A lovak szemében szomorúság lakott. Szuszogásukban megbújt némi bánat is, ügetésükben türelmetlenség toporgott. Minél többször figyeltük az állatokat, annál erősebbé vált bennünk a vágy, hogy végigsimítsunk drótszőrük tengerén. Egyszer szénát is vittünk a páráknak, de azt is csak messziről hajítottuk feléjük. Pedig a fuvaros akkor bent ügyködött a házban, a lovakat rövid időre parkoltatta a kapu előtt, ugrásra, menetre készen. A szél a szénát felkapta, vitte mindenfelé, ároktőbe, magasba, a lovak velünk együtt bámulták a szétszálazott kavalkádot. Mire a fuvaros visszaült a bakra, nyoma se volt szélnek, szénának. Mi pedig ki tudja már, merre jártunk, futottunk kacagva.
Egy késő nyári napon ordibálásra lettünk figyelmesek csatangolás közben. Előbb János kiáltása vegyült a déli harangszóval. Volt benne juj és nem kevés jaj, és néhány olyan szó is, amit tapintatos férfiember nem használna asszonyok előtt, gyerektáborban, áhítattal teli csöndben. Aztán megjelentek a lovak. Habzó szájjal, csatakos testtel robogtak. Fenevadként vicsorogtak. Mögöttük a kocsi fél oldalára dőlve csúszott, pattogott, a rajta lévő szódásüvegek lövedékként csapódtak kerítésnek, ház falának.
Amikor a furcsa fogat eltűnt a kanyarban, nem sokkal utána pedig az út fölött sprintelő, óbégató fuvaros, egymásra néztünk mi, nyúlánk kamaszok, és arról értekeztünk hosszan a remegő napkorong alatt, hogy azok a lovak alighanem vigyorogtak, szemükben pedig már nem a szomorúság lakozott, hanem a szabadság tüze lobogott.
A fuvaros idővel másféle lóerőre cserélte jószágait. A furgon platójáról időnként így is az útra hullott egy-egy szabadságra vágyó szódásüveg. Koppant, robbant, pukkant vagy csak repedt, de olyan pusztítást nem láttunk többé, mint amit a lovak okoztak, amikor mindenfelé partra vetett halként, mozdulatlanul, megcsonkítva hevertek a szódásüvegek, meghasadt testük résein át az élet vize bugyogott.
Pomáz, 1958. február 23.
Két férfi kártyázik a csikóváraljai turistaházban
Fotó: Pálfai Gábor / MTI Nemzeti Fotótár
1951. március.
Szódát tölt a kiszolgáló egy vendég poharába egy vidéki földműves-szövetkezet italboltjában, amelynek falát Rákosi-kép és MDP-plakát (Magyar Dolgozók Pártja) dekorálja. A felvétel készítésének helyszíne és pontos dátuma ismeretlen. Az ötvenes évek elején a falvak ellátása a területi alapon szervezett földműves-szövetkezetek (az áfészek jogelődjei) feladata lett, amelyek eszközei kezdetben túlnyomórészt az államosítással párhuzamosan átszervezett szövetkezeti kereskedelemből származtak. Az összevonások következtében egy faluban csak egy földműves-szövetkezet működött, s gyakori volt a szomszédos települések szövetkezeteinek összevonása is. E szervezetek irányítását a Szövosz (Szövetkezetek Országos Szövetsége) végezte. A Szövosz ugyan elvileg társadalmi szervezet volt, gyakorlatilag azonban egy középirányító szervezetre jellemző feladatokat látott el
Fotó: Szécsényi József / MTI Nemzeti Fotótár
Bács-Kiskun megye, 1954. június 5. Gulyás János
szódásüvegek töltését végzi egy Bács-Kiskun megyei földműves-szövetkezet szikvízüzemében. A felvétel készítésének pontos helyszíne ismeretlen
Fotó: Tóth László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1947. május 31. Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkára (j) az angol tulajdonú Első Magyar Cérnagyár Részvény Társaság (XIII., Váci út 91.)
zászlóavatási ünnepségén. Rákosi Mátyás (1892–1971) a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, miniszterelnök (1952–1953). Első Magyar Cérnagyár Rt.: 1923-ban angol érdekeltségű vállalatként Angol-Magyar Cérnagyár Rt. néven alapították. Gyárát Újpesten, a Váci úton építette fel. 1949-ben államosították, a Pamutfonóipari Vállalat Cérnagyáraként működött, átszervezés után Újpesti Cérnagyár néven a MATERFIL Pamutfonóipari Vállalat gyáregysége. 1989-ben alakult rt.-vé
Fotó: Bass Tibor / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1960. augusztus 2.
Szikvizet szállít házhoz egy férfi a Közértből a szomszédos Bem rakparti irodaházba. A Közért egyik elődje az 1911-ben a drágaság megfékezésére létrehozott Budapest Székesfőváros Községi Élelmiszerárusító Üzem volt, amelynek ötven boltjában olcsó, jó minőségű húsárut kínált a főváros lakóinak. Az üzemet 1948-ban vonták össze másik három kereskedelmi vállalattal, 1948. május 7-én jelent meg kormányrendelet a Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt. létrehozásáról. A Közért május 15-én kezdte meg működését. Feladatának a közellátás biztosítását jelölték meg, a részvénytársaságból a következő évben lett „nemzeti vállalat”
Fotó: Kácsor László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1982. május 7.
Thuróczy Gyula szódás (b) Rákospalotán. Tíz éve készíti a szikvizet. Az egyszemélyes üzemben száz évvel ezelőtt is szódát gyártottak kézi meghajtású gépen, ma naponta négy-ötszáz literes üveget tölt meg a mester. Budapesten már csak néhány helyen foglalkoznak üveges szódavíz gyártásával
Fotó: E. Várkonyi Péter / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1982. május 7.
Idős asszony szódavizet vásárol Thuróczy Gyula szikvízgyártó kisiparos boltjában Rákospalotán, a XV. kerületben
Fotó: E. Várkonyi Péter / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1982. május 7.
Idős asszony szódavizet vásárol Thuróczy Gyula szikvízgyártó kisiparos boltjában Rákospalotán, a XV. kerületben
Fotó: E. Várkonyi Péter / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1982. május 7.
Thuróczy Gyula szódás (b) Rákospalotán. Tíz éve készíti a szikvizet. Az egyszemélyes üzemben száz évvel ezelőtt is szódát gyártottak kézi meghajtású gépen, ma naponta négy-ötszáz literes üveget tölt meg a mester. Budapesten már csak néhány helyen foglalkoznak üveges szódavíz gyártásával
Fotó: E. Várkonyi Péter / MTI Nemzeti Fotótár
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon