Nagyapó visszavág

2001.03.14. 04:02
Az orosz film már nem az a szovjet kliséktől terhelt heroikus izé, ami sokáig volt. A megerőszakolt lánya miatt az új-orosz maffiával harcba szálló nagyapa története feszes ritmusú mozi, amely nem tagadja meg az orosz eredetét: a fényben fürdő kisvárosban pezsgősüvegek és BMW-k robbannak, hogy a legvégén rádöbbenjünk, miről is szól a film.
"Bezzeg az én időmben"
Meglátva a film címét - Vorosilov mesterlövésze - , a Vörös Csillag mozi, a nyolcvanas évek kötelező mozilátogatásai, a porszagú félhomályban vívott savanyúcukor- csaták és a méla unalom jutott eszembe, amelyekhez patetikus szovjet filmek biztosítottak hátteret és apropót. Nosztalgikus érzésektől hajtva tértem be a filmre, melyet az a Sztanyiszlav Govoruhin rendezett, aki az 1972-es Robinson Crusoe csodálatos kalandjaival, az 1981-es Tom Sawyer kalandjaival, és az 1985-ös Grant kapitány gyermekeivel már bizonyított.

A kezdő képsorok nem okoztak meglepetést: Kátya járja a fényben fürdő orosz kisváros utcáit, szőke haja copfban, és mert sikerültek a vizsgái, vidáman lóbálja táskáját. Kolja integet az ablakból, gyere fel Kátya, a barátomnak születésnapja van, koccints velünk! A szovjet idillnek nagyjából itt vége is szakad, az ártatlan Kátyát a három csávó megerőszakolja, aztán kidobják az utcára, hogy egy spangli mellett nekiállhassanak megnézni az új, csonkolásos horrorfilmet a videókölcsönzőből.

Kátya otthon összeomlik, és szülei helyett gondját viselő nagyapja nem késlekedik riasztani a rendőröket. Minden megy, mint a karikacsapás, kommandó érkezik, a srácok néhány pofon után vallanak. Itt véget is érne a film, ha nem toppanna be a rendőrezredes. Hathatós, bár meglepő közreműködése nyomán a három gengszter hamarosan ismét szabadlábon folytathatja kétes üzleteit.

Nagyapó felháborodik, háborús érdemrendjeit a mellén két sorba rendezve hivataloknál kilincsel, magyaráz, szónokol, értetlenkedik. Unokáját is beidézik, hogy egy macsó kedélyességgel somolygó csinovnyik végül kisüsse: az erőszak ténye nem bizonyítható, a gyanúsítottak vagyoni helyzete inkább a lány pénzszerzési akcióját valószínűsíti. ,,Mert hát azt csak tudta a kisasszony, miért hívta fel őt három férfi a lakásába..." Kátya beletörődik sorsába, sőt, játszik a gondolattal: mennyit kaphatna, ha ,,elfeledné" megpróbáltatásait. Nem meglepő a fordulat, a fiatal generációk már csak ilyenek, elfogadják a világot, amilyennek tapasztalják, ha ilyen, hát így kell benne élni. Végül is én sem csodálkozom a parlamenti közvetítéseken.

A pénz és az agresszivitás cinikus uralma azonban fájdalmas és elfogadhatatlan egy más rendszerben nevelkedett számára. Nagyapó nem hagyja annyiban. A sokat próbált veterán látcsöves puskát vásárol a moszkvai piacon, ahol kitartó vásárló szerintem még egy patinás katyúsát is fel tudna hajtani, és kezdetét veszi a leszámolás. Gyeduska öregesen csoszogva, de akkurátusan végez unokája megtipróival, a tivornyába és seftelésbe feledkezett ,,új-orosz" ifjakkal.

Messze vagyunk már a szovjet filmek nagylélegzetű heroizmusától, kisemberek küzdenek kisstílű erők közt. A világrendszer felett elvonuló vihar azt hagyta meg az orosz film vásznán, ami értékes: józanul komponált képeket, amelyek érzékenyen tárják elénk a birodalom mai valóságát.

Egy dolog hamis csupán: a film valódi sztorija. A történet síkja mögé tekintve Kátya nem más, mint a hajdani, nemes világrend - azaz a nagyapó - szép reményű, tiszta örököse. A történet logikája szerint a gyümölcs be is érett volna, ha nem erőszakolja meg, és ezzel nem teszi magához hasonlatossá a felfuvalkodott ,,új-orosz" eszme. A szükségszerű véghez közeledő nagyapa, ha már ideálját tovább vinni nem sikerült, legalább elégtételt vesz az új idők leghangosabb szószólóin.

Túllépve a vesztes ügy iránti szimpátiánkon, rá kell jönnünk, hogy nagyapó neve valójában Bezzeg-Az-Én-Időmben-Nagyapó, ami nem volna baj, ha a nosztalgia nem egy hasonlóképpen agresszív, diktatórikus, önkényuralomra épülő világrendre irányulna. A történelem a példa rá, hogy azt takarja. A nemes gyümölcs nem létezik.

Talán ez a rejtett ellentmondás zavarta meg a rendezőt annyira, hogy a film - a szovjet mozi kliséinek megfelelően - egy balalajkás, nyírfás népdalba fut bele, melyet maga Kátya ad elő egy makramé virágtartó és egy isztambuli nagymecsetet ábrázoló falvédő között.

Mindazonáltal ajánlom ezt a feszes ritmusú, jól felépített filmet minden, az orosz film iránti előítéletekkel viseltető mozista számára. Az előítéletek arra valók, hogy bebizonyosodjon: nem tarthatók.