pados Gyula az Index kérdésére elmondta, hogy Koltai már korábban felkérte őt a Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készülő film operatőrének. Mivel a forgatás ideje egybeesett az Állítsátok meg Terézanyut! című romantikus filmével, melynek szerződését már korábban aláírta, nemet kellett mondania.

Bergendy Péter rendezése azonban végül két részletben készül el, a munkák javarésze tavaszra esik, így Pados mégis részt tud venni az eddigi legnagyobb költségvetéssel készülő magyar film elkészítésében.

Titkos főhős

Pados az Indexnek elmondta, hogy mivel alig másfél hete született meg a megállapodás, jelenleg még a film látványvilágának kidolgozásánál tartanak. Beszélgetésünk idején a helyszíneket járták be. Megnézték a piliscsabai lőteret, ahol a koncentrációs tábor díszletei épülnek, Dunaújvárost, ahol a gyári jeleneteket veszik fel, továbbá egy pályaudvart és - a filmben a csendőrség helyszínéül szolgáló - régi rendőrségi épületet.

Koltai Lajos, Barbalics Péter és Kertész Imre A szereplőket viszont, többek közt a főszereplőt játszó, titok övezte tizenkét éves fiút, még csak fotókon láthatta. Kémregénybe illő fordulat egyébként, hogy - mint a producertől, Barbalics Pétertől megtudtuk - maga a gyerek sem tud arról, hogy főszereplőnek választották. A filmet gyártó Magic Media a szüleivel közölte a pozitív döntést, és velük írta alá a szerződést is.

Színtelen világ

A film látványvilágáról hétvégén kezdődnek a megbeszélések, a teljes koncepció kidolgozásához azonban még több hetes munka szükséges, mondta a 34 éves operatőr. Annyi bizonyos, hogy Koltai és Pados is "nagyon színtelen világú" filmet képzelt el, ami azonban mégsem lesz a Schindler listájához hasonlóan fekete-fehér munka.

A forgatás előreláthatólag nagyjából 11 hetet vesz majd igénybe. Egy hetet dolgoznak december közepén, majd januártól március közepéig-végéig készül el a teljes film.

Kezdés decemberben

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2,7 milliárdos, azaz nagyjából 10 millió eurós produkció kezdése a bizonytalan támogatásoktól függött. Barbalics Péter lapunknak beszámolt arról, hogy a külföldi koprodukciós partnerekkel lezárultak a tárgyalások, így nem volt akadálya annak, hogy - az előző, visszavont pályázatuk után - ismét benyújtsák támogatási kérelmüket az Európa Tanács filmes alapjához, az Eurimages-hoz.

A kuratórium december 3-án hozza meg döntését. A producer elmondta, hogy annak kimenetelétől függetlenül a forgatás december 15-én elkezdődik.