Amikor erőállapota felől érdeklődtem, elmosolyodott

Ellenőriztem mindkettőnk oxigénkészletét, és kiszámítottam az áramlás adagolási arányát. Úgy látszott, hogy minden rendben van. Tendzing valószínűleg az oxigénkészülékében keletkezett zavar következtében meglehetősen lassan mozgott, de biztos lábbal mászott, és most ez volt a fő dolog. Amikor erőállapota felől érdeklődtem, válasz helyett elmosolyodott, és a gerinc felé intett. A percenkénti háromliteres adagolással olyan jól haladtunk, hogy elhatároztam, ha kell, percenként 2 literre csökkentem az áramlást, megnyújtva ezzel kitartásunk határát.

A gerinc úgy emelkedett tovább, mint odáig. Jobb felől óriási párkányok, bal felől meredek sziklalejtők. A keskeny havas csíkon folytattam a lépcsővágást. A gerinc jobb felé kanyarodott, és sejtelmünk sem volt arról, hol lehet a tető. Amint az egyik nagy szikla hátára feljutottunk, mögüle új, még magasabb emelkedett a szemünk elé. Múlt az idő, és a gerincnek mintha sohasem akart volna vége szakadni. Egy szakaszon, ahol a gerinc hajlásszöge kicsit csökkent, megpróbáltam egyedül mászóvas segítségével előrejutni, anélkül, hogy lépcsőket vágnék. Ettől időnyereséget reméltem, de hamarosan ráeszméltem, hogy a nagy magasságban ezeken a meredek lejtőkön nagyon csekély a biztonságunk, s ezután ismét nekiláttam a lépcsővágásnak. Most már némi fáradtságot kezdtem érezni. Két órán át szakadatlanul lépcsőket vágtam, és már Tendzing is igen lassan mozgott. Amint egy újabb szögletet megkerülve megint lépcsőfokokat kellett vágnom, fásultan gondoltam arra, vajon meddig bírjuk még ezt a nehéz munkát. Első lendületünk már lelohadt, és komor, elszánt küzdelemmé vált. Ekkor egyszerre észrevettem, hogy ahelyett, hogy egyhangúan, folyton emelkednék előttünk a gerinc, élesen egyenesebbre hajlik, és túl rajta, messze lenn megpillantottam az északi csúcsot és a Rongbuk-gleccsert. Fölfelé néztem, és láttam, hogy a keskeny havas gerinc egyenesen egy hófödte tetőhöz ível. Még néhány csapás a jégcsákánnyal a szilárd hóba − és fenn álltunk a csúcson. 

Kezet szorítottunk, azután átöleltük egymást, és vidáman csapkodtuk egymás hátát, míg majd elakadt a lélegzetünk. 11 óra 30 perc volt. A gerinc megmászása két és fél órába került, de úgy tetszett, mintha élethossziglan tartott volna. Kikapcsoltam az oxigént, és levettem készülékemet. Magammal hoztam színes filmmel töltött fényképezőgépemet az ingem alá rejtve, hogy ne hűljön át. Most elővettem, és megörökítettem Tendzinget a csúcson állva, magasra emelve a csákányát, amelyről kis zászlók sora lengett az Egyesült Nemzetek, Nagy-Britannia, Nepál és India színeivel.

Ezekkel a szavakkal örökítette meg Sir Edmund Hillary, hogy 1953. május 29-én társával, a kelet-nepáli serpával, Tendzing Norgajjal elérte a Csomolungmát, a föld legmagasabb pontját, vagy ahogy a nyugati világban nevezik, az Everestet. A kettős névhasználat nem véletlen: amikor a Himaláját feltérképező brit földmérők összeírták a csúcsokat, ragaszkodtak ahhoz, hogy azokat az ott élő népek által adott néven vezessék katalógusba, ahol pedig erre nem nyílt lehetőség, ott kezdetben római számokkal jelölték a hegyeket. A Csomolungmát először a XV. csúcs névre keresztelték, majd Andrew Scott Waugh, az indiai térképészeti földmérők vezetője Sir George Everestet ajánlotta névadóul, akinek egyebek mellett az indiai szubkontinens pontos feltérképezését köszönhetjük. Everest illedelmesen tiltakozott Waugh gesztusa ellen, de 1865-től a világ legmagasabb hegye a nyugati világban hivatalosan is a Mount Everest nevet viseli. 

A legelső brit expedíció 1921-ben indult a Mount Everest meghódítására, de az időjárás visszafordította őket gyorsan. A következő évben George Mallory 8200 méteres magasságig jutott, de önálló csúcstámadása 7 serpa életét követelte. Mallory két évvel később Andrew Irvine-nal közösen ismét kísérletet tett a Csomolungma legyőzésére, de mivel nem tértek vissza, nem tudhatjuk, hogy sikerült-e felérniük a csúcsra. 1999-ben a Mallory és Irvine Kutató Expedíció megtalálta Mallory holttestét a hegyen. Ruházatának és holtteste környékének átkutatása után azonban fényképezőgépe nem került elő, így nincsenek meg az esetleges csúcsfotók, amelyek bizonyítékként szolgálhattak volna, hogy valóban feljutott a csúcsra. Feltételezések szerint azonban Irvine-nál is lehetett a gép, akinek azonban ez idáig nem találták meg a holttestét. Egyes szakértők szerint a Mallory zsebében talált védőszemüveg arra enged következtetni, hogy Irvine-nal együtt felmásztak a csúcsra, és a visszaúton, amikor már sötétedni kezdett, ereszkedés közben érte őket a tragédia. Ezeket a feltételezéseket azonban eddig nem sikerült bizonyítani, így jelenleg minden hivatalos iratban az áll, hogy 1953-ban a kilencedik brit expedíció, amelyet John Hunt vezetett, hódította meg először a csúcsot: az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tendzing Norgaj tette először a lábát a csúcsra. 

Idén hamarosan kezdődik a hegymászó szezon a Mount Everesten. Tavaly is több száz mászó és serpa jutott fel a csúcsra, 17-en azonban meghaltak vagy eltűntek a hegyen, köztük a magyar hegymászó, Suhajda Szilárd is.