Senkinek sem volt jegye a föld alatt

Eddig négy van, bár az első nem metró, hanem földalatti. Régóta tervezgetik az ötödiket, de nem kell sietni, a kék metróra is húsz évet kellett várni, és – kis kihagyásokkal – ma is működik.

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Már 1950-ben fúrni kezdték, de felhagytak vele. Hatvankettőben újra belevágtak, és hetvenben lett végre Budapesten is metró. Földalatti addig is volt, de arra akkoriban nem voltak büszkék, mert az 1896-os építésekor nem vettek igénybe szovjet segítséget. Nehéz is lett volna, hiszen akkor még cárok szipolyozták az orosz népet. A metró, az más volt, a szovjet technika csodája, aminél azóta se találtak jobbat Budapesten a föld alá.

A metró, az hagyján, föld alatt keringő nagyvárosi vasút, bumfordi szerelvények, semmi báj, mint ami a sárga földalattit, még szebben kéregvasutat lengte körül. De a mozgólépcső, az már valami volt. Gyerekfejjel nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet egy lépcső, ami mozog, illetve az Elvarázsolt kastélyban volt olyan, de az nem vitt sehová, csak billegett. Ma is elvarázsol a lépcső, amin csak állni kell, és mégis halad az ember. Ez nem olyan, mint a lift, inkább a varázsszőnyegre hajaz. Persze, be tudja csípni a kutyák mancsát, de erre ma már jobbára odafigyelnek a gazdik. Amikor építették a budapesti metrót, legendák keringtek a keszonmunkásokról, akik túlnyomás alatt dolgoztak, bátrak voltak, és nagyon erősek lettek. Egyet megismertem később, de az amúgy is erős volt. Amikor először vittek metrózni a szüleim, komoly csalódást okozott, hogy a Duna alatt átkelve nemhogy halakat, de még vizet se láttam. A folyam alatti rész ugyanolyan volt, mint a többi alagút.

Bár azért az alagút, az valami. Rejtélyes, kicsit veszélyes, nagy része sötét, de az állomások fényben ragyognak. Menő volt a metró. Modern, friss, jó szagú. Azután kicsit büdösebb lett, le is szerelték a popart műanyag padokat, és kényelmetlen székeket tettek mindenhová, hogy ne csábítsák szunyókálásra a hajléktalanokat. A metró nem menedék, bár megy, és nem haladék, pedig halad.

Sokáig egyforintossal lehetett bemenni, két gumírozott végű vasszárny ugrott félre, ha a szerkezet lenyelte a pénzt. Aztán újra lezárta az utat az automata, elég határozottan, amiért sokan diótörőnek hívták. Aki már bejutott, szabad ember volt, hiszen senki se kérdezhette meg tőle, mi jogon tartózkodik ott. Senkinek se volt jegye.

Némelyik megálló huzatosabb volt a többinél, egy vonalas tévékabaréban ki is figurázták a táppénzre vágyó lusta munkást, aki direkt ott inhalál, hátha megfázik, és beteget jelenthet a munkahelyén. Persze hosszú volt a haja, mert úgy hordták a huligánok.

És persze a metró egy jókora óvóhely is – atomtámadás esetén kiváló menedék, úgy képzelem, titkos termei tele vannak lejárt szavatosságú konzervekkel, gyógyszerekkel, rozsdás tábori ágyakkal és penészes takarókkal, mert fő a biztonság.

Egy metropolisznak kell metró. Utazgatni a föld alatt, amikor épp nem romlik el, igen pontos és megbízható közlekedési mód. A régi szerelvények pedig lassan már szépnek tűnnek, hiszen oly kor ipari teljesítményei, amikor épp csak kimentek a divatból a gőzmozdonyok.

„Tehát a metró, a szerelvény az alagútban csattog és mellett ül egy, mondhatni, hogy furcsa arcú férfi. Egy pontra néz, egy, a levegőben lévő fontos pontra, és félrebeszél.” – énekelte Cseh Tamás aMetró című dalában, és hasonló élmény azóta is bármelyikünkkel megtörténhet. Nem Cseh Tamással, hanem magában beszélő férfival kapcsolatos élményre gondolok, aki valami olyasmit mantráz maga elé meredve, hogy „Megint a gyilkosok győztek.”

Budapest, 1969. július 25. A csarnok világítását szerelik a kelet–nyugati metró épülő, Keleti pályaudvari állomásán.
Budapest, 1969. július 25. A csarnok világítását szerelik a kelet–nyugati metró épülő, Keleti pályaudvari állomásán.
Fotó: Bara István / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1970. február 27. Barabás Sándor, a Műanyagtechnika KTSZ dolgozója felrakja a tájékoztató feliratokat a metró Blaha Lujza téri állomásán. Alig több mint egy hónap múlva adják át a forgalomnak a Metró Fehér út és Deák tér közötti szakaszát.

Budapest, 1970. április 2. Fock Jenő (b3), a Minisztertanács elnöke és Sarlós István (b5), a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke az újonnan felavatott kelet–nyugati földalatti vasúton utazik, miután a Népstadion állomásnál tartott ünnepségen Sarlós István ünnepi beszédet mondott, Fock Jenő pedig elvágta az avatószalagot. Az üzemszerű forgalom a vonal első, Örs vezér tér – Deák tér közötti 6,5 km hosszú szakaszán 1970. április 3-án indult meg.

Fotó: Vigovszki Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1977. január 21. Utasok az észak–déli, azaz a 3-as metróvonal január 1-jén átadott szakaszán, a Deák téri végállomás mozgólépcsőin.
Budapest, 1977. január 21. Utasok az észak–déli, azaz a 3-as metróvonal január 1-jén átadott szakaszán, a Deák téri végállomás mozgólépcsőin.
Fotó: Németh József / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1977. január 1. A budapesti észak–déli metró első, Deák tér – Nagyvárad tér közötti szakaszát 1976. december 31-én adták át. A budapestiek az új év első napján vehették birtokba az új metróvonal első szakaszát. A képen: a Kálvin téri mélyállomás.
Budapest, 1977. január 1. A budapesti észak–déli metró első, Deák tér – Nagyvárad tér közötti szakaszát 1976. december 31-én adták át. A budapestiek az új év első napján vehették birtokba az új metróvonal első szakaszát. A képen: a Kálvin téri mélyállomás.
Fotó: Bara István / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1972. december 23. Nagy István mozgólépcső-ügyeletes segíti az utasokat a Metró Deák tér – Déli pályaudvar közötti új szakaszának első napján.
Budapest, 1972. december 23. Nagy István mozgólépcső-ügyeletes segíti az utasokat a Metró Deák tér – Déli pályaudvar közötti új szakaszának első napján.
Fotó: Bara István / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1974. december 31. Trombitáló fiatalok a metró Blaha Lujza téri megállójában szilveszteréjszaka.
Budapest, 1974. december 31. Trombitáló fiatalok a metró Blaha Lujza téri megállójában szilveszteréjszaka.
Fotó: Ruzsonyi Gábor / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1984. november 6. Metrószerelvényre várakozó utasok a Szász Endre porcelán faliképekkel díszített, Dózsa György úti utascsarnokban, amikor megindult a forgalom az észak–déli metró új, Élmunkás (ma: Lehel) tér és Árpád híd közötti szakaszán.

Fotó: Varga László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1984. november 6. Az első utasok az észak–déli metró új, Élmunkás (ma: Lehel) tér és Árpád híd közötti vonalán.
Budapest, 1984. november 6. Az első utasok az észak–déli metró új, Élmunkás (ma: Lehel) tér és Árpád híd közötti vonalán.
Fotó: Varga László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1990. december 12. Takarítónők mossák fel a metró Újpest városközpont megállójának peronját. December 14-én átadják a Forgách utca, Gyöngyösi utca, Újpest városkapu és Újpest városközpont állomásokat, ahol többnyire már csak az utolsó simításokat és műszaki ellenőrzéseket végzik.

Fotó: Demecs Zsolt / MTI Nemzeti Fotótár