Fatime
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Aláírták a Zsolnay Kulturális Negyed kivitelezői szerződését

2009.07.03. 16:12
A 11 milliárdos projektből 9 milliárdot az EU áll.

Aláírták a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik kulcsberuházása, a Zsolnay Kulturális Negyed kivitelezői szerződését pénteken.

A több létesítményből álló Zsolnay Kulturális Negyedet szakaszosan adják majd át: az első ütemet 2010 februárjában, az utolsót pedig 2011 januárjának végéig - mondta a pénteki sajtótájékoztatón Tolnay Tibor, az egyik kivitelező cég, a Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Öt hektár, 200 ezer látogató

A több mint 11 milliárd forintos költségvetésű projekt uniós támogatása meghaladja a 9 milliárdot. A szerződést Pécs részéről Páva Zsolt polgármester, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségtől (DDRFÜ) Márton György ügyvezető igazgató, a Pécs2010 Nonprofit Kft. képviseletében Ruzsa Csaba ügyvezető igazgató, a két kivitelező cég nevében pedig Tolnay Tibor, a Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója és Páljános András, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. vezérigazgatója látta el kézjegyével a baranyai megyeszékhelyen.

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházás során - egyebek mellett - fel kell újítani a Zsolnay gyár 1366 négyzetméteres egykori pirogránit üzemét, 1444 négyzetméteres kályhagyárát, valamint 1564 négyzetméteres műhelyépületét. Mindhárom ingatlan védelem alatt áll. A mára leromlott állapotú és zömében hasznosítatlan épületek felújítása mellett fő cél a különféle kulturális, közművelődési és oktatási funkciók ide telepítése. Az öt hektárt felölelő Zsolnay Kulturális Negyedben évente mintegy 200 ezer látogató fogadását tervezik, informatív látogatóközponttal, parkolóval, kávézókkal, egyetemi közösségi terekkel, pezsgő kulturális élettel. A projekt keretében megszépül a Zsolnay gyár értékes növényeket rejtő és műemlék szobrokkal, vázákkal díszített parkja is.

Négy egység

Az épületegyüttesek funkcióik szerint négy egységbe tagolódnak majd: a Míves Negyed legfontosabb eleme a Zsolnay család és a gyár történetét bemutató kiállítás. Ezekhez egy, a manufaktúrán átvezető látogatói sétaút segítségével kapcsolódik a felújított Zsolnay Mauzóleum, a gyár jelenlegi termékeit bemutató mintabolt és a kávézó.

A látogatóúthoz kapcsolódó funkciók mellett elegáns rendezvényterem, étterem egészíti ki az épületegyüttes hasznosítási terveit. A központi épületegyüttesben kap helyet az Alkotó- és Inkubátorház is. A Míves Negyed egyik meghatározó eleme lesz a Kézművész utca, ahol képző- és iparművészek, kézművesek és más kreatív területek képviselői bérelhetnek üzleteket, műhelyeket, műtermeket, irodákat, vendéglátóhelyeket, illetve ahol rezidensszállások is helyet kapnak.

Az Alkotó Negyed a volt pirogránit üzem épületegyüttesében jön létre, helyet adva a Pécsi Ifjúsági Központ, a Kortárs Művészeti Központ, a Labor Szövetkezet kreatív tevékenységének és vendéglátóhelyeknek. Fontos eleme ennek az épületegyüttesnek az újépítésű multifunkcionális rendezvényhelyszín mellett az úgynevezett "cifra kémény" előtt kialakuló nagyméretű tér, amely mozgalmas kulturális fesztiválok, események helyszíne lehet.

A Gyermek és Családi Negyedben valósul meg az interaktív tudományos-technikai kiállítás. A Planetárium pedig közös fogadótérrel kapcsolódik a hosszan elnyúló Pécsi Galéria modern épületéhez. Az úgynevezett Zöld Házban fog működni a Bóbita Bábszínház is.

Az Egyetemi Negyedben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a Bölcsészettudományi Kar Kommunikációs és Médiatudományi Tanszéke, valamint a Filmtudományi és Vizuális Kultúra Szeminárium fog működni. Az egyetemi oktatáshoz szükséges termek, műhelyek, illetve menza mellett itt kap helyet a Janus Egyetemi Színpad is, amely az egyetemi és városi ifjúság kulturális igényeit hivatott kiszolgálni.