Csoda a hajógyárban

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Néhány pillanatig szájában forgatja a konzervszusit, majd kiköpi.

– Undorító, ebbe bele fogtok bukni – mondja Jézus.

Az utóbbi években Tokióban dolgozott, minőségellenőr volt egy hajógyárban, amit, miután csődbe ment, konzervgyárrá alakítottak. Főként halkonzervet gyártottak. Hajó vagy hal, egykutya, mindkettő a vízen úszik – mosolygott Jézus, amikor egy riporter az átalakításról faggatta.

Jézus néhány hete jött haza Tokióból, mert barátja a segítségét kérte. Péter hajógyára is a csőd szélére sodródott, s bár próbálták megmenteni, nem sikerült. Úgy gondolták, ha áttérnek valami olcsóbb termék gyártására, talán kimászhatnak a bajból.

Ma már csak néhány gép zaját hallani az elmúlt héten még teljes gőzzel dolgozó üzemben. A munkások többségét elküldték. Az előkészítőben csak a legkitartóbbak maradhattak. A gépolaj szaga beleette magát a bőrükbe, mégis ragaszkodnak ehhez a munkához, örülnek, hogy tegnap nem őket zavarták haza. A szomszédos üzemcsarnokban a legtöbb munkagépet leállították. A szanaszét hagyott hajóalkatrészek egy-egy naplóbejegyzés darabkái is lehetnének a korábban prosperáló gyár életéből. Délután lesz a nagytakarítás.

A még működő szalagok olyanok, mint a foghíjas ember mosolya. Itt-ott tűnik fel rajtuk egy-egy doboz. A sápadt, beesett arcú, bekötött fejű munkásnő arra gondol: holnap talán már ezt a gépet is leállítják, ő pedig szégyenszemre munkanélküliként mehet haza a falujába.

A hegesztőrészlegen egy bajuszos férfi nótákat énekel. Alig hallani a nagy zajtól. Szereti ezt a munkát, az élete a hajógyár. Egyelőre nem mert szólni a feleségének a csődről, abban bízik, hogy az átalakított üzemben is foglalkoztatják. Mert azt hallotta, hogy ezentúl konzervszusit készítenek majd ezen a helyen. Bár a halat mindig is utálta, de – csakúgy, mint Jézus – ő is arra jutott: mivel a hajónak és a halnak is köze van a vízhez, nagy bajba nem kerülhet. Legfeljebb átképezi magát, ha nagyon kell, gondolta, miközben a táskájába csempészett egy alkatrészt. Nem ez volt az első eset, hogy elcsent valamit a hajógyárból. Amit kivitt, azt eladta, abból lett a balatoni telkük.

– Tudok olcsón import lazacot. Ha lemossuk valami erős fertőtlenítővel, senki nem tudja meg, hogy zöldült. Ez megmenthet bennünket – javasolta minap a helyettese Péternek, miután végleg eldöntötték, hogy hajóról halra váltanak. Úgy számolták, ha eladják a hajókészítéshez szükséges gépeket, alkatrészeket és egyebeket, abból bőven kijön a konzervgyártáshoz szükséges gépsor, sőt a lejárt szavatosságú lazacra is futja. Indulásnak ez épp elég, mondta az igazgatóhelyettes.

Péter, miután meghallgatta az ötletet, néhány nap haladékot kért. Aztán rábólintott: készítsék el a prototípust. A zöld lazacot kezelésbe vették, majd még zöldebb, algához hasonló, de valamivel olcsóbb cuccba tekerték. A gyártósoron az egyik munkásnő egész nap hányt. Több időt töltött a mosdóban, mint a szalag mellett. Ráadásul hulla fáradt volt, mert előző nap húszórás gyorstalpalón kellett részt vennie, ahol másik tizenkilenc asszonnyal és férfival együtt villámgyorsan átképezték hajógyártásról szusikészítésre. Arra is figyelmeztették őket: ha eljár a szájuk az új termékről, repülnek.

A szalagról legördülő első doboz konzervszusit maga a nagyfőnök vette kézbe.

– Van egy barátom. Világot látott minőségellenőr. Elhívom, tesztelje az új terméket – mondta, és már tárcsázta is Jézus számát. Az igazgatót és Jézust annak idején én mutattam be egymásnak. Könyvet írtam a hajógyárakról. A kötet bemutatóján puccos fogadást rendeztek Péterék, ahová magammal vittem Jézus barátomat. Gyorsan egy hullámhosszra került a gyárigazgatóval. Azóta tartják a kapcsolatot. Most éppen az új könyvemhez gyűjtök alapanyagot, ezért kísértem el Jézust a konzervszusit tesztelő útjára. A nevem Lukács, még be sem mutatkoztam. A világot látott minőségellenőr egyébként ezúttal sem köntörfalazott, kimondta a végítéletet: a konzervszusi pocsék.

Jézus meg én a folyóparton sétálunk. Felmérjük a terepet, próbáljuk menteni a menthetőt, kitalálni, mi húzná ki a csávából a gyárat. A prototípusként legyártott konzervszusit az éjszaka leple alatt mind egy szálig bedobáltuk a Péter nagyapjának elhagyott telkén álló pottyantós vécébe. Az igazgató egy kicsit siránkozott miatta, de aztán belátta, ez sem húzhatta volna ki őket a bajból. Szóval a zöld lazacot eltüntettük, elsirattuk, továbbléptünk.

Jézussal a lassú sodrású folyót bámuljuk, amelyben állítólag néhány hónapja még hemzsegtek a pikkelyesek. A gyári munkások azt mesélték, a kis hajómaketteket is mind itt úsztatták. Így pihenték ki a fárasztó fizikai munkát. De most olyan a meder, mint egy vízzel feltöltött ravatalozó, néma és bizarr. Jézus közelebb lép a parthoz, úgy tesz, mintha a szemével meg akarná röntgenezni a folyót. Néhánypercnyi szemlélődés után – ami alatt én szorgalmasan jegyzetelek – határozott mozdulattal belenyúl a vízbe. Nem hiszem, hogy kezet akar mosni, inkább felfedezett valamit. Ha szerencsénk van, halat talált. Amennyiben kiderül, hogy több is van belőle a folyóban, talán kifoghatjuk őket, és abból csinálhatjuk a konzervszusit. Közelebb lépek, Jézus tenyere csillog, olyan, mintha dicsfény keretezné. Miután a vízből kiemeli a tenyerét, jól kivehető, hogy aranypikkelyű halacskát fogott. A kis állat riadtan bámul. Ha ember lenne, azt gondolnám, mindjárt sírva fakad vagy könyörögni kezd.

– Ilyet még nem láttam – hümmög Jézus. – Akváriumba nagy lenne, szusinak meg kicsi. Az aranyhal megköszörüli a torkát, és megszólal.

– Ha elengedsz, teljesítem három kívánságodat!

– Na jó, előző este Pesten buliztunk, de arra nem emlékszem, hogy beszívtunk volna. Dörzsölöm a szemem, közelebb hajolok, olyan vagyok, mint egy rövidlátó és hitetlenkedő Columbo felügyelő. Ahogy arcom a sugárzó pikkelyes felé közelít, újra megszólal.

– Te húzzál innen, nem hozzád beszélek!

Barátom a kezében tartja a kopoltyús állatkát. Aztán bal kezével gyengéden megsimogatja a halacska hátát, és megkérdezi: – Van időm holnapig átgondolni a dolgot, vagy most kell mondanom a kívánságokat? – Jézus sosem volt kapkodós, hebehurgya alak. Láthatóan most is a legjobb döntést szeretné meghozni. Aggódom, nehogy elpazarolja a kéréseket másokra, mielőtt magának legalább egy új autót kérne. A régi Suzukija a múltkor leállt alatta Olaszországban. Pár perc alatt visszaérünk a gyárba, ahol Jézus mítinget hív össze. Az elmúlt héten még háromszázan tolongtak volna a hetvenes éveket idéző kultúrteremszerű helyiségben, ma már csak százan ácsorognak itt. Van, aki egyik lábáról a másikra áll, más a fülét piszkálja, egy pedig némán imádkozik, nehogy most jelentsék be, hogy se hajó, se szusi. Az emberek értetlenül bámulnak az idegen minőségellenőrre. Majd hirtelen magasba emeli az aranyhalat.

– Mondjál nekik valamit! – biztatja az állatot.

– Nem vagyok bazári majom – méltatlankodik a hal –, a hitetleneknek pedig azt üzenem, menjenek a sunyiba!

– Látjátok – mondja Jézus –, csodatévő aranyhalat fogtam. Megmenekültünk, csak kívánnunk kell, és újra jól megy majd a hajógyár vagy a szusiüzem vagy amit csak akartok. – A csillogó állat láttán sokan elbizonytalanodnak, vannak, akik hisznek Jézusnak, mások azt ordítják: – Húzzál haza!

A színpad mellett állva figyelek. Arra gondolok, ez aztán jó kis fejezet lesz majd a könyvemben. Biztos vagyok benne, Jézus nem haragszik a hitetlenkedőkre, sőt magában már azon mosolyog, mennyire meg lesznek lepve holnap, amikor a csodahalnak köszönhetően megmenekül a gyár. Mert naná, hogy ez lesz az első kívánsága. Amikor a dolgozók zúgolódni kezdenek, Péter, az igazgató a színpadon terem. Fehér köpeny van rajta, néhány perce még üzembejáráson volt. Ott értesült az aranyhalról. Jézus maga újságolta el neki a csodát. Az igazgató a lelkes szónokot készül megvédeni, mert attól tart, a hitehagyott munkások meglincselik. Próbálja minél egyszerűbben tolmácsolni Jézus fennkölt szavait. Miután a dolgozók megértik, a csodahalnak köszönhetően másnap talán újra indulhatnak a leállított gépek, kissé alább hagy a haragjuk. A délutánra kiadott jutalomszabadság és az egy-egy ajándék sör végképp lecsillapítja őket.

Miután az utolsó munkás is elhagyja az üzemet, Jézus a kopoltyúst nagy dunsztosüvegbe teszi, friss vizet enged rá, eleséget szór be neki, aztán az alkalmi akváriumot az igazgatói irodába viszi. Az ajtót gondosan bezárja, a kulcsot zsebre teszi.

– Nem rúgtunk be, ez a jószág tényleg beszél – néz rám mosolyogva, miközben a szállodai szobánkban a kezünket mossuk. Reggel a gyárban óriási zűrzavar fogad bennünket. Betörtek az igazgatóhoz és ellopták az aranyhalat. Persze hogy elvitték, már előző este lefogadtam volna, hogy ez történik. Az a sok gyanús alak, akit tegnap láttam... Eleve elrendelt volt a bűncselekmény.

– Ne hívjatok rendőrt, kiderítem, ki a tolvaj – mondja Jézus Péternek.

Újabb gyűlést hívnak össze, barátom a színpadon áll és szónokol. Arra próbálja rávenni a dolgozókat, jelentkezzen a tolvaj. A csend felettébb gyanús. Valaki megbotlik egy székben, az nagy robajjal feldől. Ha láttam volna, ki döntötte fel, közelebb kerülhetnénk a tolvajhoz. Szerintem az illető ki akart sunnyogni a teremből. Bár tegnap még együtt fújták, hogy Jézus takarodjon haza, most mindenki úgy méregeti egymást, mintha az anyja gyilkosát keresné.

– Ha a tolvaj önként feladja magát, és sértetlenül visszaadja az aranyhalat, eltekintünk a büntetéstől! – ígéri a minőségellenőr. De senki nem vállalja magára a lopást. Jézusról azt pletykálják, az igaz emberek feltétel nélkül mindenhová követik. Most ezt a dolgot készül kihasználni.

– Ezt mindenképp jegyezd fel! – fordul hozzám. – Figyelj és tanulj! A hívásomra mind elindul, csak egy marad itt. Az lopta el a csodatevő állatot.

Megköszörüli a torkát, lesimítja kissé kócos haját, majd előrehajol, mintha közelebb akarna kerülni ahhoz a száz, kitágult pupillával bámuló emberhez.

– Kövessetek engem! – szól, majd elindul az ajtó felé, amely felett ott a felírat: Kijárat. A munkások, akár egy bedrogozott birkanyáj, egyszerre indulnak meg. Egy sovány, ráncos arcú asszony marad a színpad előtt. Amikor Jézus hátranéz, a nő elégedetten megnyalja az ajkát. Ő az!, ordítanak a munkások, ő ette meg a csodatévő halat! A nő álmosan pislog és megtörli a száját.

A sarokból matatás hallatszik. Jézus odasiet. Az aranyhal épp egy hajómakettet rak össze. – Bocsi, hogy leléptem – fordul Jézushoz –, de mielőtt hozzáfogok a hajógyár feltámasztásához, gondoltam, még játszom egy kicsit. Ugye nem gond?

Budapest, 1959. szeptember 1. A Gh. Dej Hajógyár dolgozói vállalták, hogy a pártkongresszus tiszteletére 12 hónap alatt két új típusú, 1200 tonnás Duna-tengerjáró hajót készítenek el. Az első hajót a vállalásnak megfelelően, szeptember 1-jén bocsátották vízre. A képen: a hajógyár munkásai a vízre bocsátáson, mögöttük a második hajó, amelyet december végén fejeznek be
Budapest, 1959. szeptember 1. A Gh. Dej Hajógyár dolgozói vállalták, hogy a pártkongresszus tiszteletére 12 hónap alatt két új típusú, 1200 tonnás Duna-tengerjáró hajót készítenek el. Az első hajót a vállalásnak megfelelően, szeptember 1-jén bocsátották vízre. A képen: a hajógyár munkásai a vízre bocsátáson, mögöttük a második hajó, amelyet december végén fejeznek be
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1962. szeptember 21. Készülő tengerjáró hajók az újpesti hajógyárban
Budapest, 1962. szeptember 21. Készülő tengerjáró hajók az újpesti hajógyárban
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1962. szeptember 21. Megmunkálják a hajócsavaröntvényeket az újpesti hajógyárban
Budapest, 1962. szeptember 21. Megmunkálják a hajócsavaröntvényeket az újpesti hajógyárban
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1954. november 2. B. Szilágyi István sztahanovista hajókovács brigádvezető és felesége hegeszt az 56-os számú hajón a Gheorghiu-Dej Hajógyárban rendezett forradalmi műszakon.  Gheorghiu-Dej Hajógyár: a Ganz Danubius Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár-konszernt 1948-ban felosztották, a hajógyár Ganz Hajógyár néven működött tovább. 1951–1962 között Gheorghiu-Dej Hajógyár, majd a Magyar Hajó- és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége nevet viselte, 1985-ben Ganz Danubius Hajó- és Darugyár lett
Budapest, 1954. november 2. B. Szilágyi István sztahanovista hajókovács brigádvezető és felesége hegeszt az 56-os számú hajón a Gheorghiu-Dej Hajógyárban rendezett forradalmi műszakon. Gheorghiu-Dej Hajógyár: a Ganz Danubius Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár-konszernt 1948-ban felosztották, a hajógyár Ganz Hajógyár néven működött tovább. 1951–1962 között Gheorghiu-Dej Hajógyár, majd a Magyar Hajó- és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége nevet viselte, 1985-ben Ganz Danubius Hajó- és Darugyár lett
Fotó: Pap Jenő / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1960. október 25. A Gheorghiu-Dej hajógyárban vízre bocsátottak egy 1200 tonnás, szovjet exportra készült hajót. A képen: vízre bocsátás előtt az év utolsó előtti hajója
Budapest, 1960. október 25. A Gheorghiu-Dej hajógyárban vízre bocsátottak egy 1200 tonnás, szovjet exportra készült hajót. A képen: vízre bocsátás előtt az év utolsó előtti hajója
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1959. szeptember 10. Az Óbudai Hajógyárban elkészült az első dízelmotoros folyami-tavi személyhajó, amelyet korszerű navigációs és híradástechnikai berendezésekkel szereltek fel. A gyárban megkezdték a vontatóhajóknál gazdaságosabban üzemeltethető folyami tolóhajók sorozatgyártását is. A képen: sorozatban készülnek a tolóhajók a sólyatéren
Budapest, 1959. szeptember 10. Az Óbudai Hajógyárban elkészült az első dízelmotoros folyami-tavi személyhajó, amelyet korszerű navigációs és híradástechnikai berendezésekkel szereltek fel. A gyárban megkezdték a vontatóhajóknál gazdaságosabban üzemeltethető folyami tolóhajók sorozatgyártását is. A képen: sorozatban készülnek a tolóhajók a sólyatéren
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1955. május 23. A Lengyelország számára épített tengeri személyszállító motoros hajó, a Mazowsze a Gheorghiu-Dej Hajógyár (1962-től Magyar Hajó- és Darugyár) újpesti öblében horgonyoz. A hajó 1955-ben készült el, és hajócsavarjait két darab, 800 lóerős Láng-dízelmotor forgatta
Budapest, 1955. május 23. A Lengyelország számára épített tengeri személyszállító motoros hajó, a Mazowsze a Gheorghiu-Dej Hajógyár (1962-től Magyar Hajó- és Darugyár) újpesti öblében horgonyoz. A hajó 1955-ben készült el, és hajócsavarjait két darab, 800 lóerős Láng-dízelmotor forgatta
Fotó: Petrovits László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1956. február 15. Az Óbudai Hajógyár dolgozóinak küzdelme a nagy hideggel
Budapest, 1956. február 15. Az Óbudai Hajógyár dolgozóinak küzdelme a nagy hideggel
Fotó: Hollenzer Béla / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1961. május 19. A Gheorghiu-Dej Hajógyár legújabb, öttonnás sólyatéri daruját Makai László és Kiss Gyula kezeli. Sokrétű munkájuk nagy figyelmet és ügyességet kíván. A képen: kilátás a sólyatérre a darukezelő fülkéjéből 
Budapest, 1961. május 19. A Gheorghiu-Dej Hajógyár legújabb, öttonnás sólyatéri daruját Makai László és Kiss Gyula kezeli. Sokrétű munkájuk nagy figyelmet és ügyességet kíván. A képen: kilátás a sólyatérre a darukezelő fülkéjéből 
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1961. május 19. A Gheorghiu-Dej Hajógyár legújabb, öttonnás sólyatéri daruját Makai László és Kiss Gyula kezeli. Sokrétű munkájuk nagy figyelmet és ügyességet kíván. A képen: a hajócsavar beemelése kényes feladat
Budapest, 1961. május 19. A Gheorghiu-Dej Hajógyár legújabb, öttonnás sólyatéri daruját Makai László és Kiss Gyula kezeli. Sokrétű munkájuk nagy figyelmet és ügyességet kíván. A képen: a hajócsavar beemelése kényes feladat
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1966. február 7. A Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységében vízre bocsátják az idei évben elkészült első tengerjáró hajót. Az 1200 tonnás, 62-es számú hajó vízre bocsátása a vastag jégpáncél miatt késett, de most is jégtörő hajó készített helyet a jégtáblák között a vízre csúszó hajótestnek
Budapest, 1966. február 7. A Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységében vízre bocsátják az idei évben elkészült első tengerjáró hajót. Az 1200 tonnás, 62-es számú hajó vízre bocsátása a vastag jégpáncél miatt késett, de most is jégtörő hajó készített helyet a jégtáblák között a vízre csúszó hajótestnek
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1960. augusztus 18. Kalmár Ferenc, az Óbudai Hajógyár szakmunkása megmutatja fiatal kollégájának egy tolatóhajó modelljét. Az első hajót 125 évvel ezelőtt bocsátották vízre az Óbudai Hajógyár sólyájáról
Budapest, 1960. augusztus 18. Kalmár Ferenc, az Óbudai Hajógyár szakmunkása megmutatja fiatal kollégájának egy tolatóhajó modelljét. Az első hajót 125 évvel ezelőtt bocsátották vízre az Óbudai Hajógyár sólyájáról
Fotó: Kácsor László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1960. május 17. Csergő János kohó- és gépipari miniszter Kossa István közlekedés- és postaügyi miniszter jelenlétében a Gheorghiu-Dej Hajógyárban vízre bocsájtotta az 1300 tonnás, Csepel nevű új Duna-tengerjáró hajót
Budapest, 1960. május 17. Csergő János kohó- és gépipari miniszter Kossa István közlekedés- és postaügyi miniszter jelenlétében a Gheorghiu-Dej Hajógyárban vízre bocsájtotta az 1300 tonnás, Csepel nevű új Duna-tengerjáró hajót
Fotó: Mező Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
Sződliget, 1963. augusztus 27. A Táncsics Mihály úszódaruval vízre emelik az Arács vízibuszt Sződligetnél. Az alumíniumszerkezetű vízibuszok építése 1956-ban kezdődött meg az 1953-ban létesült váci Dunai Hajógyárban. A vízibuszokat mind a Dunán, mind a Balatonon alkalmazták, és számos országba exportálták őket. Ezek a hajók közúton is szállíthatók voltak, így több olyan zárt víztározón és tavon is megjelentek, ahová egyébként vízi úton nem juthattak volna el. 1962-ben a váci üzem a Magyar Hajó- és Darugyár része lett Váci Gyáregység néven. A gyáregység a hatvanas években a vízibuszok tengeri változatát is elkészítette. A gyár harmincéves működése alatt összesen 77 vízibusz épült
Sződliget, 1963. augusztus 27. A Táncsics Mihály úszódaruval vízre emelik az Arács vízibuszt Sződligetnél. Az alumíniumszerkezetű vízibuszok építése 1956-ban kezdődött meg az 1953-ban létesült váci Dunai Hajógyárban. A vízibuszokat mind a Dunán, mind a Balatonon alkalmazták, és számos országba exportálták őket. Ezek a hajók közúton is szállíthatók voltak, így több olyan zárt víztározón és tavon is megjelentek, ahová egyébként vízi úton nem juthattak volna el. 1962-ben a váci üzem a Magyar Hajó- és Darugyár része lett Váci Gyáregység néven. A gyáregység a hatvanas években a vízibuszok tengeri változatát is elkészítette. A gyár harmincéves működése alatt összesen 77 vízibusz épült
Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár