Enikő, Melitta
15 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Hiller pályázati rendszert hirdet a felsőoktatás támogatására

2009.09.08. 15:15
Hiller István oktatási miniszter azt javasolja a felsőoktatás szereplőinek, dolgozzanak ki szigorú pályázati feltételrendszert az arra érdemes intézmények fokozott támogatása érdekében.

A közeljövőben kidolgozandó pályázati rendszerben elnyert támogatások uniós és hazai forrásból három-öt évre biztosíthatnák a jól teljesítő egyetemek, főiskolák kiemelt finanszírozását - vélte Hiller István Gyöngyösön, a Károly Róbert Főiskola tanévnyitó ünnepségén kedden.

Janus arcú Bologna

Az oktatási tárca vezetője elmondta, hogy tervei szerint az alap összege nem lesz alacsonyabb, mint a felsőoktatásnak jutó mintegy 200 milliárd forintos állami költségvetési keret tíz százaléka. Ugyanakkor a konkrét összeg a pályázati feltételrendszer kialakítása után határozható meg - tette hozzá.

Hiller István hangsúlyozta: mindez azért szükséges, hogy Magyarország a bolognai folyamathoz kapcsolódva, a partnerországokkal együttműködve sikeresen küzdjön Európa és az Európai Unió felsőoktatásának, kutatásának fejlesztéséért. Mindezt annak érdekében, hogy fel tudja venni a versenyt a tengerentúli, illetve a távol-keleti felsőoktatással, az ott folyó kutatómunkával.

Arról is szólt, hogy miközben maga sem ért egyet a bolognai folyamat, vagyis az egységes európai felsőoktatási térség megvalósításának egyes elemeivel, mindenképpen előnyt jelent az azt jellemző mobilitás és átjárhatóság.

Ugyanakkor a folyamat szereplőjeként a magyar oktatáspolitika sokkal nagyobb eséllyel törekedhet korrekciókra, mintha nem venne benne részt - szögezte le.

Quo vadis Bologna

Az aktív magyar oktatáspolitika elismerését jelzi az is, hogy jövő tavasszal Magyarországon és Ausztriában rendezik meg, negyven ország képviselőinek részvételével, a Bologna-folyamat európai csúcskonferenciáját - mondta Hiller István.

A miniszter felidézte, hogy 1990-től 2006-ig a felsőoktatás tömegessé alakítása állt a középpontban. Miközben 1990-ben csupán 108-ezren tanultak egyetemeken és főiskolákon, addig az idén 386 ezer hallgatót tartanak nyilván, ami szinte megegyezik a 2005/2006-os adattal.

Azóta a mennyiség helyett egyre inkább a minőségre helyezi a hangsúlyt a magyar oktatáspolitika - mondta. Ezt jelzi az is, hogy az elmúlt fél évtizedben olyan mértékű infrastruktúra-fejlesztés történt a magyar felsőoktatásban, mint soha a második világháború óta - tette hozzá.

Magyarországnak értékes nyersanyagok, gyémántbányák és olajmezők híján fokozott előnyt jelent a megszerzett tudásra és az innovációra építeni, vagyis mindez nemcsak érdeke, hanem lehetősége is az országnak - mondta tanévnyitó beszédében Hiller István.

A Károly Róbert Főiskolán agrár és vidékfejlesztési-, valamint gazdálkodási karon mintegy 15 ezer diákot oktatnak, többségüket távoktatás keretében.