Fagyizni szerelem, fagyizni gyógyulás

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Ül Audrey Hepburn Rómában, a Spanyol lépcsőn, és úgy nyal bele – mit nyal, szinte harap – a bal kezében tartott olasz fagylaltba, hogy az ember nem tudja eldönteni: a mozdulatba, a fagyiba vagy Anna hercegnőbe lesz előbb szerelmes. A filmtörténet 1953-as klasszikusában a Gregory Peck által játszott amerikai újságírónak adatik meg az all in, vagyis a mozdulat, fagyi, hercegnő kombóba való „beleszerelmesedés”.

Bármennyire is adja magát a sztori, de már most el kell oszlatni egy tévhitet: a fagyi nem olasz találmány, sőt nem is európai. Az első fagylaltot valószínűleg 5 ezer éve a kínaiak készítették, a leírások szerint jégből (hóból), tejből és gyümölcsből összemixelve. Sikerét mi sem jelzi jobban, hogy az egyiptomi társadalom éppúgy imádta, mint Nagy Sándor katonái vagy Hippokratész betegei. S ha már a rómaiak! Állítólag Néró császár rózsavízzel és mézzel bolondította meg kedvenc fagyiját.

Magyarországra is itáliai közvetítéssel jutott el a fagylalt, ugyanis Mátyás király felesége, Beatrix, aki a nápolyi király leánya volt, amikor Magyarországra érkezett, hatalmas udvartartást hozott magával. Voltak köztük mesterszakácsok és cukrászok egyaránt – így a fagylalt sem maradhatott odahaza. Közkedveltté viszont a török korban lett: a mozgóárusoknak köszönhetően eljutott a szegényebb rétegekhez is. A törökök mézízű sörbetje, amit Arany János oly csodálatosan megörökített a Szondi két apródja című költeményében, ekkor indult országhódító útjára.

A gasztrotudósok szerint az első fagyireceptek sokkal később, csak a 18. század végén jelentek meg egy erdélyi szakácskönyvben, és érdekes módon két ízről szóltak: az eperről és a pisztáciáról.

Azóta viszont a világon szinte mindenütt hódít a fagyi, és annak iparosított változata, a jégkrém. Óvodától egyetemig, Nemzeti Dohánybolttól Michelin-csillagos étteremig mindenhol vásárolhatunk hűsítő, gyógyító finomságot.

Igen, a fagyi gyógyít és boldoggá tesz! Ki ne emlékezne egy másik ikonikus film nagyjelenetére, amikor – a szintén bal kézzel fagyizó – Forrest Gump a kórházi ágyban fekve vaníliaízű fagyit kínál a szintén sebesült Dan hadnagynak. A fagylalt, a közös fagyizás életet menthet: szó szerint ritkábban, átvitt értelemben viszont minden élethelyzetben.

Budapest, 1952. június 19. A Szabadság strand kerítésénél fagylaltot vesznek egy árustól.
Budapest, 1952. június 19. A Szabadság strand kerítésénél fagylaltot vesznek egy árustól.
Fotó: Jónás Pál / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1954. május 25. Ignáczi Antal és Csukai Dezső áruszállítók motoros szállítókocsival viszik a cukrászdákba a fagylaltot a Cukrászati Gyár fagylaltüzeméből.
Budapest, 1954. május 25. Ignáczi Antal és Csukai Dezső áruszállítók motoros szállítókocsival viszik a cukrászdákba a fagylaltot a Cukrászati Gyár fagylaltüzeméből.
Fotó: Mező Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1956. június 28. A XIII. kerületi Tanács által berendezett Gyermekkert a Rákosi Mátyás Művelődési Ház közelében.
Budapest, 1956. június 28. A XIII. kerületi Tanács által berendezett Gyermekkert a Rákosi Mátyás Művelődési Ház közelében.
Fotó: Kőrösi Ida / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1956. június 14. Idős házaspár frissítőt vásárol a II. kerületi Vendéglátóipari Vállalat árusától a Fény utcai piacon.
Budapest, 1956. június 14. Idős házaspár frissítőt vásárol a II. kerületi Vendéglátóipari Vállalat árusától a Fény utcai piacon.
Fotó: Müller Lajos / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1959. július 28. Fiatal nő fagylalttal etet egy kutyát a kánikulai melegben a Belvárosban a Felszabadulás téren (1991-től Ferenciek tere).
Budapest, 1959. július 28. Fiatal nő fagylalttal etet egy kutyát a kánikulai melegben a Belvárosban a Felszabadulás téren (1991-től Ferenciek tere).
Fotó: Vadas Ernő / MTI Nemzeti Fotótár
Bana, 1959. június 24. Gyerekek állnak sorba fagylaltért a tízéves megalakulását ünneplő Búzakalász Termelőszövetkezet Melkovics pusztai majorjában.
Bana, 1959. június 24. Gyerekek állnak sorba fagylaltért a tízéves megalakulását ünneplő Búzakalász Termelőszövetkezet Melkovics pusztai majorjában.
Fotó: Bajkor József / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1960. május 18. Szultán, az elefánt fagylaltot kér a fagylaltárustól a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Budapest, 1960. május 18. Szultán, az elefánt fagylaltot kér a fagylaltárustól a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Fotó: Mikó László / MTI Nemzeti Fotótár
Dömsöd, 1960. augusztus 26. Kontra János traktoros munkatársaival fagylaltozik a cukrászda előtt.
Dömsöd, 1960. augusztus 26. Kontra János traktoros munkatársaival fagylaltozik a cukrászda előtt.
Fotó: Müller Lajos / MTI Nemzeti Fotótár
Szentendre, 1964. augusztus 26. Fagylaltot fogyaszt egy teli kosarakkal a Duna menti kisváros egyik utcáján haladó nő.
Szentendre, 1964. augusztus 26. Fagylaltot fogyaszt egy teli kosarakkal a Duna menti kisváros egyik utcáján haladó nő.
Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Szeged, 1973. május 29. Fagylaltoznak Szeged új lakónegyedének, a Tarján városrészen épülő lakótelepnek a lakói.
Szeged, 1973. május 29. Fagylaltoznak Szeged új lakónegyedének, a Tarján városrészen épülő lakótelepnek a lakói.
Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Tapolca, 1974. március 22. Fagylaltozó fiatalok a városközpont új eszpresszója előtt. A vulkanikus bazalt hegyekkel övezett Tapolcai-medence környéke már a rómaiak előtt is lakott volt, bár az első okleveles említés csak 1272-ből való. Tapolca napjainkban nemcsak gyógy- és üdülőhely, amely természeti érdekességei és kultúrtörténeti hagyományai miatt igen látogatott, hanem iparosodik is: Tapolcára került a bakonyi bauxitbánya központja, s itt építette fel egyik üzemét a Bakony Művek is.

Fotó: Bisztray Károly / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1988. július 5. Apa és fia fagylaltoznak a kánikulában, egy fa tövében ülve.
Budapest, 1988. július 5. Apa és fia fagylaltoznak a kánikulában, egy fa tövében ülve.
Fotó: Krista Gábor / MTI Nemzeti Fotótár