Új Welles-forgatókönyvek a piacon

Két, eddig kiadatlan Orson Welles-forgatókönyv bukkant fel a Cannes-i filmvásáron egy müncheni ügynökség jóvoltából.
Mind a két könyv Welles múzsájától, munkatársától és feleségétől, az író-forgatókönyvíró-színész rendező Oje Kodartól származik, hitelességükhöz nem férhet kétség. (Kodar 1967-től 1985-ig azaz a rendező haláláig dolgozott Welles-szel és számos filmjében szerepelt, például a Velencei kalmárban, és a Mélységben.)

Orson Welles
Az ügynökség igazgatója elmondta, hogy a müncheni Filmmúzeumban helyezik el a kéziratokat, ám azok megvalósítási és feldolgozási jogaira mindenképpen szeretnének üzletet kötni Cannes-ban. Általános vélemény szerint a két könyv mindenképpen nagy érdeklődésre tarthat számot a piacon.

Az egyik Karen Blixennek (alias Isak Dinesen, a Távol Afrikától írója) egyik regényéből készült pszicho thriller Álmodók (Dreamers) címmel, amely a tizenkilencedik század végén egy fiatal pár utazásával indul. A szerelmesek elefántcsontért tartanak Zanzibárba, ám Kelet-Afrika partjainál csatlakozik hozzájuk egy titokzatos nő, és a találkozás mindhármuk életét feldúlja. (Az eredeti regény egy spanyol nemes szemszögéből meséli el a történetet, amelyben a szerelmi háromszög egyik szereplője gyilkosságba hajszolja a főszereplőt.)

A másik - befejezetlen - könyv egy amerikai férfi történetét meséli el az 1950-es évekből, aki spanyol feleségével együtt egy fiatal szélhámos áldozatául esik.

Orson Welles (1915-1985) közel 170 filmben vett részt színészként, és több mint 30 produkciót rendezett. Bár filmjei üzleti értelemben szinte mind sikertelenek voltak, több alkotását - például első közönségfilmjét: az Aranypolgár-t (1941) - ma a klasszikusok között tartják számon. Más műfajokban is tehetséggel alkotott: a "Világok harca" című legendás rádiójátékot, mely pánikot okozott az egész országban, 1938-ban rendezte meg a CBS-ben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31