Sárga óriások városa ez

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Kopott az ülés. Kopott a padló, a kapaszkodó. A koszos ablakon át látni, ahogyan két évezred metszetének autói egymást váltják a pirosnál. Mindennap ugyanaz az út, ugyanazok a színek és szagok. Repetitív gödrökben bukdácsol a sárga óriás. Villamoson utazni néha mókás, más, mint buszon vagy vonaton. Könnyed változatosság. Ennyi az, amit az ingerküszöb ízlésesen szeret a pesti belvárosban.

A Boráros térnél idős úr lép le a szerelvényről. Valódi aggastyán. Hosszú, slampos kabátjából ápolt bőr szaga árad. Nagyapám hordott ilyet. Egy régi francia filmben látta valakin, évekig dolgozott, hogy vehessen magának egyet. Éppen olyat. Pontosan tudta, hány napszámba kerül majd, hány embertől kell feláras szívességet kérnie. Nagyanyámat akarta lenyűgözni vele.

A szemben lévő ülésen rétest fal egy gyerek. Úgy hámlik a sütemény, mint a mama tésztája. Miután nagyapám meghalt, mama csak az áporodott szagú kabáttól nem volt hajlandó megválni. Lám, mennyi mindent megváltoztathat egy film, aminek még a címére sem emlékeztek.

Anyámékat is egy mozifilm hozta össze. Meg engem is a feleségemmel. Akkoriban a Bembe jártam. Néha igazi kincseket lehetett látni ott. A Száll a kakukk fészkére című filmre vettem jegyet. Nem épp erre számítottunk. Kijöttünk, ő belém karolt, felszálltunk a villamosra. Utaztunk. Nem beszélgettünk, nem vágyódtunk máshová. Egymásba fonódva hagytuk, hogy az idő elmaradjon mellőlünk.

Tegnap egy nő felszállt a Jászain. Úgy nézett ki, mint ő fiatalon. Ott szállt le, ahol őt is utoljára láttam. Töprengtem, odamenjek-e hozzá. Megkérdezni, hogy szereti-e a klasszikus filmeket. Biztos félreértette volna. Pedig ha tudná, hogy mit jelentene ennek az öregembernek, ha csak félmosolyból annyit mondana: „igen”.

A feleségem is csak kétszer mondott nekem igent. Mindig ő volt a kezdeményező. Bátor, határozott és szelíd. Máshoz nem fogható. Azt is ő kérdezte meg, akarok-e gyereket. Akartam. Azt is ő kérdezte meg, mi legyen a lányunk neve. Lilla lett. A lányom, égnek hála, az anyjára ütött. Kivéve az orra. Az atyai vonás.

Mindennap utazom, mindennap nézelődöm, mindennap találkozom vele. Szemben ül velem, máskor meg a villamos végében áll. Van, hogy magas és szőke, máskor alacsony és vörös. Mindenkiben van egy kis Lilla.

Engem meg csak visz a villamos. Ülök a széken. Az ülés kopott. Koszos ablakon át bámulom a jelent. Idebent a múlt zötykölődik. Visz a villamos, szinte suhan, keresztül a városon, egy életen át.

Budapest, 1918. Tüzelőnek szánt, zsákokba gyűjtött rőzsével megrakott teherkocsit vontat a Hűvösvölgyből közlekedő villamos a városba – a Kiscelli Múzeum gyűjteményéből származó felvétel reprodukciója. Az eredeti felvétel szerzője és a készítés pontos dátuma ismeretlen.

Fotó: Reprodukció / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1954. szeptember 23. Villamos halad el az Aquincum katonai amfiteátrumának romjai mellett a Nagyszombat utcánál Óbudán.

Fotó: Járai Rudolf / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1955. október 16. A jármű oldalán kapaszkodó utasokkal – tujázókkal – közlekedik a 67-es villamos Budapesten, amely az osztrák–magyar labdarúgó-mérkőzésre szállítja az utasokat a Népstadion felé. A háttérben a Thököly úti plébániatemplom tornyai.

Fotó: B. Fazekas László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1956. október 23. Tüntetők a 2-es villamoson a Parlament előtt, a Kossuth téren az 1956-os forradalom idején.

Fotó: Farkas Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Nyíregyháza, 1957. március 2. Az eklektikus, reneszánsz hangulatú, árkádos bejáratú nyíregyházi városházát 1872-ben adták át a Kossuth téren. Terveit Benkó Károly készítette. Előtte jár a régi, az aradi Weitzer-gyártól még 1910-ben vásárolt villamos. A villamosforgalmat 1969. május 30-án szüntették meg. Nyíregyháza közel 600 éves település. Nevét a Nyírség közepén nyírfák alatt épült első házról kapta.

Fotó: Fehérváry Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1957. november 20. Egy kalauznő füttyjelzéssel indítja a 66-os jelzésű villamost a budapesti villamosközlekedés 70. évfordulóján. A budapesti köznyelv „füttyösnek” nevezte a villamos indítókalauzát, aki a megállókban a le- és felszállás befejezése után füttyszóval adott jelzést a motorkocsin lévő vezetőnek az indításra.

Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1960. július 5. Ideiglenes villamossíneket fektetnek le a Szabadsajtó úton. Az Erzsébet híd építése miatt áthelyezik a 68-as villamos végállomását a Szabadsajtó út és a Veres Pálné utca sarkára.

Fotó: Bojár Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
Sztálinváros, 1961. július 2. Utasok szállnak le és fel a villamosra az egyik megállóban.

Fotó: Tormai Andor / MTI Nemzeti Fotótár
Miskolc, 1962. október 20. Ülőkalauznál lehet jegyet váltani a forgalomba helyezett új a budapesti Füzesi Árpád Főműhelyben közvetlenül Miskolcnak gyártott FVV CSM-3, becenevén Bengáli, kétszáz férőhelyes csuklós villamoson. A városban a statisztika alapján a dolgozók kétharmada utazik villamossal, ezért fejlesztették a Miskolc Tiszai pályaudvar és a diósgyőri Lenin Kohászati Művek között közlekedő 1-es járatot.

Fotó: Birgés Árpád / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1961. október 17. Próbaúton az első magyar csuklós villamos, amely a Fővárosi Villamosvasút Füzessy Főműhelyében készült. Az új villamos három részből álló szerelvényét két csuklós szerkezet és „harmonika” köti össze.

Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1962. május 3. Villamos-végállomás a Moszkva téren (1951-ig Széll Kálmán tér).

Fotó: Bajkor József / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1963. február 3. A Fővárosi Villamos Vasút Községi Vállalat (FVKV) speciális villamos motorkocsi elé rögzített kotrólapátjával tisztítják meg a villamospályát és a síneket a Lenin körúton (1990-től Erzsébet körút). A főváros egész területére óriási tömegű hó hullott, melynek eltakarítását megkezdte a Fővárosi Köztisztasági Hivatal a főútvonalakon.
Budapest, 1963. február 3. A Fővárosi Villamos Vasút Községi Vállalat (FVKV) speciális villamos motorkocsi elé rögzített kotrólapátjával tisztítják meg a villamospályát és a síneket a Lenin körúton (1990-től Erzsébet körút). A főváros egész területére óriási tömegű hó hullott, melynek eltakarítását megkezdte a Fővárosi Köztisztasági Hivatal a főútvonalakon.
Fotó: Bojár Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1965. május 17. Rendőr irányítja a forgalmat a Szabadság híd Gellért téri hídfőjénél.

Fotó: Sziklás Mária / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1966. május 18. Épül a gyalogos-aluljáró a fővárosi Blaha Lujza téren. Százhatvan munkás éjjel-nappal dolgozik a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésénél. Vákuumos rendszerrel több mint két méterrel az átlagos szint alá szorították a talajvizet, így száraz körülmények között jó minőségű alapot készíthetnek. Elkezdték az aluljáró tetőszerkezetét tartó oszlopok sávalapjainak betonozását és a hatalmas szennyvíz-főgyűjtő csatorna átépítését is. Teljesen elkészültek a felszínre, a kivezető lépcsőfeljáró alagutak is mind a kereszteződés mind a négy oldalánál.

Fotó: Bara István / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1990. augusztus 15. Nyaraló külföldi turisták állnak az 58-as villamos végállomásánál kialakított kemping egyik villamosszerelvényénél Zugligetben. A büfét és a recepciót a villamosokban, az éttermet a régi állomásépületben alakította ki egy vállalkozó.

Fotó: MTI Nemzeti Fotótár