Tudtam, hogy kemény meccs lesz, hiszen a szembenálló felek felkészültsége, technikai tudása és erőnléte közt nem sok különbség van. Éppen ezért feszülten vártam a pillanatot, amikor agyam egy távoli szegletében végre ringbe lép Shrek, a Dreamwork Pictures nehézsúlyú bajnoka és Sullivan, a Walt Disney-Pixar Stúdió színeiben küzdő trónkövetelő.
|
|
| Ronda részvényesek világos háttér előtt |
A mérkőzés előtt rendelkezésemre álló információk alapján nem fogadtam volna a Szörny Rt. hősének győzelmére. Esélyeit ugyanis nagyban rontották testi adottságai, hiszen egy számítógéppel kreált tetőtől-talpig szőrös, kékeszöld jeti nem az a kimondott bajnok típus, és hát segéde, a citromzöld egyszemű sem tett rám túl nagy benyomást. A kihívó klubbal is gondjaim voltak, hiszen a Walt Disney stúdió legutóbbi filmjeivel bebizonyította, hogy a rég halott alapító atya giccsel kacérkodó zsenialitását még a számítógépes technika sem pótolhatja. Ellenérzéseimet tovább növelték a Szörny Rt. történetében megbújni próbáló közönségcsalogató panelek: a behemót plüssmaci, meg az édesen gügyögő kislány, vagy az a tény, hogy a film alapkoncepciója feltűnően sok véletlen egyezést mutat a Nickelodeonon évek óta nagy sikerrel futó Jaj, a szörnyek című rajzfilmsorozattal.
Ennek ellenére izgatottan ültem be a moziba, és feszülten vártam az öldöklő küzdelemet. Már az első ütésváltáskor, a Szörny Rt. főcíme alatt megmutatkozott a szőrös Sullivan igazi ereje, az első pár perc alatt pedig rá kellett döbbennem, hogy a film előítéletemet megcáfolja. A két gigászi test tehát egymásnak feszült, óriás pofonok csattantak és a küzdelem lassan a tetőfokára hágott.
Fülig érő szájjal, zsibbadó rekeszizmokkal néztem James P. Sullivan és Mike Wazowski gyerekijesztgető specialistákat, akik a történet szerint Iszony City legnagyobb cégénél, a Szörny Rt.-nél munkálkodnak a közjóért. A két barát egy rakás egyéb szőrös, nyálkás, vagy pikkelyes lénnyel együtt napi nyolc órában az ártatlan gyermekek sikolyát gyűjti össze, hogy ezt a természetes nyersanyagot felhasználva biztosítsák a város energiaellátását. Dolgos mindennapjaikat azonban váratlan fordulat zavarja meg, amikor egy kislány áttéved Iszony Citybe, és egyáltalán nem hajlandó megijedni az amúgy főállásban rémisztő szörnyektől.
|
|
| Ronda részvényesek sötét háttér előtt |
A történet elemi humora mellett számtalan hollywoodi film paródiája is megbújik a Szörny Rt.-ben, ezért a vászon előtt ülve szinte egyetlen pillanatra sem tudtam nyugalmi állapotba helyezni szájkörnyéki izmaim, így a film végére égető fájdalom öntötte el az arcom. A fantasztikus forgatókönyv mellett az animációra is odafigyeltek az alkotók, ezért a változatos megjelenésű szörnyek, vagy a hatvanas évek hangulatát idéző üzem képei tovább erősítik a film hatását. A rajzolók szerencsére nem változtatták számítógépes erődemonstrációvá a Szörny Rt.-t, nem tuszkoltak egyetlen olyan látványelemet sem a filmbe, amely nem épülne be szervesen a történetbe. A szuperszámítógépek megdöbbentő teljesítményét ennek ellenére nem tudták eltitkolni, hiszen minden apró részlet lenyűgözően hiteles, például a főszereplő Sully bundájának mind a hárommillió szőrszála élethűen borzolódik a szélben.
Még a film magyarítására sem tudok semmi rosszat mondani, hiszen a szinkron kivételesen jó, ráadásul a filmben feltűnő feliratokat nem csak lefordították, hanem a számítógépes technika segítségével újra is rajzolták.
A moziban eltöltött másfél óra meggyőzött arról, hogy a Szörny Rt. újabb energiákat adott a sokak szerint válsággal küszködő animációs filmnek, poénjait pedig még évek múlva is ismételgetik majd a megszállottak. Mindezeket összegezve arra jutottam, hogy az én elismerésemért folyó küzdelemben, ha nem is KO-val, csak pontozással, de Sullivan lenyomta Shreket. Amikor pedig a történet végén megnéztem minden idők legviccesebb stáblistáját, már tudtam, hogy ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül, és a Shrek már nem indul biztos befutóként az idei animációs Oscar-díjért folyó küzdelemben.