Natália
1 °C
7 °C

Ketten 1000 évről

2000.11.21. 10:46
Az ATV reggeli sávjában, a Nap-Kelte magazin műsora után zajlik a Ketten 1000 évről című milleniumi vetélkedő, ahol két versenyző méri össze tudását a nagy magyar törzsanyagból. A dolog a lowfidelity-highnoise jegyében zajlik, nincs túllihegve, a minimáldíszletben kilenc fordulón kell túljutni, aztán 1 millió forint.
Gondjaim akkor kezdődnek, amikor mínusz 6 vs. mínusz nyolcas állásnál a műsorvezető közli, hogy az előny még behozható, hiszen hátra van két villámkérdés, majd mínusz 4-gyel valaki megnyeri. A játék rendszeréből adódóan ez úgy lehetséges, hogy ha valaki semmit sem tud, mínusz nyolc pontot szerez, és ha a másik játékos izgágább az átlagnál, ezzel meg is nyerheti a partit, csupán azzal, hogy a villámkérdéseknél nyugton marad.

A Feszti-körkép részlete
Amikor (például a nov. 20-i adásban) véletlenül két felkészültebb versenyző csatázik, a pontozó annyira meglepődik a helyes válaszoktól, hogy ok nélkül módosítja az állást, ezzel a teljes komolytalanság szintjére húzva a vetélkedést, a moderátor jótékony figyelmetlenségétől övezve, aki nem módosít az álláson, csak felolvassa a hibás pontszámokat.

Ezektől a nüansznyi hibáktól függetlenül is szórakosztató a dolog, főleg azt szeretem, amikor a versenyző a választott témakörében árul el totális tájékozatlanságot.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?