Sorban álltunk narancsért, kazettáért, és közben ment az itt a piros, hol a piros

A XIX. század végén Budapesten több vásárcsanok is épült, hogy segítse a főváros élelmiszer-ellátását. A Nagyvásárcsarnokot 1896-ban adták át, majd ezt követte 1897-ben a Rákóczi téri, a Hold utcai, a Klauzál téri és a Hunyadi téri vásárcsanok. A vidéki nagyvárosok közül Miskolcon épült az első, 1926-ban.

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

A Nagyvásárcsarnok az idő múlásával Budapest egyik ikonikus épületévé vált, ahol egy meleg nyári napon egyszerre 5-6 idegenvezető keringett feltartott esernyővel, angolul, németül, olaszul kísérve a tikkadt turistákat, akik persze vitték a mézet, a szalámit vagy a fokhagymafüzért haza.

Vagy a paprikát, ahogy Margaret Thatcher mellett oly sok államfő és híresség, akiket úgyszintén elvittek a Nagycsarnokba, ahol kellő biztonsági intézkedéseket követően, fotósok gyűrűjében vásárolt a magyarosch kínálatból.

A piacokon és a vásárcsarnokokban álltak sorban a háziasszonyok krumpliért, káposztáért, szebb napokon import kubai narancsért. Vitték az élő csirkét, később a szovjet halkonzervet. Aztán a '80-as évek végén megjelentek a KGST-piacok vagy „lengyelpiacok″, ahol a kazettától a bugyin át a vízforralóig, vekkerig, törölközőig és Fa szappanig mindent megvehetett az ember, amit az üzletek polcain nem talált meg.

Megjelentek az autópiacok és a bolhapiacokon is egyre több minden bukkant fel – a kétes értékű festményektől a bútorokon át a hamis érettségiig szinte minden megjelent az Ecserin. És persze volt itt a piros, hol a piros, meg zsebtolvajok is szép számmal.

Magyarország 1930-as évek Férfiak munka közben egy piacon. A felvétel készítésének pontos helye és ideje ismeretlen.

Fotó: Haár Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár
Jégtömböt ad egy férfinak a jeges egy budapesti piacon 1958. augusztus 23-án.

Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest 1953. április 22. Egyéni dolgozó parasztok árusítják termékeiket a Fény utcai piacon.

Fotó: Molnár Edit / MTI Nemzeti Fotótár
A Hunyadi téri piac 1954. december 20-án.

Fotó: Bürgert Gertrúd / MTI Nemzeti Fotótár
Import narancsért állnak sorban a vevők egy budapesti csarnok előtt 1957. december 10-én.
Import narancsért állnak sorban a vevők egy budapesti csarnok előtt 1957. december 10-én.
Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
A budapesti 55-ös földműves szövetkezet elárusítója egy élő csirkét mér a mérlegen a Fény utcai piacon 1958. július 3-án.

Fotó: Bajkor József / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest 1957. szeptember 20. A dinnyéből lékelt szeletet kínálja az Élmunkás téri piac dinnyeárusa.

Fotó: Vadas Ernő / MTI Nemzeti Fotótár
Babakocsiba pakolja a megvásárolt káposztát egy asszony az egri heti piacon 1960. december 9-én.

Fotó: Müller Lajos / MTI Nemzeti Fotótár
Árus és vevője a Hunyadi téri piacon 1954. december 20-án.
Árus és vevője a Hunyadi téri piacon 1954. december 20-án.
Fotó: Bürgert Gertrúd / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest 1984. február 4. Margaret Thatcher a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó brit kormányfő a kalocsai szárított paprikafüzérek között válogat a Tolbuhin körúti (1989 után Vámház körút) Nagyvásárcsarnokban. Czobor Péter, a csarnok igazgatója kalauzolja a vendéget.

Fotó: Manek Attila / MTI Nemzeti Fotótár
Férfiak perzselik a vaddisznót a Tolbuhin körúti vásárcsarnok udvarán 1966. január 14-én. Az idei kedvező vadászszezonban elejtett vadakból a budapesti piacokra is szállítanak szakszerű perzselés osztályozás után disznótoros vacsora készül belőlük.

Fotó: Kácsor László / MTI Nemzeti Fotótár
Eladók és vásárlók az angyalföldi használtautó-piacon a Röppentyű utcában 1977. április 17-én. Az előtérben egy Skoda S100-as motorterét mutatja a vevőnek a gépkocsi tulajdonosa.

Fotó: E. Várkonyi Péter / MTI Nemzeti Fotótár
Egy árus kínálja portékáját a Cserepes sori nemzetközi piacon 1990. április 30-án.

Fotó: Németh György / MTI Nemzeti Fotótár
Hazárdjátékos a szegedi Cserepes sori piacon 1990. április 30-án. A Balti-tengertől az Adriáig minden ország képviselteti magát Szegeden a Cserepes soron amely egyesek szerint egyike az ország legnagyobb legszínesebb nemzetközi piacainak. Az árusok és vásárlók forgatagában megtalálható a kispénzű turista és a profi valutaüzér a létminimumon élő nyugdíjas és a hazárdjátékos. Az áruválaszték az élelmiszertől a műszaki cikkekig terjed.

Szeged 1990. április 30. Szinte mindent meg lehetett venni a Cserepes sori piacon.