Judit
2 °C
7 °C

Sablonok, ha találkoznak

2002.10.21. 17:07
Mi születik a hollywoodi klisék és az európai művészfilmek nászából? Röhögés, derül ki az Olasz nyelv kezdőknek című filmből.
Az idei Titaninc filmfesztiválon szorongva néha úgy érezhette a mozirajongó, hogy Észak-Amerika és Európa szédületes sebességgel közeledik egymáshoz. Persze nem a földkéreg alatti lemezek mozgása lódult meg hirtelen, csak ebben az évben sok olyan európai alkotás tűnt fel a vásznon, ami az amerikai film- és álomipari konglomerátum szabványosított elemeit már nem csupán koppintotta, de újra is értelmezte. A francia akciófilmek és a német tinivígjátékok rémuralma után végre feltűntek azok az alkotások is, amiket nem csupán a nagy lé reményében fazoníroztak csillagos-sávosra, de a hollywoodi klisék alkalmazása a mű jelentését is gazdagította.

Dogma kezdőknek és haladóknak

Az Olasz nyelv kezdőknek című dán film összezavarja a nézőket. Mindenki hamisítatlan, keménykötésű dogmaalkotást vár: remegő kézikamerás felvételeket és nyomasztó, a mindennapok szenvedéseiben gázoló történetet. Az első jelenetek nem is cáfolják meg előítéleteinket, hiszen van itt minden, ami az unalmas, szürke és kilátástalan élet ábrázolásához kell: leromlott külvárosi környezet, egy rakás boldogtalan ember, köztük egy haldokló alkoholista nő és egy felesége halála óta Istennel szóba sem álló lelkész. A világítás, díszlet és jelmez nélküli jelenetekben ide-oda himbálózó kamera meggyötört emberi sorsokat pásztáz, mi pedig egyenes derékkal ülünk a moziszékben, komolyság van, néhányan felveszik az elgondolkodó kritikus pózát, mások pedig halkan előkészítik a papírzsebkendőket a katartikus végkifejlethez.

Először csak elszórt kuncogást lehet hallani a terem sötétjében, néhányan még elnézést is kérnek illetlen magatartásukért, aztán lassan oldódik a hangulat, és a film felénél már hangosan röhög a közönség, még a kritikusok is eloltják világító hegyű tollaikat, abbahagyják a jegyzetelést, és vihognak, ahogy csak a fogsorukon kifér. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a film valahol drámából romantikus vígjátékba csapott át, rég elszakadt családok egyesülnek, szerelmek születnek, és már azon sem lepődnénk meg, ha az egész társaság dalra fakadna, és táncolni kezdene az esőben.

A rendező-forgatókönyvíró Lone Scherfig ezután érzelmi hullámvasútba ültet minket, le-föl száguldunk a boldogság és a kilátástalanság között, hiszen a történet néhányszor még visszatér az első jelenetek borongós hangulatához, de egy idő után már azon is nevetünk, amin a film elején még mélyen és jelentőségteljesen sóhajtoztunk. Az európai művészfilm dogmáinak és a hollywoodi romantika kliséinek egymásba forrasztásából így egy boldog szomorú film keletkezett, ami nem csak hitelesebb az amerikai vígjátékoknál, de talán többet is mond rólunk, mint a humormentes, szenvedéssel és reménytelenséggel teli európai alkotások.

Cowboy ütvefúróval.

Shane Medows Volt egyszer egy Közép-Anglia című filmje viszont hamisítatlan angol vígjáték, ami az Alul semmi vörös téglás, Kelet-Európából nézve jómódú nyomorát idézi meg, ahol a susogós melegítő és a lestrapált sportautó státuszszimbólum, és ahol a televízió igazi családtag. Egy délutáni talk show szereplőinek utóéletéről szól a film, akik problémáikat akarták megoldani, és egy esküvőt szerettek volna tető alá hozni egyenes adásban, de végül csak még jobban összekuszáltak mindent. Két férfi küzd meg egy nőért, és persze folyik a szürke proli élet, amit leginkább a Leggyengébb láncszem délutáni adása és a szombat esti Bingó pari határoz meg, Feltűnik még pár piti gengszter és egy sporttáskányi pénz is, de mindez már csak komikus mellékszál.

A tipikus angol történetet a Volt egyszer egy vadnyugat című western klasszikusra tett utalások teszik különlegessé, amik állandó vibráló feszültséget teremtenek az amerikai telepesek szabadsága és az angol külváros korlátokkal teli élete között. A képi utalások, és a két történet hasonló alapsémája mellett a filmzene is fokozza a hatást, hiszen a Morricone ismert dallamára hasonlító motívumok leginkább a családi veszekedések és az idétlen bunyók alatt csendülnek fel. A film azonban nem viszi végig következetesen ezt a párhuzamot, talán a rendező megijedt a várható bevételkieséstől, ezért a történet végére eltűnik a cinkosul összekacsintó kritika, és a befejezés már gátlástalanul felmagasztalja a külvárosi életformát, ahol ugyan a susogós melegítő a menő, de azért van családi szeretet és boldogság is.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?