Amit nem érdemes tudni az időről

Furcsa, de végül is elfogadható, ha egy film valami olyasmit választ témájául, mint az idő. Rejtély ugyanakkor, hogy ha már ilyen szándékoltan megfoghatatlan dologgal foglalkozik, miért teszi azt körmönfont módon, lóugrásban, ahogy a Tíz perc - Cselló című szkeccsfilm.

A szkeccsfilm létjogosultsága egyébként már önmagában is kérdéses, érthetetlen ugyanis, miért tűnik néhány producer számára eredeti ötletnek, ha neves rendezőkkel rövidfilmeket készíttetnek egy megadott témában.

A válasz valahol a kultúra sötét és nyálkás mélységeiben lapul, de mivel odalenn szembesülnünk kellene a popipari szakmunkások We are the world típusú zeneszámainak zavarba ejtően hasonló gyökereivel is, jobb megmaradnunk a napos és száraz felszínen.

Idefenn megállapíthatjuk például, hogy a szkeccsfilm nemcsak él, de virágzik is. A közelmúltban láttuk a fiatal, magyar titánok buszozás témakörében előadott Jött 1 busz című darabját, amelyet a nemzetközi rendezőikonok felvonultatásával készült, az idő mikéntjén rágódó Tíz perc - Trombita és a Tíz perc - Cselló széria követett.

Az utóbbi producerei valószínűleg azon elképzeléstől bódultan alapítottak egész sorozatot a filmetűdre, hogy a műfaj a felvetett kérdésre adott válaszok hasonlósága vagy éppen sokszínűsége miatt nagy népszerűségnek örvend majd az igényes nézők körében.

Idő van

A brainstorming utáni ünneplés viszont elterelhette az ötletgazdák figyelmét magáról a témáról. Gondolták, bedobják az időt, mint olyat, avval ugyebár mindenkinek volt már dolga, a rendezők meg majd forgatnak valamit róla, nagy melléfogás nem lehet a dologból.

Rudolf Hrusínský a Menzel-filmben

Talán vállalható alkotás kerekedett volna a mondvacsinált ötletből, ha két-három epizódból áll össze a mozi. A nyolc filmesre kiosztott tízpercnyi szakaszokkal azonban még egy haiku szakos zen-buddhista pap is nehezen boldogulna. A nyugati kultúrkörben nevelkedett rendezők hatszáz másodpercben viszont érinteni sem tudták az idő problémáját.

Így aztán a néző elméjét, ha valami, akkor nem a gondolatjátékok, hanem a lila művészkedés mozgatja meg, és az sem a kívánt irányba. Egy közhelyes témáról - legyen az a buszozás vagy az idő - tíz percben, és egymástól függetlenül dolgozó rendezőkkel ugyanis csak közhelyes válaszokra futja. Amiket viszont még az átkötések elegánsan kanyargó szignóival és borongós dzsesszel sem lehet a magas kultúra szintjére emelni.

A néző megfullasztása

Mindhárom említett filmben találhatók persze emlékezetes alkotások, jellemzően azok, amelyek nem ragaszkodtak a témához. Nehéz elfelejteni Pálfi György inkább a képregény megfilmesíthetőségéről, mint a buszozásról szóló supermanmoziját a Jött 1 buszban. A Tíz perc - Trombita Jarmousch és Wenders forgatta filmjei pedig az érzékelés megváltozását és egy jelentéktelen életpillanat mélységét állították a középpontba az idő helyett.

Voltak szerencsés mozzanatai a Csellónak is. Menzel egyik kedvelt színésze, a Sörgyári capriccióból ismert Rudolf Hrusínský filmjeiből vágott össze megindító, az öregedésről pátosz nélkül beszélő, zenés mozidarabot.

Alkotótársai azonban vagy nem tudtak mit kezdeni a rendelkezésre álló tíz perccel, mint Bertolucci, aki egész élettörténetet sűrített filmjébe. Vagy túl komolyan vették az idő problematikáját, és kínos konyhafilozófiába, esetleg értelmiségi szócséplésbe fullasztották a nézőt.

Országimázs

Valódi érzelmek - döbbenet és felháborodás - kiváltására azonban csak egyetlen alkotó, Szabó István volt képes. A magyar rendezőnek láthatóan nemcsak az időről, hanem magáról a filmezésről sem jutott eszébe semmi.

Gyilkosság magyarázat nélkül

Így Magyarország most azzal a filmmel mutatkozik be világszerte, amelyben a jólszituált, de talaj részeg férj megmagyarázhatatlan okból kergeti az asztal körül decens nejét, aki végül egy míves tortavágóval véletlenül leszúrja őt. A nő az utolsó képen, két rendőr szorításában felpillant az ingaórára, és szomorúan konstatálja, bizony, mennyi minden változott tíz perc alatt. Mi azzal a biztos tudattal jöhetünk ki a moziból, hogy bennünk viszont semmi.

Tíz perc: Cselló
színes, fekete-fehér feliratos angol-német filmdráma, 95 perc, 2002

Rendező: Bernardo Bertolucci, Mike Figgis, Jirí Menzel, Szabó István, Claire Denis, Volker Schlöndorff, Michael Radford, Jean-Luc Godard

Forgatókönyvíró: Bernardo Bertolucci, Claire Denis, Mike Figgis, E. Max Frye, Jirí Menzel, Anne-Marie Miéville, Michael Radford, Szabó István

Zeneszerző: Leos Janácek, Brice Leboucq, Jocelyn Pook

Operatőr: Lucy Bristow, Tilman Büttner, Tony Chapuis, Fabio Cianchetti, Danny Cohen

Producer: Ulrich Felsberg, Soledad Gatti-Pascual, Nicolas McClintock, Nigel Thomas