Város az élet szélén

2003.03.11. 01:27
Nyomor kilátástalanság és szex. Magyar művészfilm egy embertelen világról, ahol az érzelmeket az ösztönök az érveket meg az agresszió helyettesíti.

Az utóbbi évek sikerfilmjei ellenére a magyar film kifejezést a legtöbb moziba járó még mindig undorra húzódó felsőajakkal, gúnyos hanglejtés közepette ejti csak ki. A tipikus magyar film a közvélekedés szerint érthetetlen, épp ezért értéktelen is. Kisemberek nyavalyognak kis életükön; nyomor, sörhas, kunkorodó hónaljszőrzet és hideg csirkepaprikás tölt be minden képkockát, esküvő és lágy zene helyett pedig leginkább egy kiadós késeléssel zárul a történet. Nincsenek magasztos érzelmek, csak ösztönök mélyéről előbugyborékoló indulatok, nincs izgalmas autósüldözés, csak véget nem érő hajtépés és üvöltözés.

A Szép napok sem nagyon különbözik a tipikus magyar filmtől, hiszen nem a Bon-Bon írta a zenéjét, sőt tulajdonképpen nincs is zenéje; nem tűnik fel benne Kamarás Iván, vagy Szabó Győző, sőt még Ónodi Eszter sem, de mégis, ha van úgynevezett tipikus magyar film, amit érdemes megnézni, akkor ez az.

Patyolat tisztán

Mária, a kisváros mosodájának tulajdonosnője elvetélt magzata helyett megvásárolja egy megejtett lány, Maja még meg sem született gyermekét. Az adás-vétel vagy másképpen a szülés pillanatát meglesi Péter, Mária öccse, aki éppen most szabadult a javítóintézetből, és csak azért jött a városba, hogy itt húzódjon meg, amíg meg nem kapja útlevelét, amivel aztán elmehet a tengerpartra, akármelyik tenger akármelyik partjára. Péter tudja a titkot, tisztában van vele, hogy Mária gyermekének Maja az anyja, ennek ellenére kikezd a lánnyal, majd beleszeret, a boldogság azonban elmarad, mert Majában hirtelen feltámadnak az anyai ösztönök, és visszaköveteli a csecsemőt.

A Szép napok csendes kisvárosában elfojtott vágyak és kisszerű késztetések uralják a főszereplőket, senki sincs tisztában a saját érzéseivel, és éppen ezért esélye sincs megérteni másokat. Az agresszió és a szexualitás mindent körülölel, miközben a szereplők egyre kétségbeesettebben próbálják meg elérni azt a boldogságot, amit csak a tévéből ismernek.

Ezt a visszafojtott, robbanni készülő világot Mundruczó amatőr szereplők, és fiatal főiskolások segítségével vitte vászonra. A dialógusok rögtönzöttnek tűnnek, a színészek nem artikulálnak színészhez méltóan, ahogy mi sem figyelnénk a helyes artikulációra családi perpatvar közepette, ráadásul a jelenetek mellé a hangot általában a helyszínen vették fel, ezért gyakran érthetetlenek a párbeszédek. Ezek a hibák teszik azonban hitelessé a filmet, hiszen a főszereplők: Polgár Tamás, Tóth Orsi és Wéber Kata így hamis gesztusok, színészkedő távolba révedések nélkül formálhatják meg a történet első ránézésre egyszerű, mégis bonyolult figuráit.

EU-kompatibilis nyomor

A Szép napok története nem ígér könnyed kikapcsolódást, hiszen a reménytelenség nem éppen a legüdítőbb téma. Ez a Szép napok mégis sokkal inkább közönségbarát alkotás, mint a legtöbb tipikus magyar film, sőt a tavalyi filmszemlén bemutatott verziónál is jobban sikerült.

Miután ugyanis Mundruczó Locarnoban elnyerte a fiatal filmeseknek járó Ezüst Leopárd díjat, egy művészfilmekre specializálódott cég úgy döntött, világszerte bemutatja a Szép napokat. A külföldi forgalmazás előtt azonban a rendező lehetőséget kapott, hogy saját elképzelései szerint újravágja a filmet.

Persze az újravágás nagyrészt arra szolgált, hogy eltűntesse azokat az utalásokat, amik külföldön amúgy is értelmüket vesztették volna. Így odalett szinte minden magyar nyelvű felírat, kivágták az apró politikai célzásokat, -így például a szereplők már nem Koltai Gábor Honfoglalás című filmjét nézik üveges szemekkel, némiképp révetegen- sőt az utószinkron során még a pénznemet is átkonvertálták euróra. A kulturális tisztogatást egyedül Csuka Mónika Ne fogadj el idegentől édességet című nagysikerű opusa élte túl, talán mert a dalocskában rejlő idiotizmus kultúrától függetlenül érthető mindenki számára.

De az újravágás során a történet is összeszedettebb lett, a cselekménybe átvezető jelenetek kerültek, hogy mindig tudjuk ki, hol, mit csinál, ráadásul a film rövidebb is lett, hogy pont annyi nyomort és kétségbeesést kapjunk csak a pénzünkért, amit még ásítás nélkül el tudunk viselni.

A könnyítések mellett azonban Mundruczó meg is nehezítette a dolgunk. A történetből kiemelte a tragikus lezárást, így befejezetlen és egyszersmind sokkolóan életszerű lett a film. A Szép napok éppen ezért nem hagyja nyugodni a nézőt: ezt a történetet nem dobhatjuk el, mint egy üres popcornos zacskót a mozi kijáratnál, de nem is válik érdektelen, érthetetlen művészetté.