Lábujjhegyen pipiskednek, terpesztenek, tárogatnak

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Barátai úgy gondolták, megviccelik Frándi Jóskát, csak azzal nem számoltak, hogy a jámbor lélek soha nem tapasztalt változáson megy keresztül. Jóskáról mindenki tudta, hogy szereti a színházat. A beszédeset. Az olyat, amiben a színészek nem táncolnak, nem énekelnek. A musicalt unta, a balettről pedig azt mondta, hogy szemérmetlen magamutogatás. Kijönnek a férfiak, billegnek a nők, lábujjhegyen pipiskednek, terpesztenek, tárogatnak, lábuk között csomagként feszül férfiasságuk szimbóluma, nőiességüket csupán vékony szövet takarja, és ráadásul mintha az is csak a semmi volna.

Ha a tévében balett ment, Jóska arrébb kapcsolt, ha az újságban balettművészeket látott, a lapot bekészítette gyújtósnak, és amikor megtudta, hogy unokaöccse balettképzőbe jár, onnantól kezdve a rokonokat sem látogatta.

Jóska amúgy tejet szállított, kenyeret, mindenféle élelmiszert. Ha kellett, kiugrott külföldre is, bármit behozott, amit a határon átengedtek, időnként olyat is, amiért amúgy falhoz állították volna. Mindent szeretett, amit az életben örömként élt meg, a kocsmában pedig a harmadik sörnél, ahogyan a stoptáblánál, mindig megállt. Csak a balett, azzal békétlenkedett.

Így történt, hogy Jóskát a születésnapján színházba vitték a barátai. A férfi havonta kétszer mindig beutazott a városba, megnézett egy-egy előadást. Magamba szívom a kultúrát, mondogatta, s miután visszatért, napokon át beszélt Csehovról, őrült királyokról, elhagyott szeretőkről, a színészek nevét kívülről fújta. Tudta, ki milyen színdarabban játszik, milyen karakter áll neki a legjobban, és egyszer azt is felvetette, hogy valaki írhatna vígjátékot a falujuk életéről, azon a fél ország szakadna a röhögéstől.

Azon a szerda késő délutánon összegyűltek a barátok. Jóskának azt mondták, a színházban fő helyet kap, ünnepeltként páholyból nézheti az előadást. Egyvalamit nem árultak el neki: ez nem beszédes színház lesz.

Miután a nézőtéren kihunytak a fények, és felcsendültek az első dallamok, Jóska rémülten pillantott hátra. A páholyban csak ők ültek, Jóskát beszorították az első sorba, mindjárt a falhoz, esélye se legyen a menekülésre.

Amikor megjelent az első táncos, testhez tapadó ruhában, Jóska a székből megemelkedett, de a barátai visszanyomták. Ujjukat szájuk elé tették, az ünnepeltet csendre és nyugalomra intették. Jóska rémült tekintetét látva, persze, vigyorogtak, de a férfi fülébe azt suttogták, hogy ne zavarja mások műélvezetét, ne tegye tönkre senki estéjét, szórakozását.

Jóska visszasüppedt a székbe. Válla bezuhant, sóhajtozott. Ujjával a korlátot markolászta. Még a szemét is behunyta. Látni sem akarta, mi történik a színpadon, s közben azon töprengett, hogyan álljon bosszút a visszafogott nevetéstől puffadt arcú barátain. S miközben szájába a bosszú édesen keserű nyála gyűlt, légzése fokozatosan elmélyült, szívverésének ritmusa lelassult, elméjének piros bársonyfüggönyén keresztül egyre erősebben hallotta az előadás muzsikáját.

Először arra figyelt fel, hogy az milyen éteri. Aztán arra, hogy a zene bekúszik a bőre alá. Szinte vágyott arra, hogy ölelkezzen a harmóniákkal, majd az érzés úgy elhatalmasodott rajta, hogy már a szemét sem tudta csukva tartani.

Lassan eszmélt. Szempilláinak szorítása engedett.

Először éles, mindent elvakító fényt látott. A színpadról mintha a Nap korongja bámult volna rá. Aztán a fényből előtűntek az angyalok. A táncosokat légies, égi lénynek látta.Láthatatlan szárnyakon repültek, úsztak a levegőben. Neki fájt, amikor látta őket visszazuhanni a színpadra. Fájdalmat érzett, felfoghatatlan szomorúságot. Úgy érezte, a színház falai a végtelenbe nyúlnak, ő pedig ott állt a végtelen mindenség közepén.

Ekkor törtek rá az emlékek. Rég elfeledett, eddig a múlt fogságában raboskodó érzelmek. A lány alakja tűnt fel előtte, aki tíz éve elhagyta. Elköltözött, messzire, két országgal arrébb. Eddig mindig a szíve szorult össze attól, ha rá gondolt, most az sem fájt neki, hogy látta. Az árny szertefoszlott, helyén rég eltemetett szülei állak. Beszéltek hozzá, ködfátyoltenyerükkel integettek. Mi történik, kérdezte Jóska önmagától, miközben sorra tűntek elé a múlt dolgai. Néha csak egy mozdulat, máskor egy illat, hangok és gondolatok. S amikor már úgy érezte, hogy a lelke csordultig telt boldogsággal, arra eszmélt, hogy székéből felállva tapsol. Ütemesen, együtt a közönséggel.

A színpadon a táncosok meghajoltak, visszatértek többször is, majd amikor a függöny a mélybe hullt, Frándi Jóska úgy érezte, hogy az élet nem is lehetne ennél tökéletesebb. A barátai meg úgy néztek rá, mintha kísértetet láttak volna. Jóska szemére hatalmas könnycsepp gyűlt, és egymás után megölelte barátait, s közben ezt gondolta: ez hát a balett, végre megértette, mitől ilyen csodálatos. Hálával gondolt azokra, akikben korábban a tárgyiasult szemérmetlenséget látta.

Hazafelé az autóban homlokát az ablaküvegnek támasztotta. Az elsuhanó sötétséget bámulta, és úgy érezte, megint megértett valamit az univerzum lényegéből. Elméjét szabadnak és végtelennek érezte. Odakint az éjszaka minden árnya csillagfény függöny előtt táncolt.

Budapest, 1952. február 18. Hidas Hedvig táncosnő, balettmester a nyolc- és kilencéves fiú növendéket oktatja az Állami Balettintézetben.
Budapest, 1957. június 3. Fischer Edit, Kiss Erika és Streba Zsuzsa növendékek (b-j) külföldi szaklapot nézegetnek az öltözőben. Képesítő és évzáró vizsgára készülnek az Állami Balettintézet végzős növendékei.
Budapest, 1957. június 3. Fischer Edit, Kiss Erika és Streba Zsuzsa növendékek (b-j) külföldi szaklapot nézegetnek az öltözőben. Képesítő és évzáró vizsgára készülnek az Állami Balettintézet végzős növendékei.
Fotó: Horváth Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1954. március 16. Szentpál Olga tánctanár történelmi társastáncot oktat az Állami Balettintézet II. osztályában.
Budapest, 1954. március 16. Szentpál Olga tánctanár történelmi társastáncot oktat az Állami Balettintézet II. osztályában.
Fotó: Reismann Mariann / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1957. június 3. Nádasi Ferenc balettmester Sipeky Levente és Gombkötő Erzsébet gyakorlatát ellenőrzi. Képesítő és évzáró vizsgára készülnek az Állami Balettintézet végzős növendékei.
Budapest, 1957. június 3. Nádasi Ferenc balettmester Sipeky Levente és Gombkötő Erzsébet gyakorlatát ellenőrzi. Képesítő és évzáró vizsgára készülnek az Állami Balettintézet végzős növendékei.
Fotó: Horváth Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1968. április 1. Seregi László koreográfus Aaron Hacsaturján: Spartacus című művének zenéjére készített háromfelvonásos balettjét próbálják a Magyar Állami Operaház balettművészei.
Budapest, 1968. április 1. Seregi László koreográfus Aaron Hacsaturján: Spartacus című művének zenéjére készített háromfelvonásos balettjét próbálják a Magyar Állami Operaház balettművészei.
Fotó: Keleti Éva / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1970. június 1. Róna Viktor, az Állami Operaház Kossuth-díjas szólótáncosa, balettmester órát tart a VIII. évfolyamos növendékeknek. Az Állami Balettintézet, amelyben az Operaház vezető táncosai, balettpedagógusok tanítják a jövő táncosait, 1970-ben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját.
Budapest, 1970. június 1. Róna Viktor, az Állami Operaház Kossuth-díjas szólótáncosa, balettmester órát tart a VIII. évfolyamos növendékeknek. Az Állami Balettintézet, amelyben az Operaház vezető táncosai, balettpedagógusok tanítják a jövő táncosait, 1970-ben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját.
Fotó: Keleti Éva / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1975. május 2. Balettóra az 1950-ben megalakult Balettintézetben. Az elmúlt negyed évszázad alatt százkilencvenegyen nyertek itt táncművész diplomát. 1971-től néptánc tagozat is indult, mely a hivatásos együttesek számára képzett táncosokat. A balettintézet hallgatói a szaktantárgyakon kívül a kilenc évfolyam alatt az intézeten belül végzik el az általános és középiskolai tanulmányaikat.
Budapest, 1975. május 2. Balettóra az 1950-ben megalakult Balettintézetben. Az elmúlt negyed évszázad alatt százkilencvenegyen nyertek itt táncművész diplomát. 1971-től néptánc tagozat is indult, mely a hivatásos együttesek számára képzett táncosokat. A balettintézet hallgatói a szaktantárgyakon kívül a kilenc évfolyam alatt az intézeten belül végzik el az általános és középiskolai tanulmányaikat.
Fotó: Danis Barna / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1982. szeptember 23. Spillmann Jeanette és Gebhardt Andrea svájci növendékek a próbaterem tükörfalánál gyakorolnak az Állami Balettintézetben, ahol az 1982/83-as tanévben külföldi hallgatóknak is indítottak osztályokat.
Budapest, 1982. szeptember 23. Spillmann Jeanette és Gebhardt Andrea svájci növendékek a próbaterem tükörfalánál gyakorolnak az Állami Balettintézetben, ahol az 1982/83-as tanévben külföldi hallgatóknak is indítottak osztályokat.
Fotó: Benkő Imre / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1975. május 2. Balettóra az elsős leányoknál az 1950-ben megalakult Balettintézetben. Az elmúlt negyed évszázad alatt százkilencvenegyen nyertek itt táncművész diplomát. 1971-től néptánc tagozat is indult, mely a hivatásos együttesek számára képzett táncosokat. A balettintézet hallgatói a szaktantárgyakon kívül a kilenc évfolyam alatt az intézeten belül végzik el az általános és középiskolai tanulmányaikat.
Budapest, 1975. május 2. Balettóra az elsős leányoknál az 1950-ben megalakult Balettintézetben. Az elmúlt negyed évszázad alatt százkilencvenegyen nyertek itt táncművész diplomát. 1971-től néptánc tagozat is indult, mely a hivatásos együttesek számára képzett táncosokat. A balettintézet hallgatói a szaktantárgyakon kívül a kilenc évfolyam alatt az intézeten belül végzik el az általános és középiskolai tanulmányaikat.
Fotó: Danis Barna / MTI Nemzeti Fotótár


  • Hírek
  • Hírek